A kísértethajó rejtélye: máig nem tudni, hová tűntek a Mary Celeste utasai

2019. november 5. 13:14 Múlt-kor

1872. december 4-én délután egy óra körül a Portugáliától 600 kilométerre, a nyílt óceánon hajózó Dei Gratia ügyeletes matróza 9 kilométer távolságban egy közeledő hajót vett észre. Közelebb érve a vitorlák állásából jól láthatóvá vált, hogy a kétárbocos teljesen szabadon sodródott. A Mary Celeste-en sem élő embert, sem holttestet nem találtak. A mai napig nem tudjuk, hová tűnt a tíz utas, és hogyan tartotta az irányt rögzítetlen kormánykerékkel az alkohollal teli teherhajó. A leghíresebb kísértethajó rejtélyét – amelynek történetébe az elmúlt évtizedek során számos egymásnak ellentmondó adat és kitalált részlet is bekerült – talán sohasem fogjuk megoldani.

Korábban

Egy élő lélek sincs a fedélzeten

A kanadai zászló alatt hajózó Dei Gratia kapitánya, David Reed Morehouse döbbenten állapította meg, hogy az óceán közepén tehetetlenül sodródó hajó a Mary Celeste, amelynek kapitányát, Benjamin Briggst jól ismerte. Miután senki sem reagált a kiáltásokra és a puskalövésekre az első tiszt vezényletével néhányan csónakkal átmentek a gyanúsan csendes félbriggre, amelynek mindkét oldalán egy-egy egyenes vágásvonal látszódott a vízvonal felett kb. 60 centiméterrel. A vitorlás nagyrészt sértetlen állapotban volt, bár az elővitorla leszakadt, a nagyvitorlák fel voltak vonva, a jó minőségű kötélzet pedig úgy állt, mintha már napok óta hozzá sem értek volna.

A matrózok bejárták a hajót, ám sem élő lelket, sem holttestet nem találtak. Már a fedélzeten különös dolgokra bukkantak. Az iránytű össze volt törve a földön, a sérülés nélküli kormánykerék rögzítetlenül állt, a mentőcsónak pedig eltűnt – ám szinte biztos, hogy nem a csónakdaruval emelték a vízre, hiszen az oda volt kötözve a vitorlarúdhoz, a fedélzeti korlát pedig egy darabon el volt távolítva. Egy közeli mellvéden kardcsapkodásra hasonlító nyomokra bukkantak, majd szintén a fedélzeten találtak egy, méretes rozsdafoltokkal díszített kardot, amelyről kiderült, hogy a kapitány féltve őrzött polgárháborús relikviája. A rozsdásodás mértékéből arra következtettek, hogy mindenféle ápolás nélkül legalább tíz napja heverhetett a sós, párás levegőn.

A raktérben egyes források szerint 20-40, mások szerint 80 centiméteres víz állt, amely egyébként nem számított tekintélyes mennyiségnek, elképzelhető, hogy egy közel tíznapi sodródás során ennyi beszivárgott az óceánból. A szállítmányt is megvizsgálták, az 1701 hordó közül 9-ből hiányzott a denaturált szesz.

Rögzítetlen kormánykerékkel is egyenesen

A kabinokhoz vezető folyosón néhány centis víz állt, a lakrészekben az ágyakat bevetetlenül találták, az ablakok csukott állapotban voltak, a berendezéseik nem tükröztek semmiféle fosztogatás nyomait, több értéktárgyra is bukkantak. Az ágyneműk és ruhák azonban nyirkosak voltak.

A kapitány lakrészéből hiányzott a szextáns, a hajónapló és a kronométer is (pontos időmérő szerkezet, amellyel meghatározható a hajó földrajzi hosszúsága), s igencsak különös módon a családi szalonjának falán lévő óra mutatói sem voltak a helyükön. A kapitány feleségének eszközei között néhány fiolányi varrógépolajat találtak álló, rögzítés nélküli pozícióban, ami azt bizonyíthatja, hogy a hajó nem került viharba.
A konyhában több mint fél évre elegendő élelem volt felhalmozva, feldúlás vagy esetleg tűz nyomaira ugyanakkor itt sem bukkantak. Arthur Conan Doyle regénye és a jóval később keletkezett tudósítások nyomán elterjedt számos olyan pletyka, hogy meleg ételt találtak a konyhán, a kapitány szobájában pedig gőzölgő lágytojás, lágy zenehangok, valamint egy alvó macska rémítette meg a Dei Gratia betérő matrózait, ám ezen szóbeszédek nem érdemelnek hitelt.

A hajónaplóra végül az első tiszt kabinjában bukkantak rá. A mellette található térképen a Mary Celeste útja november 24-ig volt bejelölve, egy 25-i reggel 8 órára dátumozott bejegyzésből pedig az derült ki, hogy a teherhajó gond nélkül elhaladt az Azori-szigetekhez tartozó Santa Maria mellett. A Gibraltárba petróleumot szállító Dei Gratia megközelítőleg ugyanazon az útvonalon haladt Európa felé, mint a Mary Celeste, csupán nyolcnapnyi lemaradással. Mindezek tükrében, ha valóban november 25-én volt utoljára ember a teherhajó fedélzetén, akkor a Celeste emberi beavatkozás nélkül, rögzítetlen kormánykerékkel kilenc napon keresztül tartotta az irányt, mialatt közel 700 kilométert tett meg.

következő oldal 1 / 2