Mészárlásokhoz vezetett a japán expanzió
2007. július 6. 17:00
Korábban
23 millió áldozatot követelt
Az újra fellángolt harcokban a támadók július végére elfoglalták Pekinget és Tiencsint, így a kínaiak a fővárost Csungkingba helyezték át. A kínai kormány a nyugati partvidék nagy részének feladására kényszerült, de a nemzeti összefogás meghiúsította a teljes megszállást. A japán katonai akciók több helyütt véres mészárlásokba torkolltak, Nankingban egyes becslések szerint 300 ezren lelték halálukat. A japán légi támadások szinte valamennyi kínai nagyvárost elérték, milliók váltak otthontalanná. Sokan azzal vádolták a japánokat, hogy különböző járványokat és betegségeket (pestis, himlő) terjesztettek el szándékosan Kínában.
Kína, bár reménykedett a Nemzetek Ligájának segítségében, 1941-ig nem kapott támogatást a nemzetközi közösségtől, egyedül némi szovjet katonai segítségre számíthatott. Az 1941 decemberi Pearl Harbor-i japán támadás, a második világháború csendes-óceáni kezdete után aztán az Egyesült Államok Indiából kiinduló légihídon támogatta a megszálló japánokat gyengítő partizán akciókat, s idővel brit katonai segítség is érkezett.
A hosszú éveken át húzódó háború kínai részről mintegy 21 millió, japán részről közel kétmillió halottat követelt. A háború a mai napig hatással van a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokra, Peking és Tokió között az új évezredben is kínos kérdést és állandó feszültségforrást jelentenek a hetven évvel ezelőtt történtek.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje 19:53
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39














