Számos véletlen következtében indult el Cseh Tamás karrierje

Cseh Tamás és Bereményi Géza neve szorosan egybefonódik a rendszerváltást megelőző évtizedek kultúrájával. Kettőjük munkássága, a szocialista rendszer sajátságaival kapcsolatos „hangulatjelentéseik”, vagyis a dalok szerves részét képezik a Kádár-rendszer mindennapjainak. Akár csontvázra az anyag, úgy épül az „átkos” ambivalens emlékezetére az általuk létrehozott több mint ezer dalszöveg. Cseh Tamás 82 évvel ezelőtt ezen a napon, 1943. január 22-én született.

Nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma

A szerzőpárost egymásra találásakor egy kivételesen sokrétű és tehetséges nemzedék vette körül, amely a kibontakozás és megmérettetés lehetősége után vágyódva sodródott együtt a társadalommal. Friss hajtásokat hozott, őszinte, szabadságra született munkákat tett az asztalra, ám a mindenhol ellenségeket sejtő rendszer mindig éreztette vele, hogy résen van.

Fiatal költők és színészek, festők és írók, dalnokok és rendezők, mind-mind a kibontakozás küszöbén álltak. Közülük sokuknak ajtót mutatott a hatalom. Volt, aki disszidált, volt, aki alkoholista lett, és volt, aki öngyilkos. De voltak olyanok is, akik ebben a légkörben is képesek voltak megtalálni a hangjukat, művészi értékeikkel reprezentálni életösztöneiket.

Cseh Tamás tipikus tagja volt nemzedékének. Ugyanazok az élmények és benyomások érték, mint szinte mindenkit, aki a világháború vége felé született. Tordason nevelkedett, ahol gyermekként ő is katonásdit játszott barátaival, ő is még fellelhető fegyverek és lőszerek után kutatott, ami egyszer majdnem tragédiát is okozott. Kisiskolás korának meghatározó élményei voltak a rajzórák, amelyek során mindig és mindig ugyanazt kellett lefesteni: a Rákosi-címert, de a búzakalászban mindig szétfolyt a festék…

Ötvenhat októberének őszinte pillanatait már tizenhárom évesen élte meg. Hallotta a régi balatoni úton dübörgő tankok moraját, az addig szürke és búskomor tekintetek helyett vidám, reménykedő embereket látott maga körül.

A nagyobb fiúk Pestre akartak menni harcolni, az iskola igazgatója pedig vele vágatta ki a zászlóból a Rákosi-címert. Egy ismerősük megsúgta szüleinek, hogy disszidálni fog, ezért Budapestre költöztek a Villányi útra. November 5-én, dübörgő tankok és puffogó géppuskák közepette érkeztek meg teherautón új lakóhelyükre.

Középiskolás éveit a József Attila Gimnáziumban töltötte, évfolyamtársa volt a későbbi Omega együttes több tagja is. Lápot csapolt a Hanságban, beleszeretett a gitárba, zenekart alapított, festőnek készült, de csak a tanítóképzőre vették fel. 1963 környékén beatzenekara már rendszeresen fellépett a budakeszi kultúrházban Kék csillag néven, mert a gyanúsan csengő Blue Star elnevezést nem engedték. A zenekar tagjai disszidáltak, de ő itthon maradt, és rajzot kezdett tanítani egy kőbányai iskolában.

Nemzedékével sodródott a hetvenes évek felé, miközben díszes asztaltársaságok mellett az amatőr kulturális élet kibontakozó tehetségeivel ismerkedett meg. A budapesti értelmiségi fiatalok éjszakai életének közkedvelt helyszínei voltak a különböző társaságokat felvonultató klubok és egyéb szórakozóhelyek, mindenekelőtt a Fiatal Művészek Klubja.

Futásra születtem, tűzre vizet hozok

De nemcsak a fiatal művészértelmiség színe-java, hanem az állambiztonság informátorai is gyakran megfordultak ezeken a helyeken. Egy-egy konkrét megfigyelés kapcsán a véletlen is közrejátszott abban, hogy valaki a belügy érdeklődésének középpontjába került. Nem volt ezzel másként Cseh Tamás sem, aki a Poór-üggyel kapcsolatosan vonta magára a figyelmet

Ekkor még nem indult el dalénekesei karrierje, de budapesti körökben már jelentős ismeretségre tett szert tehetségével. Ehhez hozzásegítette, hogy az ekkor szintén ezekben a körökben mozgó Bacsó Péter filmrendező felfigyelt rá, és két filmjében is (Szerelmes biciklisták, 1965 és Nyár a hegyen, 1967) szerepet kapott saját dalaival.

