Vita a Kennedy-merénylet okairól
2007. június 13.-Múlt-kor
Az amerikai elnök születésének 90. évfordulójához időzítve egyszerre két vaskos könyv is napvilágot látott az Egyesült Államokban, és a vita nem zárult le.
A magányos merénylő kudarca
Az 1963. november 22-én a texasi Dallasban meggyilkolt John F. Kennedy haláláról szóló vitát legutóbb idén májusban élesztette fel egy tanulmány, amely a legkorszerűbb lövedékelemzési eredmények alapulján "cáfolta" a magányos gyilkos teóriát. A szakértői csoport William Tobinnak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt laborelemzőjének vezetésével arra a következtetésre jutott: kizárható az az elmélet, hogy a 35. amerikai elnökkel két golyó végzett, amelyet az egyedüli gyilkosnak tekintett Lee Harvey Osvald lőtt ki fegyveréből. A szakértők modern ólomtartalom-elemzés útján kimutatták, hogy az öt megmaradt lövedékszilánk három vagy akár több golyótól származik. Ebben az esetben pedig "valószínű, hogy második merénylő is volt", a lövéseket tehát több fegyveres adta le az elnökre. Megállapításuk szerint a mindmáig hivatalos "magányos gyilkos" elmélet nem állja meg a helyét, a korábbi vizsgálatokat végző kormányzati szakemberek tévesen zárták ki a több merénylő lehetőségét.
Az elnök halála után 44 évvel, februárban viszont egy olyan új amatőr filmfelvétel került elő, amely a rejtélyes gyilkosság előtti pillanatokat dokumentálja, és egyes elemzők szerint cáfolja az összesküvés-elméletet. A 8 milliméteres némafilm az ünneplő tömegben haladó elnöki konvojt örökítette meg. A halálos lövések előtt 90 másodperccel készült felvételen néhány pillanatig kivehető, amint Kennedy zakója felpúposodik a hátán. Azok számára, akik szerint bizonyos kormányzati körök vagy a fegyverlobby csoportjai szőttek sötét összeesküvést, mindeddig bizonyító erejű volt az a tény, hogy az elnök hátán lévő lőtt seb helye nem egyezik pontosan a zakón talált lyukkal. Az új felvétel viszont "cáfolta" a látszólagos eltérésre alapozott összeesküvés-elméleteket.
Könyvében David Talbott összefoglalja az eddigi hatalmas összeesküvés-irodalmat, a sok elmélet között azonban nem kíván rendet tenni vagy kedvencet választani. Véleménye szerint nem az a fontos, hogy egészen pontosan kik és hogyan tervelték ki a merényletet, hanem az, hogy Kennedy bátorsága és jövőképe sok érdeket sértett a kormányon belül és kívül egyaránt - írta a The New York Times Book Review.
Mindenkivel összekapott
Kennedy a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) azzal hergelte fel, hogy nem támogatta kellőképpen a Disznó-öbölbeli inváziót, és nem zárta ki a Kubával való megbékélés lehetőségét. Ezzel egyben magára haragította a Castro-ellenes kubai emigránsok kemény magját. Ő és fivére szembeszállt a maffiával is, az igazságügyi minisztérium le akarta törni az alvilág hatalmát. Kennedy ellenségeivé tette a megátalkodott déli konzervatívokat, mivel felkarolta a polgárjogi mozgalmat, és kivívta a hadsereg megvetését, amiért túl óvatosan reagált a kubai rakétaválságra. A vietnami háború lezárásának tervével pedig keresztülhúzta az elhárítás, a katonai vezetés és több érdekcsoport külpolitikai számításait.
Talbott az összeesküvés részletei helyett tehát arra helyezi a hangsúlyt, hogy a Kennedy-fivérek miképpen próbálták megváltoztatni a világot, és ez kiknek az érdekeibe ütközött. Az újságíró az eddig ismert tényekhez sok újat nem tudott hozzátenni, viszont megszólaltatta az összes olyan, ma is élő fontos személyt, aki közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állt a Kennedy-évekkel; a kötetben interjúk hosszú sora olvasható Kennedy volt barátaival és kollégáival, azok hozzátartozóival, gyerekeivel és ismerőseivel.
