Német szabotázsakció volt az első manhattani merénylet
Az első világháború idején elkövetett 1916-os Black Tom-robbanás a modern amerikai történelem egyik legjelentősebb, külföldi ügynökök által végrehajtott szabotázsakciója volt. Ahogy azt Cowan Brew történelmi ismeretterjesztő cikke részletesen felidézi, a New York-i kikötőben történt detonációt a német császári hírszerzés szervezte meg az antant ellátmányozásának megakadályozása céljából. A több ezer tonna robbanóanyag megsemmisülése jelentős károkat okozott a metropolisz térségében, a felelősségre vonás és a kártérítések kifizetése pedig politikai rendszereken átívelve évtizedeket vett igénybe.
- A New York-i kikötőben 1916 nyarán bekövetkezett Black Tom-robbanás az első világháborús német titkosszolgálat kiterjedt szabotázsakciója volt.
- Az antanthatalmaknak szánt amerikai hadianyag-szállítmányok megsemmisítését célzó támadást Kurt Jahnke és Lothar Witzke ügynökök hajtották végre.
- A kártérítési perek évtizedekig húzódtak, a német állam végül egészen 1979-ig törlesztette a megítélt összegeket a károsultaknak.
Az első világháború 1914-es kitörését követően az Egyesült Államok hivatalosan semleges maradt, azonban ipara hatalmas hasznot húzott a hadianyagok exportjából. Bár Woodrow Wilson elnök kormánya hangsúlyozta a szabad kereskedelem jogát, a brit haditengerészeti blokád miatt az évi mintegy hárommilliárd dollár értékű amerikai fegyverzet és hadianyag szinte kizárólag az antanthatalmak, vagyis Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország hadseregeihez jutott el.
A szállítmányok oroszlánrésze a New York-i kikötőn, különösen a jelentős raktárkapacitással rendelkező terminálokon keresztül hagyta el az amerikai kontinenst. Johann von Bernstorff washingtoni német nagykövet diplomáciai tiltakozásai eredménytelenek maradtak, ezért a császári adminisztráció titkos lépésekre szánta el magát a logisztikai útvonalak megbénítása érdekében.
A német főparancsnokság 1915-től kezdve aktív szabotázsakciókat rendelt el az amerikai hadiüzemek és kikötők ellen, amelynek irányításával Franz von Papen katonai attasét és a később csatlakozó Franz von Rintelen kapitányt bízták meg. Utóbbi egy kiterjedt hálózatot épített ki New Yorkban, és vegyészek, valamint kikötői munkások bevonásával időzített gyújtóbombákat helyezett el az antant hajóin.
Bár az amerikai titkosszolgálat a Lusitania 1915-ös elsüllyesztése után szigorította a német diplomaták megfigyelését, von Rintelent pedig végül elfogták a britek, a már kiépített hálózat tovább működött. A szabotőrök figyelme a hajókról a szárazföldi célpontokra terelődött, köztük a Jersey City partjainál fekvő, lőszerekkel és robbanóanyagokkal teli Black Tom-mólóra.
Az akciót 1916. július 29-én éjjel hajtotta végre Kurt Jahnke, Lothar Witzke és egy Michael Kristoff nevű helyi munkás. A gyenge őrizetet és az előírásokat megszegve felhalmozott, hatalmas mennyiségű robbanóanyagot kihasználva a szabotőrök tüzeket gyújtottak a vagonok és a kikötött uszályok között. Július 30-án hajnali két óra nyolc perckor következett be az első, majd egy második hatalmas detonáció, amely mintegy két-négymillió tonna TNT és lőszer felrobbanásával járt.
A lökéshullám és a szétrepülő repeszek súlyos károkat okoztak a közeli Szabadság-szoborban és az Ellis Island-i bevándorlási központban is. A robbanás erejét kilométerekkel távolabb is érezték, a kitört ablakok és a megrongálódott épületek okán a kár több tízmillió dollárra rúgott, a halálos áldozatok száma azonban a hétvégi időpont miatt viszonylag alacsony maradt.
Ez is érdekelhet
A hatóságok kezdetben egyszerű ipari balesetként kezelték a katasztrófát, a német ügynökök pedig sikeresen elmenekültek az országból. A felelősség megállapítására indult, orosz és amerikai károsultak által kezdeményezett kártérítési perek évtizedekig elhúzódtak. A háború után felállított amerikai-német vegyesbizottság nyomozói a világ számos pontján gyűjtöttek bizonyítékokat, Witzke pedig Dél-Amerikában be is ismerte a Black Tom-móló elleni merényletet.
A bizottság 1939-ben hivatalosan is megállapította Németország felelősségét, és ötvenmillió dollár kártérítést ítélt meg a felpereseknek. A nemzetiszocialista német vezetés megtagadta a fizetést, így az összegek törlesztését csak a demokratikus Nyugat-Németország kezdte meg 1953-ban, a kifizetések pedig egészen 1979-ig tartottak.
