Két ősi folyó egyesüléséből jöhetett létre az Eufrátesz
Bár az Eufrátesz központi szerepet játszott a mai Egyiptomtól Irak délkeleti részéig húzódó termékeny félhold emberi civilizációjának kialakulásában, a nagyjából 3000 kilométer hosszú folyó eredetét sokáig rejtély övezte. A Nature Geoscience folyóiratban publikált tanulmány szerzői azonban nemrég bebizonyították: az Eufrátesz két ősi vízfolyás egyesüléséből jött létre nagyjából 3,6 millió évvel ezelőtt.
A tanulmány szerzői szerint körülbelül 5,4 millió évvel ezelőtt két folyó – a Paleo-Karasu és a Paleo-Murat – haladt át a mai Törökország és Szíria területén, amelyek egyenesen a Földközi-tengerbe ömlöttek. Körülbelül kétmillió évvel később azonban tektonikus mozgások teljesen megváltoztatták a két vízfolyás útvonalát: először a Paleo-Murat, 800 ezer évvel később pedig a Paleo-Karasu medre is átrendeződött. A szárazföld mai felszíne, valamint a Földközi-tenger part menti részei alatt található üledékek ugyanakkor egyértelműen őrzik az ősi Eufrátesz eredeti útvonalát – nyilatkozta a tanulmány vezetőszerzője, Andrew Madof kutató a Live Science-nek. Később hozzátette: ha a Paleo-Murat és a Paleo-Karasu folyók nem változtatták volna meg az útvonalukat és nem egyesültek volna, akkor elképzelhető, hogy a termékeny félhold másmilyen formában alakult volna ki – már ha egyáltalán kialakult volna.
Az emberi civilizáció bölcsőjeként is emlegetett termékeny félhold keleti ága a Tigris és az Eufrátesz vidékét foglalta magába. Ez a két folyó olyan termékeny talajú régiót tudott létrehozni ezen az egyébként száraz vidéken, hogy 6000 évvel ezelőtt olyan államalakulatok emelkedtek fel itt, mint a sumér városállamok és az Asszír Birodalom.
A kutatók szeizmikus adatokat, speciális térképeket és műholdfelvételeket használtak az Eufrátesz történetének rekonstruálásához. Az áttörést a Libanon partjainál felfedezett üledékek hozták meg, amelyeket később összevetettek a Törökországban azonosított, hasonló korú lerakódásokkal. Az összehasonlítás során a szakértők megállapították: valóban a két ősi folyó, a Paleo-Karasu és a Paleo-Murat nyomait tárták fel.
Ez is érdekelhet
Korábban a kutatók úgy gondolták, hogy az Eufrátesz egyetlen ősfolyóból fejlődött ki, amely vagy a Földközi-tengerbe, vagy a mai Törökország területén fekvő ősi tavak valamelyikébe ömlött. A mostani eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy a folyó kialakulása jóval összetettebb folyamat volt, mint azt korábban feltételezték. A kutatók szerint a felfedezés nemcsak az Eufrátesz történetének pontosabb megértését segíti elő, hanem ahhoz is közelebb viheti a szakértőket, hogy jobban megértsék a termékeny félhold kialakulását és az emberi civilizáció korai fejlődési szakaszát.