Akikről Tony Blair példát vehet: az angol miniszterelnökök hosszú búcsúja
2007. március 1. 12:30
Korábban
Van, akit hiába küldözgetnek
|
Chamberlain hiába lobogtatott |
Természetesen a választók is voksolhatnak egy miniszterelnök ellen, bár ez még egy demokráciában sem fordult elő túl gyakran. Azt biztos, hogy John Major választási veresége olyan mértékű volt (1997), hogy a poltikus azonnal lemondott nem csak miniszterelnöki posztjáról, hanem a konzervatív part éléről is.
|
Heath hiába kampányolt |
A politikai manőverezés tehát legalább akkora szerepet játszik egy miniszterelnök visszavonulásában, mint a szavazatok. Ahogy a példákból is kiderül, és ahogy arra Tony Blair figyelmét sem kell felhívni, az angol miniszterelnökök csak ritkán távoznak az általuk megválasztott időpontban, és a nekik megfelelő körülmények között.
Az elmúlt száz évben azonban volt három olyan miniszterelnök, aki hosszabb ideig maradt a Downing Street 10. szám alatt, és a mostani események során a legtöbben az ő szerepükre hívják fel a figyelmet. Biztató lehet a mostani miniszterelnök számára, hogy mindhárman a modern angol politika legnagyobb alakjai közé tartoztak, ám mindegyikük túl hosszú ideig maradt hivatalban, és távozásuk módja nem öregbítette hírnevüket.
|
Gladstone nem adta át a gyeplőt |
Azt is fontolgatta, hogy megkéri a királynőt a parlament feloszlatására. Ezzel ugyanis új választásokat lehetett volna kiírni, amelynek során nemzeti kampányt folytatott volna az alsóház ostrukciós politikája ellen. Az egyik miniszter azonban "egy önző bolond tettének" minősítette a javaslatot, amit aztán csendben elvetettek. Ezután Gladstone ismét konfliktusba keveredett a minisztereivel, mivel ellenezte a haditengerészet fejlesztésére előirányzott költségvetést. Addigra már minden kollégája a távozását sürgette, ő azonban csak 1894 márciusában vonult vissza. Sor került egy kínos kabinetülésre is, ahol Viktória királynő alig tudta palástolni örömét, hogy utált miniszterelnöke végre távozik.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban 19:12
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről 18:18
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát 17:29
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban 16:16
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút 15:06
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33














