Garázsban őrzött második világháborús Spitfire repülőgéptörzset árvereztek el

Több mint két évtizeden át egy angliai garázsban pihent az a második világháborús Spitfire vadászrepülőgépből származó törzs, amely a napokban cserélt gazdát egy brit árverésen, számolt be a különleges aukcióról a Dominic Winter Auctioneers. A relikviát egy 2025-ben elhunyt, a repülős körökben csak „Mr. Spitfire” néven ismert brit repüléstörténész és restaurátor hagyatékából bocsátották licitre.

Az október 8-án lezárult árverésen a repülőgéptörzs 18 ezer fontért, vagyis valamivel több mint 24 ezer dollárért kelt el. A Supermarine Spitfire F Mk. XXII, más néven Spitfire PK519 típusjelzésű gép gyártása az eredeti dokumentációk szerint 1943 júniusában kezdődött meg.

A sárkányszerkezetet 1966-ban fedezte fel Peter Foote repüléstörténész, akinek halála után a projekt egy újabb gyűjtőhöz, Peter Arnoldhoz került. Henry Meadows, a Dominic Winter Auctioneers képviselője a brit sajtónak nyilatkozva a cég történetének egyik legszokatlanabb tételének nevezte a garázsban tartott repülőgépdarabot.

A szóban forgó repülőgéptörzs az eredeti tulajdonos, Peter Arnold hetedik és egyben utolsó repülőgép-restaurálási projektje volt. Az árverési leírás rögzíti, hogy a törzset nagyrészt más, eredeti Spitfire gépekből származó cserepanelekből, valamint korabeli kabinablakokból és plexi tetőelemekből építették újjá. Arnold a buckinghamshire-i Newport Pagnellben található otthonának garázsában tárolta a szerkezetet, amelyet az Aeroplane repüléstechnikai magazin egy 2003-as interjúja szerint időnként nagy örömmel tolt ki az utcára, hogy megmutassa az érdeklődőknek. A restaurátor a különböző forrásokból származó fémlemezeket és alkatrészeket igyekezett a lehető legpontosabban összeilleszteni a meglévő vázon.

A 83 éves korában elhunyt Peter Arnold egész életét a brit repüléstörténet ikonikus típusának szentelte. Iskolásként kezdett el érdeklődni a repülők iránt, és gyakran nyolcvan kilométert is kerékpározott, hogy felkeresse a lezuhant gépek roncsait. Tanulmányai befejezése után az Aston Martin autógyárnál helyezkedett el mérnökként, ami jelentősen kibővítette a műszaki ismereteit és a repülőgép-alkatrészek felkutatására irányuló lehetőségeit.

Később a világ számos pontjára elutazott, hogy személyesen vizsgálja meg a több mint kétszázhatvan fennmaradt Spitfire példányt. Szakmai pályafutásának egyik csúcspontja volt, amikor egy kanadai üzletember, Don Plumb megbízásából felkutatott és repülőképessé tétel céljából Észak-Amerikába juttatott egy olyan vadászgépet, amelynek értéke ma már több millió dollárra tehető.

A Supermarine Spitfire a 20. század egyik leghíresebb katonai repülőgépe, amely a brit Királyi Légierő (RAF) gerincét alkotta a második világháború éveiben. A Reginald J. Mitchell által tervezett, jellegzetes elliptikus szárnyformájú elfogóvadász 1936-ban hajtotta végre az első felszállását. A típus hírnevét az 1940-es angliai csata alapozta meg, ahol a Hawker Hurricane vadászgépekkel karöltve döntő szerepet játszott a német Luftwaffe légitámadásainak elhárításában és Nagy-Britannia légterének megvédésében. A Spitfire manőverezőképessége és a Rolls-Royce Merlin motorok által biztosított sebessége komoly technikai ellensúlyt képezett a brit pilóták számára a korai légiharcokban.

A háború előrehaladtával a mérnökök folyamatosan fejlesztették a típust, hogy lépést tartsanak az ellenséges repülőgépipar, különösen a német Focke-Wulf és Messerschmitt gyárak innovációival. A folyamatos modernizációnak köszönhetően a Spitfire volt az egyetlen olyan szövetséges vadászrepülőgép, amely a konfliktus első napjától az utolsóig megszakítás nélkül gyártásban maradt. A katonai műveletek végéig és az azt követő években összesen 20 341 példány gördült le a szerelősorokról, ami a brit katonai repülőgépgyártás történetében a mai napig rekordnak számít. A most elárverezett Mk. XXII-es altípus és a hozzá hasonló kései variánsok már a háború végét és az azt követő békeéveket képviselik, fenntartva a típus technológiai örökségét a sugárhajtású gépek megjelenéséig.