Kissinger állhatott Ciprus megszállása mögött
2007. július 4. 11:00
Az egykori amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger a felelős azért, hogy a törökök 1974-ben lerohanták Ciprust - derül ki a CIA eddig titkos irataiból.
Korábban
A közel 700 oldalas, családi ékszerek névre hallgató gyűjteményből (pdf) eddig a Castro elleni mérgezési kísérletről, és egy újságíró megfigyelési botrányáról számoltunk be. A dokumentumokban azonban a világtörténelem nagyon sok, eddig ismeretlen részlete is feltárul.
A nicosiai békét Görögország rúgta fel 1974-ben azzal, hogy puccsot követtek el a megválasztott ciprusi elnök, Makariosz püspök ellen. Törökország - arra hivatkozva, hogy a görög bábkormány veszélyezteti a török kisebbséget - csapatokat küldött a szigetre. A török csapatok még a július 30-i békekötés előtti este is folyamatosan érkeztek Ciprusra, létszámuk ekkor már 35 ezer főre rúgott, 300 tankkal. Az ENSZ hiába követelte a csapatok kivonásának folytatását. A genfi tárgyalások csődöt mondtak, a török csapatok tovább nyomultak kelet felé, és augusztus közepére a sziget 40 százalékát elfoglalták. Ezreknek kellett elhagyniuk az otthonukat, és nemzetiségüktől függően átköltözni a megfelelő erők felügyelte övezetbe.
1975. februárjában a törökök kikiáltották a Ciprusi Török Szövetségi Államot, melynek elnöke a megosztás előtti Ciprus alelnöke, Rauf Denktash lett. Az ENSZ 2004. áprilisában népszavazást írt ki a sziget újraegyesítéséről, amit a görög ciprióták többsége elutasított, a török lakosság viszont elfogadott volna. Az Európai Uniónak csak a sziget görög szektora a tagja.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap













