Akikről Tony Blair példát vehet: az angol miniszterelnökök hosszú búcsúja

Van, akit hiába küldözgetnek

Chamberlain hiába lobogtatott

Azonban még egy erős alkotmány sem garancia arra, hogy egy miniszterelnök megtarthatja hivatalát, ha közben elveszíti politikai szövetségeseit. Asquith ellen az első világháború idején a saját kabinetje lázadt fel (1916), míg hat évvel később a konzervatív képviselők vonták meg a bizalmat Lloyd George-tól (1922). 1940-ben Neville Chamberlain egy heves alsóházi vita következtében mondott le, ahol már sokadszorra bírálták a háborúban tanúsított vezetői képességeit. Különösen volt kollégája, Leopold Amery beszéde okozott megrázkódtatást, ugyanis Oliver Cromwellnek a hosszú parlament feloszlatásakor mondott gúnyos szavait idézte: "Tetteitekhez képest már túl sokáig üléseztetek. Azt mondom, távozzatok, mi már végeztünk egymással. Isten nevében, menjetek!"

Természetesen a választók is voksolhatnak egy miniszterelnök ellen, bár ez még egy demokráciában sem fordult elő túl gyakran. Azt biztos, hogy John Major választási veresége olyan mértékű volt (1997), hogy a poltikus azonnal lemondott nem csak miniszterelnöki posztjáról, hanem a konzervatív part éléről is.

Heath hiába kampányolt

1951-ben Clement Attlee megszerezte a szavazatok többségét, de a parlamenti helyeket tekintve kisebbségben volt, így a Munkáspárt vezetőjeként folytatta pályafutását. Tizenhárom évvel később Sir Alec Douglas Home is csak néhány szavazattal maradt le a győzelemről, és pártvezérként dolgozott tovább. 1974-ben Edward Heath is lemondott, de nem azért, mert nem nyerte meg a választásokat, hanem azért, mert nem lépett koalícióra a liberálisokkal.

A politikai manőverezés tehát legalább akkora szerepet játszik egy miniszterelnök visszavonulásában, mint a szavazatok. Ahogy a példákból is kiderül, és ahogy arra Tony Blair figyelmét sem kell felhívni, az angol miniszterelnökök csak ritkán távoznak az általuk megválasztott időpontban, és a nekik megfelelő körülmények között.

Az elmúlt száz évben azonban volt három olyan miniszterelnök, aki hosszabb ideig maradt a Downing Street 10. szám alatt, és a mostani események során a legtöbben az ő szerepükre hívják fel a figyelmet. Biztató lehet a mostani miniszterelnök számára, hogy mindhárman a modern angol politika legnagyobb alakjai közé tartoztak, ám mindegyikük túl hosszú ideig maradt hivatalban, és távozásuk módja nem öregbítette hírnevüket.

Gladstone nem adta át a gyeplőt

Gladstone dicsekedhet a leghosszabb búcsúval. 1874-ben elveszítette a választásokat, ezért lemondott a miniszterelnöki és a Liberális Párt vezetői tisztségéről. Minden idejét az ókori klasszikusoknak és a teológiának kívánta szentelni, ennek ellenére háromszor tért vissza a politikába, utolsó alkalommal húsz évvel azután, hogy először jelentette be visszavonulását. Ekkorra már a nyolcvanas évei közepén járt, félig vak volt, és ha hinni lehet Viktória királynőnek, akkor félig bolond is. De volt egy utolsó küldetése: mindenáron keresztül akarta vinni az ír Home Rule (önkormányzati) törvényt, amiről mindenki tudta, hogy a Lordok Háza vissza fogja utasítani. Ez 1893-ban meg is történt, és ezzel a vereséggel Gladstone kormányzása gyakorlatilag véget ért, de ő még hét hónapig hivatalban maradt - kollégái egyre fokozódó dühe ellenére.

Azt is fontolgatta, hogy megkéri a királynőt a parlament feloszlatására. Ezzel ugyanis új választásokat lehetett volna kiírni, amelynek során nemzeti kampányt folytatott volna az alsóház ostrukciós politikája ellen. Az egyik miniszter azonban "egy önző bolond tettének" minősítette a javaslatot, amit aztán csendben elvetettek. Ezután Gladstone ismét konfliktusba keveredett a minisztereivel, mivel ellenezte a haditengerészet fejlesztésére előirányzott költségvetést. Addigra már minden kollégája a távozását sürgette, ő azonban csak 1894 márciusában vonult vissza. Sor került egy kínos kabinetülésre is, ahol Viktória királynő alig tudta palástolni örömét, hogy utált miniszterelnöke végre távozik.

1. Van, aki önként távozik
2. Van, akit hiába küldözgetnek
3. A szivarozó bulldog és a Vaslady