A háborúk gyilkos kútjai az ókortól napjainkig
2019. április 27. 11:47 Múlt-kor
A víz, mint esszenciális anyag biológiailag és a földművelés terén egyaránt nélkülözhetetlen az ember számára, így óriási pusztítást okozhat egymásnak két állam annak mérgezésével vagy az ellátás korlátozásával. A történelem folyamán a háborúk kimenetelét tehát nem kizárólag a két fél erőfölénye befolyásolta, sok múlott a különböző lakosságot sújtó taktikákon, mint a vízkészlet már említett szennyezése, vagy egy város kiéheztetése például Leningrád esetében. Az ivókutak használatának ellehetetlenítése már az ókorban is szokás volt, amit napjainkban az ISIS már úgyszintén bevetett a pusztulásra ítélt lakossággal szemben, követve a térségben zajlott harcok ókori példáját. Az idő múlásával a legtöbb esetben valamilyen biológiai anyaggal, például bomló tetemekkel fertőzték a vizet, ám előfordult a XX. században, hogy a civilek nem a vízhiányt sínylették meg, hanem a különböző emberkísérleteket.
Korábban
Az ókori kelet íratlan szabálya: akié a víz, azé a hatalom
A feljegyzések szerint először a mai Irak területén fekvő két város, Lagash és Umma között zajló konfliktusban alkalmazhatták az ivóvíz megvonását, Lagash szempontjából igen eredményesen. A korszakból fennmaradt, Louvre-ban őrzött metszetek árulkodnak a két sumér állam Kr. e. 2450 körül zajló ellentétéről, amely főképpen a víz és az öntözés által mezőgazdaságilag hasznosítható földterületek okán robbant ki. Ebben az esetben a szennyezést érthető okokból kerülték, helyette Eannatum, Lagash uralkodója ellehetetlenítette Umma csatornákon keresztül történő hozzáférését a vízhez. Ezzel a cselekedettel mondhatni megsemmisítette a várost, tekintve, hogy így egyszerre szűnt meg a mezőgazdaság és a lakossági ivóvíz-ellátás.
Majdnem 2 évezreddel később az Asszír Birodalom uralkodója, Assur-bán-apli (Kr. e. 668 - Kr. e. 627), a források szerint szintén ezt az eszközt alkalmazta a legyőzött Türosz lakosaival szemben. A feszültség a korábbi esethez hasonlóan a mai arab területeken lappangott, míg az asszír király csapatokat nem küldött, hogy az ellenfelet távol tarthassa a kutaktól, amiről ő maga a következőképp vélekedett a fennmaradt ékírás szerint: „vizeik birtoklása és földjeik kiszárítása által a legfőbb hatalmat gyakorlom felettük.”
A középkor méregkeverői és a keresztesek biológiai hadviselése
Az ókort követő történelmi periódust további háborúk tarkítják, egyaránt zajlottak Európában és a Közel-Keleten. Mindkét konfliktussal kapcsolatba került Barbarossa Frigyes német-római császár (1155-1190), aki mind az itáliai, mind a jeruzsálemi térséget igyekezett meghódítani egyszerre alkalmazva és elszenvedve a vízkészletet pusztító taktikát.
1155-ben Barbarossa Frigyes az itáliai városokkal szemben vetett be elsőként valódi biológiai hadviselést, amikor emberi testekkel hányatta teli az olasz népek ivókútjait megfertőzve vízkészleteiket. Több mint 30 év elteltével a Szentföldért folyó harcokban viszont éppen a császár serege került nehéz helyzetbe. Frigyes ellenfele Szaladin szultán volt, aki 1171-ben megszerezte Egyiptomot, majd egyesítette a szír területeket Jordániával. Az 1187-es küzdelemben a szultán serege a kereszteseket elvágta a vízellátástól megalapozva hattini győzelmét, mely végleg megpecsételte Jeruzsálem sorsát. A keresztes hadak támogatása miatt a keresztény közösségeket is ezzel a módszerrel büntette Szaladin és homokkal zárta el kútjaikat. A XV. században viszont megfordult a helyzet és az Európát sújtó oszmán haderő a korábban általuk alkalmazott taktika áldozata lett a Balkánon, ugyanis Vlad Tepes havasalföldi vajda akadályozta katonáik vízellátását.

Az ivóvíz-használat korlátozása mellett a XIV. és XV. század között nagy kihívást jelentettek a különböző járványok, melyek megjelenéséért a lakosság a zsidókat és egyéb kisebbségeket tett felelőssé azzal vádolva őket, hogy szándékosan mérgezik az ivóvizet. 1348-ban a bubópestis kíméletlen pusztítását a nagyobb városokban tömeges mérgezés következményeként értékelték. Tettlegességig fajult a bűnbakképzés Franciaország és a mai Belgium területén, amikor leprával fertőzött emberek csoportját azzal rágalmazták, hogy a zsidók felbujtására megmérgezték a vízkészleteket. Súlyos következmény volt, hogy büntetésként élve elégették őket.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


fasizmus
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Audrey Hepburn tiniként támogatta a holland antifasiszta ellenállást
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek
- A halál balvanói alagútja
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról?
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap