Tizenöt évig dolgoztam a Bartók rádióban, többnyire a reggeli műsorokat vezettem. Ezekben az élő adásokban a hallgatók szívesen és gyakran reagáltak az elhangzottakra. Amikor viszont Ludwig van Beethoven a-moll bagatellje (az opusszám nélküli művek sorában ez az 59-es) került sorra, rendre kifogásolták a mű címének kiejtését. Mert ugye nem a hivatalos elnevezéssel emlegettük, sokkal inkább Für Elise-nek, azaz magyarosan „fűrelíznek” mondtuk. Mégis voltak, akik németesen, a szó végén egy rövidke „e” hangzóval szerették volna visszahallani. Hogy ezért-e vagy sem, Lederer István budapesti kottakiadó a múlt század elején a darabot ezzel a címmel jelentette meg: Erzsikének, amivel átvágta a gordiuszi csomót. Talán nekünk is így kellett volna felkonferálni...

Mielőtt bevezetném önöket a címadás rejtelmeibe, szeretnék kitérőt tenni a bagatell mint zenei műfaj felé. A XVII. század elejétől kezdve ismerjük, az első időkben rövid, könnyed énekes darabot értettek alatta, főként a franciák szerették. Kurta volta és nem túl komoly hangulata a későbbi, pusztán hangszeres művekre is jellemző. Marin Marais vagy François Couperin rövidkéi ilyenek. A XIX. század eleji zongorás bagatellek közül Beethovenéi a legismertebbek, ő azonban van, hogy nem a francia címet használta, hanem odaírta németül, hogy „Kleinigkeiten”, azaz „apróságok”. Így a „fűrelízbe” sem kell sokat gondolni, még akkor sem, ha komoly szerelmi kudarc áll mögötte.

Gyors szerelmek

Ludwig van Beethoven szeretett udvarolni. Ifjúkorának társa, Franz von Wegeler szerint a komponista szünet nélkül szerelmes volt. Tanítványa, Ferdinand Ries pedig már-már nőcsábásznak írta le: „Gyakran megnézte a nőket, különösen a szép, fiatal arcokban gyönyörködött. Ha pedig egy sugárzóan szép leány mellett elmentünk, megfordult, szemüvege mögül tüzetesen újra megnézte magának, és amikor észrevette, hogy rajtakapom, vigyorgott, vagy elmosolyodott. Igen gyakran volt szerelmes, többnyire rövid ideig. Amikor azzal ugrattam, hogy már megint meghódított egy szépasszonyt, igazat adott, és elmondta, ő volt az, aki a legjobban és a leghosszabb ideig érdekelte, egész hét hónapon keresztül!”

Volt, hogy konkrétan nőszerzéssel bízta meg a körülötte élőket. Például Karl Joseph Simrock zeneműkiadónak is fölhozta egyszer a témát: „Ha leánykái már serdülőfélben lennének, kérem, neveljen közülük menyasszonyt számomra, mert ha nőtlenül kellene [Bonnban] élnem, bezzeg nem maradnék sokáig ott. Így tehát már jó előre retteghet.”

Ennek ellenére sem találunk Erzsikét a szíve választottjai között, pedig micsoda boldogság lett volna a hölgynek egy ilyen populáris kapucsengődallamot kapni ajándékba, nem? 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tél számában olvasható.