Irving Langmuir New York-ban született 1881. május 31-én. 1932-től 1950-ig a General Electric Company laboratóriumának igazgatója volt. Kutatásai nagy szerepet játszottak az elektroncsövek, s ezáltal a rádiótechnika fejlődésében. Tengeralattjárókat észlelő berendezést, új mesterséges ködfejlesztő eljárást dolgozott ki. Feltalálta a gáztöltésű izzólámpát.1932-ben kémiai Nobel-díjat kapott a felületi kémia területén végzett kutatásaikért és elért eredményeiért. Woods Hole-ban hunyt el 1957. augusztus 16-án.
1878-ban szentelték pappá, 1897-ben kanonok, 1902-ben apát, 1909-ben pedig pápai prelátus lett. A katolikus közéletben 1903-tól játszott fontos szerepet. Ekkor választották a Szent István Társulat alelnökévé, 1915-ben pedig a Szent István Akadémia elnöke lett. Politikusként a keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke volt, 1905-től pedig mint néppárti képviselő aktív politikai munkásságot folytatott. A forradalmi munkásmozgalommal szemben szorgalmazta a keresztényszocialista szervezetek létrehozását. Kiindulópontja az volt, hogy a társadalom és a nemzet fejlődésének feltétele a társadalmi egyensúly megteremtése. Aki a társadalmi békét akarja, annak akarnia kell a társadalmi igazságosságot is. Hangsúlyozta a keresztény erkölcs, a szociális igazságosság és a politikai demokrácia szerves egységét. Parlamenti felszólalásaiban sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Később a Néppártból is kilépett, mert az eltért a keresztényszocialista elvektől. A katolikus pappolitikust Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják. 1923. november 15-én halt meg Budapesten.
A dorogi születésű labdarúgó a Teherfuvar, a Honvéd, majd a Tatabányai Bányász kapusaként 1947-62 között 86 alkalommal őrizte a válogatott hálóját. A világ legjobb kapusai között tartották számon. Nemcsak kitűnő hálóőr volt, hanem új színt is vitt kapusjátékba: körültekintően irányította a védelem munkáját, együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként hárította el a veszélyt, sőt ellentámadások indítására is lehetőséget adott. Az 1950-es évek legendás Aranycsapatának tagjaként az 1952. évi helsinki olimpián aranyérmet, az 1954. évi svájci világbajnokságon pedig - akkor csalódást keltően - ezüstérmet szerzett a magyar nemzeti válogatottal. Ezután még két világbajnokságon is védte a magyar csapat kapuját. A Honvéd színeiben három bajnokságot is nyert. Visszavonulása után Tatabányán és Salgótarjánban edzősködött. 1969-től nyugdíjaztatásáig a Volán SC ügyvezető elnöki tisztségét látta el. 1989 után az MDF, majd a Fidesz soraiban részt vett a közéletben.
A tanult foglalkozása szerint szíjgyártó szakmunkás már 1889-ben bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, ahol 1893-tól újságíróként és lapszerkesztőként tevékenykedett. Hamarosan az SPD, a Német Szociáldemokrata Párt vezetésébe is bekerült. 1905-1913 között az elnökség tagjaként, 1913. szeptember és 1918. február között elnökként irányította a pártot. 1912-től a Birodalmi Gyűlés tagja, 1916-tól pártja frakciójának vezetője is volt. 1918 novemberében (II. Vilmos császár lemondása után) Népbiztosok Tanácsa néven ideiglenes kormányt alakított. 1919. februártól haláláig (1925. február 28.) töltötte be Németország köztársasági elnökének tisztét. Hivatali ideje alatt a baloldali radikálisok és a kommunisták elleni fellépéseket elfogadta és támogatta. Friedrich nevű fia is politikus volt, 1948-67-ig Kelet-Berlin (NDK) főpolgármesteri tisztségét töltötte be.
De Marchi Milánóban született 1851. július 31-én. Bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott, majd tanított, emellett éveken keresztül a milánói Tudományos Irodalmi Akadémia titkára volt, ahol stilisztikát adott elő. 1875-ben indította el a La Vita Nuova című folyóiratot, 1898-ban pedig a La Buona Parola című népszerű sorozatot, melyet kezdetben ő szerkesztett, illetve írt. A társadalmi fejlődés biztosítékát az erkölcsi nevelésben látta: a munkások ne harcoljanak a reformokért, hanem békésen eszközöljék ki azokat. Elítélte az arisztokrácia és a polgárság fényűző életét is. Főbb művei: A pap kalapja, 1888, Demetrio Piranelli 1890, A szép baba 1892.
Az I. világháború előtt a Huszadik Század, a Nyugat cikkírója volt. Novelláit 1912-ben Az élet felé című kötetben adta ki. 1913-14-ben bekapcsolódott a Galilei kör munkájába, 1914-ben az Új Magyar Szemle szerkesztője lett. Jászi Oszkár titkáraként tevékenyen részt vett a polgári demokratikus, ún. őszirózsás forradalomban, majd a külügyminisztériumban, illetve a kommün idején a külügyi népbiztonságon dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után először a Világ című napilap munkatársa, majd a Századunk szerkesztője lett. 1944-ben megszervezte az illegális Magyar Radikális Pártot, amelynek a háború után elnöke is volt. 1947-ben képviselővé választották. Még ugyanebben az esztendőben újra indította a Huszadik Századot, amely azonban két évre rá megszűnt. A reményeiben csalódott író-képviselő 1949-ben végül is nyugdíjba ment. Politikai apátiájából még az igazi demokrácia reményét felcsillantó 1956-os forradalom sem rázta fel. Nem vette ki részét a Radikális Párt újjászervezéséből sem. Önéletrajzi művén dolgozott, ennek befejezésében azonban halála megakadályozta.
