Szovjet zuhanóbombázó roncsait tárták fel Szahalin szigetén

Egy mocsaras területen azonosították egy egykori szovjet Pe–2-es zuhanóbombázó roncsait az oroszországi Távol-Keleten. A TASZSZ orosz hírügynökség és az ásatást végző szakemberek szerint a felszínre hozott fémhulladékok és műszerek állapotából ítélve a repülőgép feltehetően az 1940-es évek végén szenvedett végzetes balesetet.

Szahalin szigetének Dolinszkij járásában egy helyi lakos útmutatása alapján kezdték meg a terepbejárást az Oroszországi Kutatómozgalom helyi szervezetének munkatársai. Artyom Bandura kutatásvezető a hírügynökségnek elmondta, hogy a vizenyős talajból apró, szakadt alumíniumdarabok, fémcsövek és műszerfalelemek kerültek elő. A repülőgép típusát szinte azonnal megállapították a műszerek jellegzetes, gyári elrendezéséből. A leletanyagban négy műszer, köztük két olajhőmérséklet-mérő és két vízhőmérséklet-mérő szenzor utalt a Pe–2-es repülőgép kétmotoros kialakítására. A gép farokrészét a fő roncsmezőtől mintegy száz méterre találták meg a sárban.

A helyszíni munkálatok során a kutatók sikeresen kiemelték a lövész-rádiós páncélzatának elemeit, egy fedélzeti kommunikációs eszközt, a repülőgép óráját, valamint egy lőszeres láda darabját. A történelmi dokumentumok alapján a gép a Szokol településen állomásozó hetedik önálló felderítő repülőezred állományába tartozott.

A levéltári források említenek egy Pe–2-es katasztrófát és egy elhunyt személyzetet ebből a régióból és időszakból, de a repülőgép, valamint a hajtóművek gyári száma hiányzik az iratokból. A roncsok végleges és hivatalos azonosítása érdekében a szakemberek az orosz védelmi minisztériumhoz fordultak további adatokért. Az ásatási és feltárási munkálatok a baleset helyszínén jelenleg is folytatódnak.

A Pe–2-es, amelyet a szovjet katonai szlengben gyakran csak „Peska” néven emlegettek, a második világháború egyik legismertebb szovjet harci repülőgépe volt. A típust Vlagyimir Petljakov repülőgép-tervező alkotta meg a szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD egyik zárt tervezőirodájában. Ezeket a büntetés-végrehajtási rendszeren belül működő, saraska néven ismert intézményeket a letartóztatott mérnökök és tudósok kényszermunkájára hozták létre. Petljakov csapata eredetileg egy nagy magasságban bevethető, nehézbombázókat kísérő vadászrepülőgépen dolgozott. A szovjet hadvezetés azonban 1940 májusában megváltoztatta a prioritásokat, és a prototípus zuhanóbombázóvá történő átalakítását rendelte el.

Az áttervezés komoly mérnöki feladatot jelentett, mivel a gép aerodinamikai és szerkezeti jellemzőit az új feladatkörhöz kellett igazítani. A mérnökök csökkentették a fedélzeti fegyverzetet, megváltoztatták a személyzet elhelyezkedését, és eltávolították a nagy magasságú repüléshez szükséges speciális, nyomásálló berendezéseket. Az átalakított modell először a PB–100-as jelzést kapta, majd az új szovjet katonai névadási rendszer bevezetésével a tervezője után a Pe–2-es nevet vette fel. A gép sorozatgyártása 1940 végén indult meg, és a szovjet légierő egyik legfontosabb csapásmérő eszközévé vált a harctereken.

A Szovjetunió hadbalépését követően a Pe–2-es rendkívül sokoldalú repülőgépnek bizonyult a német csapatok elleni küzdelemben. A típust nemcsak zuhanóbombázóként, hanem felderítőként, valamint nappali és éjszakai vadászrepülőgépként is széles körben alkalmazták a Vörös Hadsereg alakulatai. A gyárakból 1940 és 1945 között összesen 11 427 darab gurult le a gép különböző, folyamatosan modernizált változataiból. Ezzel a hatalmas mennyiséggel a Pe–2-es a Szovjetunió történetének legnagyobb példányszámban gyártott bombázórepülőgépe lett.

A hadrendben tartott példányok a második világháború lezárása után is aktívak maradtak, így az 1940-es évek végén bekövetkezett szahalini baleset már a hidegháború korai, feszült időszakához köthető.