Nem egyszerre, hanem fokozatosan pusztult el Alexandria híres könyvtára
2021. március 4. 17:21 Múlt-kor
Az ókor csodás műveltségének legismertebb jelképe a híres alexandriai könyvtár, amely távoli vidékekről is gyűjtötte az akkori világ irodalmát, és a tudomány valódi központjaként működött, ahol a legnevesebb elmék is megfordultak. Mi lett a sorsa a tudás eme valóságos templomának?
Korábban
Nagy Sándor öröksége
A történelem egyik leghíresebb hódítója, Nagy Sándor nem csupán katonai eredményeivel hagyott örökséget az utókorra. Kr. e. 323-ban bekövetkezett, rendkívül korai halálával az általa létrehozott makedón birodalom széthullott, területein Alexandrosz örökösei – hadvezérei, rokonai és barátai –, a diadokhoszok viaskodtak egymással háborúk sorozatában.
Egyiptom fáraójává I. Ptolemaiosz Szótér („megmentő”) lépett elő, aki Kr. e. 305-től Kr. e. 282-ig uralta az ősi birodalmat.
Az új fáraó híve volt a görög és a közel-keleti tudomány és filozófia szintéziséből létrejött hellenisztikus kultúrának, és eldöntötte, hogy a Nagy Sándor által alapított Alexandria kikötővárosát e kultúra központjává teszi.
Ptolemaiosz eme eltökéltsége eredményezte a híres alexandriai könyvtár, az ókor legnagyobb írásgyűjteményének létrejöttét.
Terjedelme csúcsán a becslések szerint legalább 40 000, de akár 400 000 görög és egyiptomi nyelven írott tekercsnek is otthont adhatott, utóbbi szám a szöveganyagot tekintve mintegy 100 000 mai könyvnek felelne meg.
A görög tudósok tömegével érkeztek a könyvtárba kutatni, ami csak növelte Alexandria presztízsét, mint a kor egyik vezető városa.
Idővel a könyvtár gyűjteménye akkorára nőtt, hogy a mellé épített templomban, a Szerapeumban is helyeztek el belőle. Míg azonban a Szerapeum romjai a mai napig láthatók, a híres könyvtárból semmi sem maradt.
A köztudatban gyakori toposz, hogy a könyvtárat egyetlen kataklizmikus tűzeset, avagy egyetlen barbár hódítás pusztította el, megszűnésének körülményei azonban ennél sokkal összetettebbek voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap