2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Évezredek óta hiába kutatják a bibliai frigyláda hollétét

2021. október 20. 15:20 Múlt-kor

Zavaros elméletek

Elképzelhető, hogy létezett egy, a templom alatt kialakított helyiség, melyet Salamon kifejezetten a frigyládát fenyegető támadások esetére épített volna? Mindössze egyetlen forrás, a Makkabeusok apokrif könyve utal arra, hogy Jeremiás próféta a Nébó-hegyen helyezte biztonságba a ládát Jeruzsálem Kr. e. 6. századi megszállásakor: „A próféta isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána. Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni. Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot” – olvashatjuk a Makkabeusok II. könyvében.

Vannak, akik úgy vélik, a frigyláda Salamon templomában maradt Manassé júdeai király uralkodásáig, vagyis a Kr. e. 7. századig. A teória szerint ekkor Asszuánba, majd a szudáni Meroéba szállították. Elképzelhető, hogy a láda tárolására építettek egy másik templomot a Nílus menti Elephantiné szigetén, ahol két évszádon át maradt, majd a Kr. e. 5. században Etiópiába, a Tana-tó egyik szigetére szállították. Számos hívő úgy véli, hogy az eredeti frigyládát jelenleg az akszúmi Miasszonyunk Sioni Mária-templomban őrzik, ahol egyedül a templomőr láthatja.

Egy másik elmélet szerint a frigyláda Tutanhamon sírjának kincsei között van, és akad, aki úgy gondolja, hogy a chartres-i katedrális alatt van eltemetve. Bár a ládával kapcsolatos legendák sokszínűsége arra utal, hogy a szent ereklye valószínűleg örökre elveszett, mégis kutatók tucatjai indulnak újra és újra a keresésére – mindhiába. Létezéséről mind a mai napig semmiféle bizonyíték sem látott napvilágot.

Indulatok kereszttüzében

A Makkabeusok II. könyvéből fentebb idézett szövegrészlet alapján egy kutatócsoport még a jordániai Nébó-hegy környékén is ásatásokba kezdett, azonban nem járt sikerrel. A nyolcvanas években az eredeti foglalkozása szerint altatásoknál segédkező Ron Wyatt amerikai régész azt állította, hogy sikerült megtalálnia a frigyládát egy mára betemetett föld alatti járaton keresztül. Állítása szerint lefényképezte a kincset, ám a felvételek előhíváskor rendkívül homályosak lettek.

A láda mindmáig feszültségek forrása. A jeruzsálemi Templom-hegyet felügyelő muszlim hatóság már többször is megvádolta Izraelt azzal, hogy alagutat fúr a szent hegy belsejébe, hogy megkeresse és biztonságos helyre szállítsa a frigyládát.

Még nem érkeztünk el a Jeremiás próféta által vizionált korszakba, amikor a szent tárgy feleslegessé válik, és teljesen kitörlődik az ellenségeskedéssel felhagyó emberek emlékezetéből: „És ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban, azt mondja az Úr, nem mondják többé: Az Úr szövetségének ládája! Szívére se veszi senki, rá se gondolnak, meg sem látogatják, és nem készítik meg újra.” – olvashatjuk Jeremiás próféta könyvében.

Az indulatok tehát nem csillapodnak, a bizonyság ládájának hollétét pedig továbbra is homály fedi. Vannak, akik azt állítják, hogy a frigyládát egyenesen felsőbb hatalom védelmezi – politikusok, vagy talán Isten maga. Lehet, hogy csupán a nagyközönség számára veszett nyoma évszázadokkal ezelőtt?

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár