És mégis mozog a Föld: Galileo kíméletlen vitája az egyházzal
2018. június 22. 14:26 Jeki Gabriella
Korábban
Bolondnak állította be könyvében a pápát
Galileo a könyvében nyíltan kijelentette, hogy a Föld a Nap körül forog, amiért a római törvényszék elé idézték. Barátja, VIII. Orbán ugyanis a könyv előkészítése során arra kérte, hogy művében pro és kontra érveket sorakoztasson fel a heliocentrikus, illetve a geocentrikus elmélet mellett, ám Galileo gyakran ferdítette el a pápa gondolatait, illetve nyíltan ellentmondásokba keverte. A szerző nyilvánosan kigúnyolta VIII. Orbánt és a tilalom ellenére a kopernikuszi elméletet védte. Ez pedig nem maradhatott megtorlás nélkül.
Eretnekséggel vádolták és 1632 szeptemberében megkapta idézését a római törvényszék elé. A pert ügyes módszerekkel háromszor is sikerült elhalasztania (orvosi igazolásokkal tudta távol tartani magát), amikor a pápa elveszítette türelmét és elővezetési paranccsal fenyegette meg őt. Végül 1633. február 13-án az inkvizíció perbe fogta és június 22-én már ítéletet is hirdettek. A kihallgatások idejére még egy háromszobás lakást is biztosítottak számára. A főbíró szerepét maga a barát, VIII. Orbán pápa töltötte be (bár egyes történelmi kutatások szerint a pápa távol tartotta magát a pertől), és Galileo befolyásos barátainak közbenjárására enyhébb büntetést kapott. 1633. június 22-én kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó állításait, hiszen kötelezték heliocentrikus tanainak megtagadására.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet tegnap
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét tegnap
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang tegnap
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát tegnap
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum tegnap
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége tegnap

















