Különleges római kori csecsemőtemetőt tártak fel a franciaországi Auxerre-ben

Páratlan, kifejezetten újszülöttek és csecsemők számára kialakított ókori temetkezési helyet tártak fel a régészek a franciaországi Auxerre városában. A Francia Nemzeti Megelőző Régészeti Kutatóintézet (Inrap) közleménye szerint a szakemberek egy téren zajló átépítés előkészületei során fedezték fel a temetőt. A nagyszabású feltárás új megvilágításba helyezi a Római Birodalom korai szakaszának temetkezési szokásait, valamint az ókori családoknak a korán elveszített gyermekekhez fűződő viszonyát.

A kutatók a korabeli Autessiodurum városának peremén, az egykori Agrippa-út közelében azonosították a mintegy 45 négyzetméteres temetkezési övezetet, amelyet Kr. u. 170 és 250 között használtak. A területen több mint 260 sírt és temetkezési struktúrát bontottak ki, amelyekben szinte kizárólag magzatok, illetve a születés körül vagy néhány héttel utána elhunyt csecsemők maradványai feküdtek.

A zsúfolt, fallal elkerített szektorban csupán három rossz egészségi állapotú felnőttet – köztük egy várandós nőt – azonosítottak. Bár a temetőt eredetileg szabályosan, 89 centiméterenként (három római lábanként) tagolták, a rendszert a magas halandóság miatti helyhiány hamar felülírta. Ennek következtében a sírok akár hat rétegben is egymásra rakódtak, részben megbolygatva a korábbi temetkezéseket, ami kifejezetten ellentmondott a sírok sérthetetlenségét hangsúlyozó római elveknek.

Az elhunyt csecsemőket meglepően sokféle, sokszor hat építési fázist is magában foglaló sírban helyezték végső nyugalomra. A bepólyázott kicsiket gyakran magzati pózban fektették fatemetkezésekbe, tetőcserepekbe, vagy úgynevezett enkhütriszmosz módszerrel egész kerámiaedényekbe. Kémiai elemzések kimutatták, hogy a testeket illatosított vízzel, esetleg illóolajokkal moshatták le, és esetenként virágkoszorúkkal díszítették a sírokat.

A régészek kiürült kerámiákat is találtak a területen; ezeknek a porózus falú edényeknek a paleogenetikai (ősi DNS) vizsgálata apró emberi szövetnyomokat mutatott ki. A Természettudományi Múzeummal (MNHN) együttműködésben zajló DNS-tesztek olyan baktériumokat (Gardnerella vaginalis, Mycoplasma hominis) is azonosítottak a kerámiákban, amelyek terhességi komplikációkhoz, koraszüléshez vagy vetéléshez vezethetnek. A tudósok ebből arra következtetnek, hogy az üres edényekben méhlepényt vagy korai vetélésből származó szöveteket helyezhettek el.

A Római Birodalom korai századaiban a csecsemőhalandóság a modern mércéhez képest rendkívül magas volt, amit az egykorú írásos források és a demográfiai becslések is alátámasztanak. A csecsemők csontvázainak törékenysége és a talajkörülmények miatt azonban a régészeti leletanyagban az egy éven aluli korosztály általában jelentősen alulreprezentált. Az elmúlt évtizedek ásatásai megmutatták, hogy a római korban az újszülötteket ritkán temették a hivatalos közösségi nekropoliszokba. Sírjaik elszórtan bukkantak fel vidéki birtokokon, kézművesműhelyek közelében vagy a települések szeméttelepeinél, esetleg a felnőtttemetők elszigetelt peremén.

A korabeli római filozófiai és irodalmi források – például Seneca vagy Plutarkhosz írásai – gyakran bagatellizálták a csecsemők halálát, és azt sugallták, hogy a szülők nem mutattak erős érzelmeket a viabilitás előtt elhunyt újszülöttek iránt. Az auxerre-i csecsemőtemető gondos és aprólékos kialakítása, a testek előkészítése, a virágok elhelyezése és a libációs (italáldozati) rítusok elvégzése azonban élesen cáfolja ezt a képet.

Az Inrap kutatói rámutatnak: az a tény, hogy az ókori szülők speciális tárolókat építettek, illatszereket használtak és külön területet tartottak fenn még az elvetélt magzatok szöveteinek is, egyértelműen bizonyítja a családok mély érzelmi bevonódását és a legkisebbek iránti társadalmi-családi tiszteletet.