A belügyet azonban még nem a dalok, hanem a nyarakat a Bakonyban töltő indiánok érdekelték, akiknek törzsfőnöke Cseh Tamás volt. (A fiatal dalszerző 1961-től a Vértesben, később a Bakonyban szervezte meg indián törzsét.) A Poór István ismeretségi körébe kombinációval bevont „Fung György” fedőnevű ügynök 1967 novemberében éppen információszerzési munkáját végezte, amikor egy estén csatlakozott a társaságához Cseh Tamás is. Beszélgetésük során az informátorról kiderült, hogy néprajzzal foglalkozik, ezért Cseh Tamás az ő segítségét kérte:

„Elmesélte, hogy van neki egy baráti társasága, akikkel nyaranta 1-2 héten át »indiánosdit« szoktak játszani a Bakonyban. Panaszkodott, hogy nem mindenki veszi már igen komolyan, s néprajzi alapjuk is már kevés, kellene szakirodalom hozzá… Miután pár szóban én is szóltam »indián« múltamról, kölcsönös megértésben maradtunk, s abban, hogy ezekre visszatérünk. Szeretném megkérdezni; mi a teendő ezzel az »indián« társasággal kapcsolatban?” 

Mivel az állambiztonság szerint az indián játékok a rendszerre nézve potenciális veszélyt jelentettek, igyekeztek minél többet megtudni Cseh Tamásról: „A jelentésben szereplő Cseh Tamással tartsa fenn a kapcsolatot és igyekezzen megismerni annak »indián« társait és azt, hogy valóban a játék köti össze őket, vagy összetartozásuknak egyéb oka is van.” 

A Cseh Tamással kapcsolatos megfigyelésekről még lesz szó a későbbiekben, de most kanyarodjunk vissza ahhoz a nemzedékhez, amelynek sorsát eddig nagyjából 1968-ig követtük nyomon. Az amatőr művészeti mozgalmakban tevékeny szerepet játszó nemzedéket tulajdonképpen hatvannyolc pofozta át a felnőttkorba, és az arcul csapott, magára hagyott korosztály saját sorsát illetően komoly döntési helyzetbe került.

Vagy vállalja végérvényesen különállását, vagy elfogadva a rendszer megváltoztathatatlannak vélt valóságát betagozódik a társadalomba. Végül ez utóbbi következett be olyan formában, hogy „sajátosan különálló rész lett a társadalom testében. Ha úgy tetszik, hőmérő a hóna alatt.” 

Amikor Cseh Tamás és Bereményi Géza 1971 elején találkoztak, mindkettőjük, de nemzedéküknek is igen nagy hányada hasonlóképpen érzett. Bereményi Géza 1946-ban született Budapesten. Az írói pályára készülő fiatalember első novellája, A svéd király 1969-ben jelent meg a Naponta más című antológiában.

1970-ben diplomázott az ELTE magyar–olasz szakán. Ugyanebben az évben a Magvető Könyvkiadó megjelentette első novelláskötetét. A Cseh Tamással való megismerkedésekor szinkrondramaturgként dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. 

Találkozásuk fontos momentuma a magyar könnyűzenei életnek, hiszen sok évtizednyi közös munkájuk a véletlennek köszönhetően kezdődött el. Bereményi hamarosan odaköltözött a fiatal rajztanárhoz, aki akkor a Vízivárosban lakott az Iskola utcában. Elkezdődött egy sajátos, a világtól minél jobban elszigetelt élet: napközben dolgoztak a munkahelyeiken, éjszaka dalokat írtak. Kezdetben nem akarták senkinek megmutatni szerzeményeiket, a szűk baráti kör volt az első, aki találkozott ezekkel az alkotásokkal.

Erdélyi Miklós társasági összejövetelein és saját albérletük vendégei előtt szólaltak meg elsőnek Cseh Tamás hangján Bereményi Géza dalszövegei. A barátok és ismerősök buzdították őket, hogy a daloknak nyilvánosság kell, hogy fel kell velük lépni, meg kell őket mutatni. Ők sokáig hajthatatlanok maradtak, nem akartak sem szereplést, sem nyilvánosságot, és sokáig a dalokkal sem volt különösebb szándékuk. Az, hogy később mégis a szélesebb nyilvánosság elé kerültek, véletlenek sorozatából adódott. Baksa Soós János, a Kex zenekar frontembere beszélte rá az énekest, hogy néhány dal eléneklésével lépjen fel egy Kex-koncerten.

Ideje van már, hogy vízre szálljak

Az egyik ilyen Kex-koncertbeli fellépésen a közönség soraiban foglalt helyet Jancsó Miklós egyik asszisztense. A filmrendező pedig éppen akkor kezdte el forgatni a Még kér a nép című filmjét, az asszisztens pedig szólt, hogy volna itt egy gitáros fiú. Jancsó meghallgatta, és annyira megtetszett neki Cseh Tamás, hogy még a forgatókönyvet is átírta, hogy az énekes szerepet kapjon benne.

