A múlt század romkocsmái

Erről tanúskodik Ady Endre A csárda elégiája című műve is. A költő szerint a Szilágyságban minden változatlan, az emberek pedig – akárhogy is alakuljon körülöttünk a világ – ugyanúgy élnek, mint hatszáz évvel ezelőtt. Ezt a mozdulatlanságot csupán egy dolog töri meg, egy valami változott az idő múlásával, ez pedig a csárda. Elhanyagolják, pusztulni kezd, végül pedig csupán rom marad. Sok ilyen épület jutott hasonló sorsra szerte az országban. Teljesen persze nem tűnt el ez az intézmény, a szocializmus alatt turistacsalogatóként, a magyaros konyha zászlóshajójaként lett eladva. Eredetileg azonban utóbbi igencsak távol állt a csárdától.

Petőfi Sándor versében még azt olvashatjuk: „Éhen-szomjan szokott itt maradni / A jámbor utazó.” Országjárásairól írt beszámolóiban ugyancsak hasonló állapotokról tudósít, korábban pedig már Kazinczy Ferenc is panaszosan jegyezte fel a vendéglátás silány állapotát. Jókai Mór alföldi történetében, a Sárga Rózsában szó esik a falatozásról, ám ez szintén szegényes kínálatot sejtet. Általában szalonna, paprika és cipó volt az eledel a szerény berendezésű csárdában. Utóbbi vagy a csárda kemencéjében sült vagy magukkal hozták – a XIX. században az Alföldön a pásztorok kenyérilletményét a gazdák egy kenyérrel megtoldották, hogy adhassanak a jelentkező szegénylegényeknek, betyároknak belőle. Innen a neve is: betyárkenyér. Tehetősebb látogatónak rántottak csirkét.

Móra Ferenc A madarásztói szépasszony című novellájából szintén az derül ki, hogy igény esetén azért lehetett bőségesebb ételt is kapni. A roppant ötletesen „hamarjó” névvel illetett fogás, vagyis a rendelés után gyorsan kisütött harapnivaló volt ez. „Szalonna, tojás, kolbász, de még bőrösmalac is” – sorolja a kínálatot a vendéglős. Ezen kívül kolbászt, hurkát kínálhattak. Ismerünk egy, a Balatonalmádiban található Pinkóczi csárdára vonatkozó szabályozást 1841-ből, melyből tudható, hogy még mit szolgálhattak fel étek gyanánt: jó és egészséges marha- és birkahús járt a szőlőbirtokosoknak. Az elegendő mennyiségű hús tartásáról elsősorban a munka idején volt kötelező gondoskodni, a csárdatulajdonos esetleges hamisságának pedig a következő kitétellel kívánták elejét venni: „igaz mértékre való fel ügyellése elváratik.”

Bogos Zsuzsanna teljes cikke a Múlt-kor Magazin 2013. őszi számában található

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód

• Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
• Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
• Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
• Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
• A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
• Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
• Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
• 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
• A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe