Az újságíró színésznő nyomában: Jászai Mari ismeretlen élete

Az íráshoz menekült

A komédiások kiszolgáltatottságából, a színpadi szerepek igazságtalan elosztásából, juttatás-jellegéből még az is következik, hogy a színésznek a halhatatlanságra vagy legalább a túlélésre való esélye tovább csökken. Ennek tudatában menekült Jászai Mari színészi válságai, kényszerpihenői idején mind nagyobb szenvedéllyel az íráshoz.

A naplóit nem szánta kiadásra, bár több kiadóvállalat kérte erre. Naplójában egy helyütt megjegyzi: "Mióta öntudatra ébredtem, mindig vágytam a magam életrajzát olvasni, mint készet. Mint egészet. Sokszor elkezdtem a megírását. Nagy köteteket írtam tele. Tíz ilyen füzet megtelnék vele, annyit vagy még többet is írtam magamról, életemről, pályámról és pályatársaimról, pajtásaimról, vonzalmaimról és sokat gyűlölségeimről, erről nagyon sokat, és mindezt csupa superlativusokban.

Időnkint, minden két-három esztendőben elolvastam, de egypár jegyzetet kivéve belőlük, el is égettem, oly gyerekesen indulatosak voltak. Vonzalmaim és ellenszenvem, tetszésem, hálám vagy fölháborodásom olyan keresetlen és erőszakos lármának tetszett, mikor egyfolytában olvastam el azt, amit időnként leírtam, hogy az ízlésem tiltakozott ellene." Csak halála előtt néhány hónappal adta át a füzeteit, amelyekbe feljegyzéseit írta, Lehel Istvánnak, akivel közösen kezdték átnézni a kockás lapokat, és együtt döntöttek arról, hogy mi kerüljön nyomtatásba, és mi ne. Ennek köszönhetően Jászai Mari halála után négy hónappal a közönség már olvashatta a "Nagyasszony" gondolatait.

Jászai Mari a legkülönfélébb folyóiratokban és napilapokban publikált cikkeket, tanulmányokat, a legtöbb írása a Pesti Naplóban jelent meg, ezt követi Az Újság, valamint a Budapesti Napló. Jelentek meg cikkei A Hétben és az Új Időkben is. Színházi lapba mindössze négyszer írt, a Színészek Lapjába, és a Színházi Életbe. Tanulmányainak egy részét 1909-ben kiadta, A tükröm címmel. Az OSZK Kézirattára is őriz jó néhány, részben eddig még publikálatlan Jászai cikket, ezeknek a többsége Jászai Mari egy-egy felolvasásának kézirata.

A nyomtatásban megjelent írások között van néhány önéletrajzi jellegű, ezek tulajdonképpen az emlékiratok elődjének tekinthetők. Többször írt két nagy bálványáról, Széchenyi Istvánról és Petőfi Sándorról. E két, már halott bálványa mellett volt egy élő is: Görgey Artúr, akiről szintén többször megemlékezett. Ez is Jászai lényének kettősségét tükrözi: a radikális, a forradalom mártírjává lett költő és a korban a haza árulójának tartott tábornok egyaránt tiszteletet váltott ki belőle. Érdekes az is, ahogyan az uralkodócsaládhoz, illetve annak tagjaihoz viszonyult. Naplóiban, leveleiben gyűlölettel és gúnnyal ír a Habsburgokról, kivéve egyvalakiről: - a tulajdonképp nem is Habsburg - Erzsébet királynéról.

A nyomtatásban megjelent cikkek, tanulmányok többsége az említett "bálványok" mellett a színházhoz kapcsolódik, és három nagyobb alcsoportba sorolhatók. Az első csoportba a kollégákról - elsősorban a külföldiekről - és a különféle, Jászai által látott előadásokról szóló írások sorolhatók. A második alcsoportot a saját maga által megformált női alakokról írott tanulmányok alkotják, a harmadik alcsoportba pedig - ez teszi ki a cikkek zömét - a színházról, színjátszásról szóló elméleti írásokat lehet sorolni. (Ezek szinte kivétel nélkül bekerültek A tükröm, illetve a Színész és közönség című kötetekbe.)

Kollégáiról általában igen kedvezőtlenül nyilatkozott, dicsérő szót leginkább a halottak (Szigeti József, Halmi Ferenc, Szerdahelyi Kálmán, Nagy Imre) kaptak. Kolléganőiről szinte csak rosszat írt, mind a naplóiban, mind a leveleiben.

Olvassa el a tanulmány folytatását is!

Kiss Csilla - Tűsarok

1. A művelt és önmagát művelő színésznő
2. Az íráshoz menekült