1971 nyarán kezdődött meg a film forgatása a Balaton-felvidéken. A stáb az Auróra szállóban lakott, ahol a forgatást követő egyik estén Cseh Tamás a szálló halljában elénekelt néhány dalt. Hatalmas sikere lett, és ettől kezdve minden éjszaka órákon keresztül énekelt közönségének.

Az egyik ilyen estén odament hozzá Gyurkó László, aki az 1970-ben alapított Huszonötödik Színháznak volt akkor az igazgatója, és azt mondta neki, hogy ez már egy kész est, lépjen fel vele a színházában. Cseh Tamás és Bereményi Géza azonban hajthatatlan maradt, annak ellenére, hogy Gyurkó többször is csábította őket társulatába. Döntésük akkor megmásíthatatlannak tűnt.

A nemzedék, és vele együtt a szerzőpáros hatvannyolc politikai eseményei után, abban a légkörben, ami körbevette őket, intranzigensé vált, így egy külvilág felé való esetleges nyitás a kompromisszumok veszélyeit hordozta magában. „Nem akartunk nyilvánosságot, mert a lemez, a nyilvános fellépés vagy színházi előadás véleményünk szerint megalkuvással járt volna. Lehetett tartani a cenzúrától, és akkor a dalszövegek vagy maguk a dalok nem lettek volna elég merészek. Mi pedig minden befolyásolástól mentes dalokat akartunk.”

Cseh Tamás másfél évvel a Poór-ügy lezárása után ismét az állambiztonság látóterébe került. 1971-től leggyakrabban a „Huszti László” nevű ügynök szállította az információkat az énekesről, akinek feladata megismerkedésük után Cseh Tamás politikai nézeteinek feltérképezése volt. Azonban egy különös apropó folytán egészen más irányt vett a megfigyelés célja. A belügy azzal a kombinációval próbált Cseh Tamás esetleges ellenséges politikai nézeteiről közelebbit megtudni, hogy „Huszti Lászlót” bízták meg, készítsen vele interjút. 

Ez ügyben az akkor Képzőművészeti Főiskolán vizsgázó hallgatót a főiskolán kereste fel, ahol a következőt tapasztalta: „Tamás harmadiknak vizsgázott. Amikor kijött, mindenki körbeállta. Na hogy sikerült? Tamás: A tegnapi hármas után elég jól. Nehezet kérdeztek? Tamás: Már úgy éreztem, hogy nem megy. Miért nem vetted elő a pisztolyod és lőtted le? Tamás: Nyúltam már a belső zsebembe, de nyugtattam magam. Ember halál azért ne legyen – mondta, és elnevette magát. Több szó erről nem esett.”

Természetesen az operatív tiszt figyelmét is felkeltette a jelentésnek ez a része, hiszen az értékelésben ki is fejtette, hogy bár vicces formában hangzott el a kijelentés, mégis támpontot nyújt arra vonatkozóan, hogy Cseh Tamás valóban rendelkezik valamilyen fegyverrel.

A belügy ettől fogva legfőbb feladatának ennek kiderítését tekintette. Többször próbálkozott különböző kombinációs módszerekkel megszerezni Cseh Tamás kulcsát, de a jelentések szerint ez nem sikerült, csupán egy alkalommal sikerült bejutnia „Huszti Lászlónak” a szerzőpáros albérletébe, ahol egy felnyitott esernyőben egy pisztoly sziluettjét vélte felfedezni. 

A történet további sorsa, amit többek között Cseh Tamás visszaemlékezéséből is megismerhetünk, bizonyítéka annak, hogy az állambiztonság nem nyugodott bele a fegyver létének, vagy nemlétének kérdésébe. Mivel operatív eszközökkel nem sikerült ennek kiderítése, a belügynek nem volt más lehetősége, minthogy magát a gyanúba keveredett rajztanárt idézze be a XI. kerületi rendőrkapitányságra. Ez akkor azért tűnt veszélyesnek, mert a szerzőpáros éppen akkor kapta meg kék útlevelét, és már csak néhány nap volt hátra párizsi utazásukig.

A rendőrségi idézés kapcsán joggal gondolhatták, hogy emiatt fennáll a lehetősége, hogy mint már annyiszor, most is kudarcba fullad nyugati utazásuk. Végül a rendőrségen tett látogatás után kiderül, hogy Cseh Tamás játék pisztolyát üldözték ennyire az állambiztonságiak. Cseh Tamás és Bereményi Géza pedig elutazhatott Párizsba, ahol majdnem kint maradtak, de végül úgy döntöttek, hogy hazajönnek, és a nyilvánosság elé tárják dalaikat. Elfogadták Gyurkó és a Huszonötödik Színház ajánlatát, és 1972-től Dal nélkül címmel Cseh Tamás önálló esttel szerepelt a színház műsorán. Ezzel egy kivételesen páratlan, gazdag és generációk sorát elbűvölő pályafutás vette kezdetét.