Polinéz csirkét áldoztak az inkák

A szakértőket az ősi emberi migráció története kapcsán régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy járhattak-e a polinézek Dél-Amerikában, és kapcsolatba kerülhettek-e az ott élőkkel. Tényleges bizonyítékkal azonban mostanáig nem rendelkeztek az ügyben, bár a nyelvészek régóta érveltek lingvisztikai hasonlóságokkal, míg az antropológusok az édes burgonya és az ivótök elterjesztését kötötték a csendes-óceáni szigetvilág lakóihoz.

A Chile középső részén, El-Arenalban kiásott 50 csirkecsont radiokarbon vizsgálata és DNS-analízise után az derült ki, hogy azok közül az egyik egy, az európaiak megjelenése előtt 100 évvel élt madár maradványa, és a DNS-e pedig a mai csendes-óceáni csirkefajtákkal mutat közeli rokonságot.

A háziasított csirke minden bizonnyal az indiai szubkontinens vad madarainak a leszármazottja, ám az Ázsiából Amerikába érkező első emberek - akik a legelfogadottabb elmélet szerint a Bering-szoroson keltek át - a szakértők szerint nem vittek magukkal csirkéket.

Azt már a spanyol hódító, Francisco Pizarro is megörökítette 1532-ben, hogy az inkák csirkéket is feláldoznak a rituális szertartásokon, így a madár behozatala semmiképp sem az európaiak érdeme - érvelnek a kutatók. Az Aucklandi Egyetem doktorandusza, Alice Storey szerint a polinézek egy régóta használt kereskedelmi útvonalon keltek át a tengeren és vitték a csirkét Dél-Amerikába. A kutatók egy része azonban továbbra is szkeptikus a felvetéssel kapcsolatban, és azzal érvelnek, hogy ezt az 14. század második felében élt csontot is az európaiak juttathatták oda.

A kutatás részletei a Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában olvashatók.