A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
2019. május 30. 14:21 Múlt-kor
Ibn Battuta XIV. századi marokkói berber származású muszlim utazó és tudós volt. Neve kevésbé forog a köztudatban annak ellenére, hogy 30 éven keresztül járta szüntelen a keleti térséget, a Közel-Kelettől Kínáig. Az általa bejárt terület jelenleg 44 országot foglal magába, a számítások szerint pedig Ibn Battuta 120 ezer kilométert tett meg utazásai során. Első útját 1325-ben, 21 évesen helyezte kilátásba, hogy ellátogasson Mekkába. Ez az út egészen 30 évig tartott, így kapta meg méltó becenevét, a közel-keleti Marco Polo elnevezést. A hosszú felfedező utak eseményeit szerencsére az utókor számára is megörökítette a Rihla című könyvében, amelyben részletesen beszámolt kalandjairól.
Korábban
Útban a Kába-kő felé
A felfedező 1304 februárjában született egy előkelő jogász család gyermekeként Marokkó Tanger nevű kikötővárosában, amely később, a XX. században komoly ellentéteket szült az európai nagyhatalmak között birtoklása okán, ám Spanyolország, mint a semlegességi politika képviselője 1940-ben okkupálta a térséget.
Ibn Battuta a XIV. századi észak-afrikai szokásoknak megfelelően valószínűsíthető, hogy családja foglalkozását továbbörökítve, elvégezte az iszlám világ jogi képzését, kádi lett, és mint minden rendes muszlim Mekkába zarándokolt. A Rihla beszámolt az indulás előtti aggodalmakról is, ugyanis a felfedező nem szívesen hagyta hátra családját, pedig ekkor még nem is sejtette, hogy a szent város csupán egyetlen megálló lesz az elkövetkező 30 évben.
Battuta egymaga, szamárháton indult el, hogy a Kába-kőnél tiszteletét tegye. Mint beszámolójából megtudjuk, nem kizárólag családja hiánya nyugtalanította, hanem a magányos expedíció mivolta is terhes volt számára. Szerencséjére hamarosan csatlakozhatott egy karavánhoz, ami biztonságosabbá tette az utat a rablókkal és kalózokkal szemben, viszont a tudós állítása szerint a csoportos út sem könnyítette meg életét, ugyanis ekkor valamiféle betegség ledöntötte a lábáról.
A rosszullét és a láz olyan mértékben gyengítette le az utazót, hogy kénytelen volt magát szamara nyergéhez kötözni, nehogy leessen és a karaván nélküle haladjon tovább. Gyengesége ellenére folytatta útját, ráadásul megismerte az első feleségét, akit majd további kilenc nő követett.
Először az egyiptomi Kairó és Alexandria városában vetette meg lábát, majd a térségben egyéb történelmi és vallási jelentőségű helyszíneket is meglátogatott. Még Alexandriában megismerte Burhán-Eddin tudóst, aki további utazásra biztatta. Egyiptomból folytatta az utat Mekkába, ahol leróhatta tiszteletét a Kába-kő előtt.
Az iszlám hívők zöme a mekkai zarándoklat teljesítését követően hazatért, nem úgy, mint Battuta, aki további kihívásokra és ismeretszerzésre vágyott. Újdonsült felfedezendő vidékké számára a perzsa és az iraki területek váltak.
Céljait egy belső spirituális hang hatására tűzte ki. Úton Perzsia felé, ismétlődő álmaiban egy óriási madár hátán jutott el keletre. Az álmot isteni jelként értékelte és meggyőződésévé vált, hogy ez egy isteni üzenet, miszerint számára a sors világutazói és felfedezői szerepet szánt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét 20:02
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről 19:12
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat 18:34
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része 17:24
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét 16:32
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát 13:21
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11