A Mark Lane, Jim Garrison, Oliver Stone és Anthony Summers nevéhez köthető legismertebb összeesküvés-magyarázatokat felvázolva Talbott nevetségesnek tartja, hogy bár egyre csökkenő számban, de még mindig vannak olyanok, akik rendületlenül hisznek a Warren-jelentésben, a magányos gyilkos elméletében. Meggyőződése szerint ez a magyarázat erkölcstelen és politika által vezérelt kísérlet arra, hogy a Kennedy-gyilkosság nagy történelmi rejtélyét ízléstelen és jelentéktelen bűnüggyé silányítsák.
"Még ma, ilyen hosszú idő után sem késő felújítani a J.F.K.-vizsgálatot (...) a nyomok még nem vesztek el teljesen a múlt ködében" - írta Talbott, akinek meggyőződése, hogy sötét összeesküvés történt, a konkrét magyarázattal azonban adós marad, a rejtélyt nem tudja megoldani. Célja nem is ez, hanem inkább az, hogy elegendő kérdést vessen fel, és kétséget ébresszen a hivatalos magyarázattal kapcsolatban, és az igazság kiderítésének követelésére ösztönözzön másokat.
A balodali újságírók vesszőparipái
Bugliosi műve valószínűleg igényt tarthat a valaha publikált leghosszabb tényirodalmi könyv címére: 1612 oldalon veszi górcső alá az összes eddig felmerült összeesküvés-elméletet, a lehető legaprólékosabban vizsgálja és hite szerint darabjaira zúzza őket. Az ügyész 316 oldalon ismertet meg azzal, mi történt az 1963. november 22-i gyilkosságot megelőző négy napon, másodpercről másodpercre. Ugyanilyen kíméletlen pontossággal írja le a merénylet körülményeit és a következményeket.
Oswald életéről 276 oldalon értekezik: az olvasó szinte napra pontosan megismeri életét attól kezdve, hogy New Orleansben született, megtudja, milyen lerobbant helyeken lakott Texasban és New Yorkban, milyen élete volt a tengerészgyalogságnál, hogyan utazott a Szovjetunióba és tért vissza Dallasba. Egy örök vesztes portréja rajzolódik ki, aki zavaros gyerekkor után könyvtári marxista lesz, később a feleségét veri, és hitevesztett paranoiás beteggé válik.
Bugliosi össztüze elől senki sem menekülhet, aki valaha is hozzájárult az összeesküvés-elméletekhez. Magyarázata szerint ezeket az elméleteket még a Warren-bizottság jelentése előtt elkezdték gyártani, és azóta a baloldali újságírók vesszőparipáivá váltak. Az ügyész érthetőnek nevezi, hogy az amerikaiak vágynak az efféle magyarázatokra, mert nehezen tudják elfogadni, hogy egy valóban népszerű amerikai elnök szánalmas gyilkosság áldozata lett. Úgy látja, hogy a több merénylőt feltételező teóriák megalkotói nem tettek mást, mint téves rendet varázsoltak a káoszba.
A The Washington Post úgy fogalmaz: Bugliosi nemcsak az utolsó szeget veri az összeesküvés-elméletek koporsójába, hanem traktorral dózerolja le az ezen elméletekben hívők sorait. Ennek ellenére, huszonegy évi munkával sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy nem történt összeesküvés.
A lap szerint a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos összeesküvés-elméletek akkor sem fognak eltűnni, ha azokat nem bizonyítják. A 35. amerikai elnök halála után ugyanis több olyan valódi összeesküvésre került sor, amikor a kormány tisztviselői mást mondtak, mint amit valójában, titokban tettek. Mint a The New York Times megjegyezte: Oliver Stone rendező filmje, a JFK sajnos sokkal hihetőbb, mint az a hivatalos vélemény, amelyet a Lyndon Johnson elnök által a merénylet utáni héten létrehozott bizottság Earl Warren, a legfelsőbb bíróság akkori elnöke vezetésével megfogalmazott. A lap szerint nem lehet kétséges, hogy a későbbi Watergate-botrány, Monica foltos ruhája vagy az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hamis közlések ismeretében melyik magyarázat az elfogadhatóbb.
(Múlt-kor/MTI)