Ordass Lajos Torzsán (ma: Savino Selo, Szerbia-Montenegró) látta meg a napvilágot. Teológiát tanult Budapesten, Wittenbergben és Sopronban. Svédországi tanulmányútja után Cegléden, majd Budapesten volt lelkipásztor. 1945 után a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspökeként szembeszállt az egyházi iskolák államosításával. Ezért 1948 szeptemberében letartóztatták, s koholt vádak alapján két évi fegyházra ítélték. 1950. május 30-án szabadult, majd 1956-ban rehabilitálták és kinevezték a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökévé. Két év múlva azonban újra elmozdították hivatalából. Ezt követően haláláig visszavonultan élt. Több külföldi egyetem tiszteletbeli doktorává avatatta, 1957 júliusától a Lutheránus Világszövetség alelnöke, majd elnökségi tagja volt. Aktív időszakában kiterjedt publicisztikai tevékenységet folytatott, írásai külföldi egyházi folyóiratokban is megjelentek. Budapesten hunyt el 1978. augusztus 14-én. Emlékét az oslói székhelyű The Ordass Foundation (Ordass Alapítvány) ápolja.
1971. február 7-én a szavazásra jogosult férfiak kétharmados többséggel úgy határoztak, hogy elfogadják a szövetségi alkotmánynak a kormány által is javasolt módosítását és a nyugat-európai polgári demokráciák közül utolsóként megadták a nőknek a szavazás jogát. Az eredmény automatikusan megváltoztatta az alkotmányt. A nők 1971. október 30-án szavazhattak először. 1985. szeptember 22-én népszavazás volt a házassággal kapcsolatos új törvényről. A szavazók 54,7 százaléka az új törvény mellett foglalt állást. Ennek értelmében a svájci feleségek a férjekkel egyenlő elbírálást nyertek.
Tizenéves korában már country dalokat énekelt. 1949-ben az egyik pennsylvaniai rádióállomásnál disc jockey-ként dolgozott. Rövidesen saját zenekart alakított előbb The Saddlemen, majd 1952-ben Comets (Üstökös) néven. Egy évvel később jutottak fel először az amerikai slágerlistára a `Crazy Man Crazy`-vel. 1954. április 12-én, New Yorkban vették fel a `Rock Around The Clock`-ot, mely felvételből 25 millió példány fogyott el. Sokan ezt a napot tartják a rock and roll születésnapjának. Fergeteges kísérőzenekarával a legsikeresebbek közé tartozott a műfaj történetében. Legismertebb slágereik voltak: Shake, Rattle and Roll, Mambo Rock, ABC Boogie, See You Later Alligator, Razzle Dazzle, Rock a Beatin-boogie, Burn The Candle. Az 1960-as években visszavonult, majd az 1968-as rock and roll nosztalgia idején újra aktivizálta magát és csapatát. 1972-ben fellépett a Wembleyben, a nagy rock and roll találkozón. Szerepeltek Magyarországon is A régi idők rock zenéje című filmben. A rock and roll nagy ötösfogatából küllemre ő volt a legszürkébb alak, nem lengték körül szex és adóbotrányok, nem számított a nők bálványának. Rajongói szerint ez utóbbinak köszönhette, hogy pályatársai közül sokakat túlélt. A betegség végül leverte lábáról, kikopott a köztudatból. 1981-ben bekövetkezett halála azonban ismét keresetté tette lemezeit.
Csató Pál Sarkadon született 1804. január 7-én. 1831-ben akadémiai írnokká nevezték ki, majd egy év múlva a tudós társaság levelező tagja lett. A Helmeczy Mihály által szerkesztett Jelenkor munkatársaként tevékenykedett. A magyar nyelvbeli ragasztékok és szóképzők (1834) című értekezéséért akadémiai pályadíjat kapott. Irodalmi érdeklődése az 1830-as években kezdett kibontakozni, szépírói hírnevét kisprózai alkotásaival alapozta meg. Kora egyik legnépszerűbb írója volt, nagy sikert aratott franciás könnyedségű novelláival és vígjátékaival. Megházasodtam című darabját húsz éven át játszotta a Nemzeti Színház. Több francia és német nyelvű darabot ültetett át magyar nyelvre, lefordította többek között Victor Hugo Angelo című művét.
A nyugat-afrikai Gambia a földrész legkisebb országa, nevét a Gambia folyóról kapta, melynek két oldalán elterülő szavannával borított alföld alkotja az ország területét. A mai Gambia területe több apró királyságból állt, amelyek a XIII. századtól a XVII. század elejéig a Mali birodalom vazallusai voltak. A területet a portugálok fedezték fel 1455-56-ban. Őket az angolok követték, akik 1816-tól megalakították Bathurst (ma Banjul) telepét. Gambia 1843-tól angol koronagyarmat, 1904-ben brit-francia szerződés rögzítette határait. 1965. február 18. óta Gambia független állam lett, ugyanakkor tagja maradt a brit Nemzetközösségnek. Az 1970. április 24-i népszavazás eredményeképp kikiáltották a köztársaságot.
