A bódító kannabiszhasználatot bizonyították egy szibériai szkíta sír leletein
Egy dél-szibériai fejedelmi sírban feltárt emberi hajmaradványok és magok vizsgálatával bizonyították a kannabisz bódító célú használatának eddig ismert legkorábbi esetét. A Berni Egyetem és a jénai Max Planck Geoantropológiai Intézet kutatócsoportjának eredményeit a Science tudományos folyóiratban publikálták. A felfedezés azért bír különös jelentőséggel, mert a növényi maradványok önmagukban nem igazolnák a pszichoaktív fogyasztást, a szervezetben kimutatott molekuláris nyomok azonban egyértelműsítik azt.
- Svájci és német kutatók egy dél-szibériai szkíta fejedelmi sírt vizsgáltak a Tuva Köztársaságban.
- A szakemberek a Kr. e. 8. századból származó kannabiszmagokat és emberi hajmaradványokat elemeztek.
- A hajmintákban kimutatott molekuláris nyomok igazolják a növény bódítószerként történő legkorábbi közvetlen használatát.
A Gino Caspari régész által vezetett nemzetközi kutatócsoport a Tuva Köztársaság területén található Tunnug 1 régészeti lelőhelyen végzett ásatásokat. A feltárt temetkezési hely az eurázsiai sztyeppei lovasnomád kultúrához tartozó szkíta társadalom egyik magas rangú tagjának nyughelye.
A régészek mintegy ezer darab kannabiszmagot hoztak a felszínre a sírból, amelyek közül hatot közvetlen radiokarbonos kormeghatározásnak vetettek alá. Az eredmények más adatokkal összevetve megállapították, hogy a magokat a Kr. e. 8. század elején helyezték a sírba. A magok nagy mennyisége a kutatók szerint arra utal, hogy a növény fontos szerepet játszott a temetkezést övező rituálékban.
A növény virágzata, levelei és gyantája gyorsan lebomlanak, így a pusztán régészeti leletekből nehéz megállapítani a felhasználás célját, mivel a kendert rost- és olajtermelésre egyaránt alkalmazták. A kutatók ezért a központi sírkamrában épségben maradt emberi hajtincseket is megvizsgálták nagy felbontású tömegspektrometria segítségével. A hajmintákban a szakemberek egyértelműen kimutatták a kannabinol (CBN) jelenlétét, amely a növény fő pszichoaktív hatóanyagának, a tetrahidrokannabinolnak (THC) az oxidációja során keletkezik. A mérések során a THC-val megegyező tömegű, gyengébb jeleket is rögzítettek, ami biológiailag is igazolja a fogyasztást.
A vizsgálatok ugyan megerősítik a használat tényét, de a bejuttatott hatóanyag pontos mennyiségét nem lehet belőlük meghatározni. A kutatócsoport azt sem tudta megállapítani, hogy az anyagot belélegezték vagy elfogyasztották, ellentétben a későbbi közép-ázsiai leletekkel, ahol a felmelegített köveken és edényekben talált kémiai maradékok már egyértelműen az inhalációra utalnak.
A szibériai sírból előkerült magok valószínűleg vadon termő növényekből származnak, és egyelőre nem tisztázott, hogy a magasabb hatóanyag-tartalom érdekében végeztek-e tudatos nemesítést. A rituális kontextust erősíti, hogy a sírhalom környezetében a kutatók korábban tizennyolc ló maradványait azonosították, azóta pedig több tucat további lóáldozat és szétszórt emberi csont is előkerült a területről.
Ez is érdekelhet
A szkíták a Kr. e. 9. és a Kr. e. 1. század között uralták a hatalmas eurázsiai sztyeppevidéket, a mai Dél-Oroszországtól és Ukrajnától egészen Közép-Ázsiáig. Ez a harcos, lovasnomád életmódot folytató népesség kiterjedt kereskedelmi és kulturális hálózatot tartott fenn, amely a kender széles körű nyugati elterjedését is elősegítette. Hérodotosz görög történetíró a Kr. e. 5. században már részletesen beszámolt arról, hogy a szkíták izzó kövekre szórták a kendermagokat, és a felszálló gőzben rituális fürdőt vettek. A mostani dél-szibériai lelet évszázadokkal korábbra tolja ki ennek a szakrális gyakorlatnak a közvetlen fizikai bizonyítékait, tudományosan alátámasztva az ókori írott források hitelességét.
A kender háziasítása a jelenlegi régészeti konszenzus szerint Kelet-Ázsiában kezdődött több évezreddel ezelőtt, akkor még elsősorban a növény erős rostjai miatt. A pszichoaktív célú felhasználás kialakulásának térbeli és időbeli folyamata azonban sokáig hiányos volt az organikus leletek töredékessége miatt. A svájci és német kutatók által alkalmazott integrált módszertan, amely a növényi maradványokat az emberi szervezetben lerakódott kémiai nyomokkal kapcsolja össze, jóval pontosabb képet ad a korai szokásokról. A szakemberek jelenleg a kiválóan megőrződött szibériai magok DNS-szekvenálását végzik, amely a közeljövőben feltárhatja a növény háziasításának pontos útvonalát és biológiai változásait az ázsiai vándorlások során.
