Elárverezik Albrecht Altdorfer egyik legkorábbi reneszánsz tájképét

Hetven év után ismét a nyilvánosság elé kerül Albrecht Altdorfer német reneszánsz festő egyik ritka, 1520 körül készített tájképe, az alkotást a Sotheby's aukciósház bocsátja árverésre december elején. A kivételes műtárgy évtizedeken át egy svájci magángyűjteményben rejtőzött, felbukkanása pedig a nyugati művészettörténet fontos kora újkori eseményének számít.

A mindössze 23-szor 20 centiméteres, pergamenre festett olajkép a kora újkori európai festészet egyik legkorábbi ismert tiszta tájképe. A Sotheby's régi mesterekkel foglalkozó részlegének társelnöke, George Gordon tájékoztatása alapján a műalkotás becsült értéke három és ötmillió font között mozog. A szakember a festmény előkerülését a szakterület egyik legjelentősebb pillanataként értékelte, mivel a német mestertől 1980 óta nem szerepelt azonosított műtárgy a nemzetközi műkincspiacon.

A kép egy sűrű, emberi alakok nélküli erdőt ábrázol, amely felett a felhők között átszűrődő napfény és egy szivárvány rajzolódik ki. Gordon kiemelte, hogy a kis méret ellenére a kompozíció rendkívül intenzív hangulatot áraszt.

A festmény provenienciája egészen a bécsi Palais Harrach rezidenciáig, a Harrach grófok arisztokrata gyűjteményéig vezethető vissza. A jelenlegi svájci tulajdonos édesapja 1957-ben vásárolta meg a műalkotást, amely azóta rejtve maradt a szakmai és a laikus közönség elől egyaránt.

A mostani azonosításig a művészettörténészek mindössze két másik olyan olajfestményt ismertek Altdorfertől, amelyeken kizárólag a természeti táj jelenik meg. Ezek egyike a londoni National Gallery gyűjteményében található, míg a másik, egy Regensburg környéki dunai tájat ábrázoló kép a müncheni Alte Pinakothek falain látható. Az újonnan felfedezett művet az aukció előtt New Yorkban, majd Londonban is bemutatják a nagyközönségnek.

Az 1480-ban a bajorországi Regensburgban született Albrecht Altdorfer a német reneszánsz egyik legkiemelkedőbb mestere, akinek jelentősége Albrecht Dürer és idősebb Lucas Cranach munkásságához mérhető. Pályafutása elején elsősorban rajzokat és metszeteket készített, majd egy 1511 körüli alpesi utazás hatására fordult a természeti környezet ábrázolása felé. A korszak német szobrászai már korábban is előszeretettel alkalmaztak növényi motívumokat a műveiken. Altdorfer ezt a megközelítést ültette át a festészetbe, megteremtve a természetábrázolás egy új, önálló formáját, miközben emberalakjai kifejezetten expresszívek és túlzóak maradtak.

A nyugati művészettörténetben a 16. század elejéig a táj szinte kizárólag passzív háttérként, a vallási vagy mitológiai jelenetek díszleteként szolgált. A tiszta tájkép megjelenése, ahol maga a természet, az erdő, az égbolt és a fényhatások válnak a kompozíció főszereplőivé, a humanizmus és a reneszánsz természetfelfogásának fontos fordulópontját jelentette. Altdorfer a dunai iskola nevű művészeti irányzat vezető alakjaként szakított az itáliai reneszánsz idealizált tájábrázolásával, és a közép-európai erdőségek vad, organikus valóságát emelte a vászonra. Az emberi jelenlét elhagyása a festményekről a korabeli vizuális kultúra egyik legbátrabb innovációja volt.

A mester hírneve a korabeli uralkodói udvarokba is eljutott, ami számos magas rangú megrendelést eredményezett számára. Egyik leghíresebb munkáját, a Nagy Sándor isszoszi csatáját ábrázoló festményt 1529-ben készítette el IV. Vilmos bajor herceg megbízásából, amely ma szintén a müncheni képtárban található. Karrierje során 1513-tól I. Miksa német-római császár szolgálatában is állt Innsbruckban, majd a reformáció térhódítása idején visszatért szülővárosába, Regensburgba, ahol 1538-ban bekövetkezett haláláig dolgozott.

Munkásságának jelentőségét mutatja, hogy 2020 ősze és 2021 tele között a párizsi Louvre nagyszabású önálló kiállítást szentelt az életművének.