Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum

Hajnal Zsuzsanna, a tárlat kurátora és a feltárás anyagának feldolgozója szerint a lelőhelyen egy átlagosnál lényegesen nagyobb, mintegy 200-300 fős szarmata falu állt, amely a 4. században élte virágkorát. Az iráni eredetű, a Fekete-tenger északi partvidékéről a Kárpát-medencébe az 1. századtól betelepülő népesség kiterjedt mezőgazdasági tevékenységet folytatott. A földbe süllyesztett padalyházak mellett feltárt hatalmas méhkas alakú terménytároló vermek és füstölőkemencék kapacitása arra utal, hogy a megtermelt gabonát és húst – a jellegzetes, korongolt szürke kerámiaedényekkel együtt – jelentős részben exportra, feltehetően a Római Birodalom piacaira szánták.

A település életének a hun kor elején egy erőszakos fegyveres támadás és kiterjedt tűzvész vetett véget. A régészeti rétegtan egyértelműen bizonyítja a pusztítást: a romeltakarítás során a gödrökbe a korszak rítusaitól eltérően, szabálytalanul bedobált emberi maradványokat azonosítottak. Az antropológiai elemzések kimutatták, hogy az áldozatok többsége idős, gyenge vagy beteg ember volt. Ugyanakkor a leégett házak omladékai alatt nem találtak értékes berendezési tárgyakat, és a terménytárolók is üresek voltak, ami arra enged következtetni, hogy a lakosság zöme az élelmiszerkészletekkel együtt még a támadás előtt el tudott menekülni. Az összecsapás tényét a rétegekben talált fegyvertöredékek és egy sietve elrejtett ekepapucs is igazolja.

A terület több évszázaddal későbbi, 7. századi (avarkori) újratelepülésekor érkező közösség az archeogenetikai vizsgálatok alapján már semmilyen biológiai rokoni kapcsolatban nem állt a korábbi szarmata lakossággal. Míg a korábbi fázist békés földműves társadalom jellemezte, a kora középkori populáció temetkezései egy erősen militarizált réteg jelenlétét mutatják. A legmagasabb rangú feltárt harcos sírjából nyugat-európai és dunántúli analógiákat mutató fegyverek, valamint egy mediterrán bronzkancsó került elő. A stronciumizotópos vizsgálatok igazolták, hogy ez a vezető, valamint kíséretének 3-4 másik férfitagja nem helyben született, hanem felnőttként költözött a tiszagyendai régióba, ami a korszak elitjének kiterjedt földrajzi mobilitását bizonyítja.

A leletanyag tudományos feldolgozását aprólékos restaurátori munka kísérte, amelynek során a Nemzetközi Múzeumi Tanács (ICOM) etikai irányelveit alkalmazták a kerámiák kiegészítésénél. A tisztítás során a szakemberek azonosították az egykori alkotók ujjlenyomatait és technológiai nyomait, amelyek további felbecsülhetetlen adatokat szolgáltatnak az ókori és kora középkori kézműiparról.

„A hun kori pusztulásréteg leletei Tiszagyendáról” című Hónap Kincse kiállítás – amelyet Zsigmond Gábor főigazgató és Rácz Zsófia, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tanszékvezető docense nyitott meg – június 10-től látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Déli Kandallótermében.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor magazin 2018. különszám

• Hitler és a nők 
• Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
• Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
• Petőfi halála és a túlélés költői
• Kádár János és az ő Piroskája
• A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
• Vágy és vezeklés
• Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
• Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”