Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria

Az Anschluss fogalma az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as szétesése nyomán született. A két német nyelvű állam egyesítésének gondolata Ausztriában lelkes fogadtatásra talált, a bécsi nemzetgyűlés 1918. november 12-én törvényt is hozott egy német-osztrák köztársaság megalakításáról.

Az első világháborút lezáró békeszerződések azonban ezt megtiltották, ennek ellenére Ausztria és Németország 1928-ban egységesítette jogrendszerét, kiépítette az egységes vasúthálózatot, 1931-ben pedig egyezményt írtak alá a vámszövetségről.

Miután Németországban 1933-ban Adolf Hitler jutott hatalomra, felerősödtek az egyesülési törekvések. Az osztrák nemzetiszocialisták 1934 júliusában német sugallatra meggyilkolták Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt, de az általuk remélt politikai fordulat elmaradt.

Az ausztriai születésű Hitler fő célja a Saar-vidék 1935-ös és a Rajna-vidék 1936-os visszaszerzése után az összes német nyelvterület egységesítése lett: 1936 júniusában egyezményt „kötött” Béccsel, ebben az egymás belügyeibe való be nem avatkozás mellett Ausztria kötelezte magát, hogy „német államként” leállítja a nemzetiszocializmus-ellenes politikát.

Kurt Schuschnigg osztrák kancellár 1938. február 12-én Hitler berchtesgadeni Sasfészkében a ránehezedő nyomásnak engedve megígérte, hogy beveszi az ausztriai nácikat kormányába.

Az amnesztia után a párt vezetője, Arthur Seyss-Inquart megkapta a belügyminiszteri posztot, az ő védernyője alatt a nácik már hatalmi eszközökkel is közelíthettek a csendőrséghez és a rendőrséghez, és kezdtek beépülni az antifasiszta, a nácikkal vetélkedő Hazafias Frontba.

Az események feletti ellenőrzést elvesztő Schuschnigg a szociáldemokratákat és a kommunistákat is „harcba szólította” a patriotizmus felélesztéséért és a függetlenség megőrzéséért.

A kancellár utolsó, kétségbeesett lépésként március 9-én bejelentette, hogy március 13-án népszavazást tartanak az ország önállóságának megőrzéséről, egyben a részvételi korhatárt 24 évre emelte, hogy a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett osztrák fiatalok ne járulhassanak az urnákhoz.

Hitler március 11-én ultimátumban szólította fel Bécset a népszavazás elhalasztására, és a választ meg sem várva elrendelte a mozgósítást. Schuschnigg - konstatálva, hogy Ausztriában polgárháborús helyzet alakult ki, és hogy sem Nagy-Britannia, sem Franciaország segítségére nem számíthat - törölte a referendumot, és este lemondott. Rögtön ezt követően Seyss-Inquart a szocialisták fegyverkezésére hivatkozva kérte a német csapatok bevonulását.

A német Wehrmacht március 12-én reggel átlépte a határt. Az Otto-hadművelet során nem ütköztek ellenállásba, sőt a lakosság náci karlendítéssel és virágokkal várta a német katonákat, innen a Blumenkrieg (virágháború) kifejezés.

Maga Hitler szülőfaluja, Braunau közelében lépte át a határt, és hatalmas ováció közepette vonult be Bécsbe. Március 13-án Seyss-Inquart vezetésével bábkormány alakult, a parlament pedig elfogadta a csatlakozási törvényt, amelynek értelmében Ausztria Ostmark néven a Német Birodalom tartománya lett.

A zökkenőmentes hatalomátvétel során több tízezer ellenzékit vettek őrizetbe, és megkezdődtek a zsidóüldözések.

Az egyesülést 1938. április 10-én népszavazás szentesítette, ezen 99,73 százalék voksolt az Anschluss mellett (igaz, a szavazójogtól megfosztották a lakosság egytizedét, a szavazólapon pedig az Igen melletti karika kétszer volt nagyobb, mint a Nem). Az európai nagyhatalmak szoros figyelemmel kísérték az eseményeket, de nem avatkoztak be, egyedül a Szovjetunió tiltakozott hevesen.

Ausztria hét évre, a második világháború végéig a náci Harmadik Birodalom része lett. 1945-ben nyerte el ismét függetlenségét, de teljes szuverenitását csak az 1955-ös osztrák államszerződés megkötése után kapta vissza. Ez kimondta az ország semlegességét, és külön cikkelyben tiltotta meg Ausztria bármilyen politikai vagy gazdasági egyesülését Németországgal.

A nyolcvanas évek közepéig az országot nemzetközileg Hitler „első áldozataként” kezelték, az a felfogás érvényesült, hogy az osztrák állam - mivel nem is létezett - nem felelős a náci bűnökért. A kollaboránsok és a háborús bűnösök felelősségre vonása jóformán teljesen elmaradt, akárcsak az áldozatok kárpótlása.

A nemzetiszocialista múlt tabuját csak a Waldheim-ügy törte meg: Kurt Waldheim korábbi ENSZ főtitkárról 1986-os köztársasági elnökké választása után derült ki, hogy hazudott a múltjáról, Hitler hadseregében volt tiszt, és tudott a nácik által a Balkánon elkövetett háborús bűnökről.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1956

• 1956-ban nemcsak a Rádió, hanem a Magyar Televízió is jelentős károkat szenvedett
• Csírájában fojtotta el Mansfeld Péter fegyveres csoportját a megtorló állam
• Óriási vérveszteség volt a magyar sportnak az ifiválogatott 1956-os kintmaradása
• Így próbálták hazacsalni Kádárék az 1956-os menekülteket
• ’56-os szerepvállalása dacára sem merték elhallgattatni Sinkovits Imrét
• Az 1956-os magyar menekültek karácsonya Camp Kilmerben
• Egy ritka fénykép mesél a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásáról
• „Parancsoló bátorsággal és méltósággal” – az 1956-os budapesti nőtüntetés
• Külföldről tartotta életben ’56 örökségét Kéthly Anna