A muraszombati Szapáry-kastélySzlovénia északkeleti részén, a Muravidéken található Muraszombat (ma: Murska Sobota), amelynek közepén, egy méretes parkban áll a tekintélyt parancsoló, középkori-reneszánsz gyökerekből átalakított barokk-historizáló kastély. A várként is emlegetett építmény évszázadokon keresztül a magyar nemesség kiemelkedő családjaihoz tartozott, akiknek sorában volt törökverő hős, a Jellasicsot legyőző honvédsereg őrnagya és miniszterelnök is.

A középkorban a terület a magyar királyi birtok része volt, és minden bizonnyal már a XIII. század végén létezett itt egy kisebb földesúri udvarház. Később azt reneszánsz stílusú, téglalap alaprajzú tornyokkal bővítették, majd a török fenyegetése miatt az ide menekülő nemesi családok a XVI. században kisebb erőddé alakították, amely akkorra már négy saroktoronnyal, belső udvarral és vizesárokkal rendelkezett. A források szerint az akkori földesúr nemcsak a mezővárosi jobbágyairól gondoskodott, hanem a környékbeli kisnemeseknek is védelmet nyújtott a veszélyhelyzetekben.
1605-ben Bocskai hajdúi felégették a várost, és az épület is megsérült. Később, egy 1669-ből fennmaradt részletes leltár alapján a várat felosztották, egy része gróf Széchy Péterhez, másik fele gróf Széchy Györgyhöz és Gáspárhoz került. A XVII. század második felében a kastély átépítésen esett át, amely során elvesztette védelmi funkcióját, és reprezentatív főúri lakóhellyé vált. 1687-ben a Szapáry család birtokába került.

Török meg nem törte

A birtokot megvásárló és a Szapáry család muravidéki ágának hatalmát megalapító Szapáry Péter (1630–1703) magyar főnemes, katonatiszt és diplomata volt, akit I. Lipót császár 1690-ben bárói rangra emelt. Részt vett a török elleni harcokban, amiről számos történet maradt fenn. Az egyik ilyen, a XIX. században széles körben ismert és sokszor publikált história szerint a fogságban a törökök az eke elé őt fogták igába az ökör helyett, de egyéb módon is sanyargatták, ám ő nem tört meg. Ez a hőstett belekerült a III. Károly által Szapáry Péter fiainak, Miklósnak (1680–1733) és Péternek (1690–1753) 1722-ben adományozott grófi kinevezés indoklásába is. A legenda tovább élt még a XX. században is. Egy alkalommal, amikor Szabó Lőrinc költő meglátta a báróról készült portrét, egy verset is írt („A rab Szapáry az övéihez” címmel) a törökverő hős tiszteletére, aki a heroikus kitartás eszményét testesítette meg.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tél számában olvasható.