A pestis állhat Nîmes római kori elnéptelenedése mögött
Egy dél-franciaországi ókori város, Nîmes vízellátásának Kr. u. 270 körüli drasztikus megszűnését igazolta a helyi vízvezeték lerakódásainak vizsgálata. Ahogy az a Geoarchaeology című tudományos folyóirat szeptember 15-i számában megjelent tanulmányból kiderül, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatói megállapították, hogy az urbanizált központ elnéptelenedését nagy valószínűséggel Ciprián pestise okozta. A vízkőrétegek évgyűrűszerű elemzése mintegy háromszáz évnyi emberi beavatkozást és társadalmi változást dokumentál a Pax Romana időszakától a birodalom válságáig.
- A nîmes-i római vízvezeték mészkőlerakódásainak izotópos vizsgálata a város vízellátásának Kr. u. 270 körüli hirtelen megszűnését mutatta ki.
- A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatói szerint a jelenség hátterében a Római Birodalmat sújtó Ciprián pestise okozta demográfiai összeomlás állhatott.
- A vízvezetéket a vidéki területeken még további száznegyven évig használták öntözésre, ami a városi lakosság tartós vidékre vándorlására utal.
A Gül Sürmelihindi és Cees Passchier által vezetett kutatás során az ötven kilométer hosszú vezeték, köztük az ikonikus Pont du Gard híd tíz pontjáról származó mészkőmintákat vizsgálták izotópos eljárással. A Kr. u. 50 körül épült rendszer legalsó rétegeinek összetétele rámutatott, hogy az első tizenegy évben a térséget súlyos aszály sújtotta, amelyet Tacitus római történetíró is megörökített. A vízhiány elhárítására a mérnökök egy második forrást is a hálózathoz csatoltak, ami a vízszint megemelkedésével járt, és szükségessé tette az oldalfalak ma is látható megerősítését.
A Kr. u. 150 körüli időszakból származó mészkőrétegek elvékonyodása a vízhozam csökkenését jelzi a városi szakaszon. A kutatók szerint a Nîmes felé tartó vízmennyiség felét elterelték a környező mezőgazdasági területek öntözésére. Ez az engedélyezett vízkivétel kizárólag a befolyásos nagybirtokosok számára lehetett elérhető, és arra utal, hogy a város vízigénye ekkor már nem tette indokolttá a teljes kapacitás fenntartását. A hálózat a csökkentett hozammal is zavartalanul üzemelt a következő évszázadban.
A Római Birodalom harmadik századi válságának jelei a vízügyi infrastruktúra állapotán is megmutatkoztak. A Kr. u. 250 utáni rétegek porózusabbá váltak, homokot és agyagot zártak magukba, ami a karbantartás elmaradását bizonyítja a gazdasági és politikai zűrzavar idején.
A városközpont közelében a mészkőképződés Kr. u. 270 körül hirtelen, teljesen megszűnt. Andrew Wilson, az Oxfordi Egyetem professzora és a tanulmány társszerzője szerint a leállás legvalószínűbb magyarázata a Kr. u. 250 és 270 között pusztító Ciprián-pestise. A járvány miatti demográfiai összeomlás hipotézisét erősíti, hogy a közeli Cahors városában is hasonló, hirtelen elnéptelenedést mutattak ki a korábbi vizsgálatok.
Ez is érdekelhet
Ciprián pestise egy pusztító világjárvány volt, amely i.sz. 249 és 262 (más adatok szerint 270) között sújtotta a Római Birodalmat. A nevét Karthágói Szent Ciprián püspökről kapta, aki szemtanúja volt a kórnak, és részletesen leírta a borzalmait.
A városi vízellátás leállásával párhuzamosan a vidéki szakaszokon a folyamatos mészkőlerakódás még további száznegyven éven keresztül, egészen az 5. századig megfigyelhető volt. A túlélő lakosság a vidékre menekülhetett, ahol a nagybirtokosok kisajátították a vízkészletet. Az öntözés érdekében lyukakat fúrtak az akvadukt oldalfalaiba, amiről a külső felületeken keletkezett masszív szivárgási nyomok tanúskodnak. Bár a technológiai tudás megvolt a vezeték helyreállításához, az urbánus központok népsűrűségének és gazdasági erejének visszafordíthatatlan csökkenése miatt erre már sosem került sor.
