2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Előbb mezitláb vezekelt a pápa előtt, végül fegyverrel döntötte meg hatalmát IV. Henrik császár

2020. január 28. 10:11

1077. január 28-án értek véget IV. Henrik német király gyötrelmei, mikor kinyíltak Canossa várának kapui: a későbbi német-római császár bebocsátást kapott a pápától, aki korábban kiátkozta őt. Közismert, hogy Henrik három nap és három éjjel virrasztott, imádkozott, böjtölt lábbeli nélkül, szőrcsuhában a hóviharban, azt azonban kevesen tudják, hogy e három pokoli nap előtt közel 250 kilométert tett meg a januári fagyban szintén mezítláb, amíg végre utolérte Szent Péter utódját.

Canossa-járás
IV. Henrik német király, későbbi német-római császár családjával a hóban Canossa várának kapuinál (kép forrása: franceculture.fr)

Hatalmi harc a középkorban

A középkori Európa legnagyobb világi-egyházi konfliktusa, az invesztitúraharc első állomása VII. Gergely pápához és IV. Henrik német-római császárhoz köthető.

A 11. század közepén a pápai diplomácia egyik legfontosabb szereplőjévé emelkedő, szegény sorból származó Hildebrandra (1015/1028-1085) nagy hatással volt a Cluny bencés kolostorban fiatalon eltöltött egy év, s az ott tapasztalt értékrend nyomán világossá vált számára, hogy az egyház sürgősen reformokra szorul.

Már pápává választása előtt is gyakran felszólalt az egyház tekintélyét aláásó szimónia (a papi hivatalok áruba bocsátása), a papok nősülése és a laikus invesztitúra (az uralkodók azon joga, hogy kinevezzék az egyházi tisztségviselőket) ellen.

1073. április 22-én, II. Sándor pápa halála után foglalhatta el Szent Péter trónját, s egyházfőként radikális harcot indított az egyház elüzletiesedése, valamint a világi befolyás ellen.

A VII. Gergely nevet felvevő pápa megválasztásának módját később sokszor és sokan támadták, mert az nem felelt meg az éppen általa fogalmazott 1059-es regulának.

A széles látókörű, energikus új egyházfő kemény kézzel látott neki a reformoknak. Már 1074-ben eltiltotta a szolgálattól a nős, illetve a tisztségüket anyagi javakkal megvásárolt papokat.

Gergely legfontosabb céljának azt tekintette, hogy kivívja az egyház függetlenségét a világi hatalomtól, sőt érvényesítse a pápai felségjogot.

Közvetlen fennhatóságot igényelt Szardínia, Korzika, a hispániai területek és Magyarország fölött, hűbérének tekintette az orosz földeket, Provence-t és Dél-Itáliát.

Továbbá foglalkoztatta az 1054-es egyházszakadás miatt keletkező problémák orvoslása, valamint a Szent Sír visszaszerzésének gondolata is.

Az 1075-ös lateráni zsinaton kiadott Dictatus papae kezdetű bullában megtiltotta, hogy a laikusok egyházi hivatalt adományozzanak, s félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy a keresztény hierarchiában az összes uralkodó, így a császár is a pápa után következik.

A 26 éves IV. Henrik (aki ekkor hivatalosan még csupán német király volt, és csak 1084-ben nyerte el a német-római császári címet) érthető módon nem lelkesedett a kinyilatkoztatásért, hiszen a pápa gyakorlatilag a hadvezérévé degradálta.

Gergely meghirdetett elvei a pápát a világi hatalmasságok fölé emelték, így bármikor elmozdíthatta akár a Német-római Császárság vezetőjét is, de akár fel is oldhatta a császári alattvalókat hűségesküjük alól.

A pápa ezzel tulajdonképpen kihúzta a talajt a mindenkori császár alól, akinek hatalma jórészt az általa kinevezett püspökökön nyugodott.

IV. Henrik figyelmen kívül hagyta a bulla szövegét, s saját maga nevezte ki a kölni és a milánói érseket, sőt a feldühödött uralkodó Wormsba birodalmi gyűlést hívott össze, ahol a német püspökök letették Hildebrandot, aki "már nem pápa, hanem ravasz barát".

Gergely válaszul a legfélelmetesebb fegyverhez nyúlt: az 1076-os böjti zsinaton Rómában kiközösítette és leváltotta a császárt, alattvalóit pedig felmentette hűségesküjük alól. A pápa kinyilvánította, hogy a kiközösítés egy év múlva lesz végleges és visszavonhatatlan.

A király az őt amúgy is rossz szemmel néző fejedelmekhez fordult segítségért, de azok a kiközösítést kihasználva, a triburi gyűlésen trónfosztottnak nyilvánították Henriket, amennyiben nem nyer egy éven belül pápai feloldozást.

Henrik eleinte saját erőből igyekezett megingott hatalmát megszilárdítani, azonban a nagyhatalmú fejedelmek és hercegek egyre ellenségesebben viszonyultak hozzá, központosító törekvései kútba estek, s miután már ellenkirályt is készültek ellene választani, rávette magát, hogy elzarándokoljon a pápához annak bocsánatát kérve.

Bár a korabeli viszonyokat tekintve kevésbé fontos tényező, de azért érdemes megemlíteni, hogy ha az arisztokrácia nem is, a köznép körében még mindig nagy népszerűségnek örvendett a fiatal király.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Eduard Schwoiser: Henrik Canossánál (1862.) (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár