2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Móra Ferenc betegségének ismeretlen dokumentumai

2013. szeptember 18. 16:27

Újabb, eddig ismeretlen Móra-irat került a szegedi múzeum gyűjteményébe: a levélben Móra Ferenc, az akkori múzeumigazgató kér szabadságot Szeged város polgármesterétől súlyosbodó betegsége miatt. A gyengélkedő író az orvosa által írt igazolást is csatolta a levélhez.

Móra Ferenc egyetemista korától fogva gyakran betegeskedett: többször járt külföldi szanatóriumokban, többek között Olaszországban és a mai Horvátországban is. Aktuális regényeit is gyakran írta ezeken a helyszíneken. Élete utolsó éveiben rohamosan romlott az egészségi állapota - halála előtt egy hónappal így írt időskori szerelmének, Kalmár Ilonának: „Igazán csak a haldoklásomnak élek.” Noha végig bizakodott a gyógyulásban, végül hasnyálmirigyrákban hunyt el 54 éves korában. Ekkor azonban még maga Móra sem volt tudatában pontos betegségének, mivel romló állapotát orvosai sokáig epekőre fogták.

A szegedi múzeumba nemrégiben bekerült iratok a Móra utolsó éveit megnehezítő betegség dokumentumai. Az akkor múzeumigazgatóként dolgozó Móra Ferencnek orvosa 4-6 hétnyi „klimatikus gyógykezelést” írt elő, melyről igazolást is kiállított. Az író azonban csak 4 hétnyi szabadságot kért az akkori polgármestertől, bízott ugyanis mihamarabbi gyógyulásában.

Ahogy Móra a levélben fogalmaz: „Ebben a fölvetésben, hogy az idő enyhülésére itthon is helyre áll az egészségem, nem akartam szabadságot kérni, mivel azonban állapotom ahelyett, hogy javulna, egyre rosszabb lesz, tisztelettel arra kell kérnem méltóságodat, hogy egészségem helyreállítására uram négyheti szabadságot engedélyezni (…) méltóztassék.” Az 1927. március 24-én kelt levél és a március 7-én kiállított orvosi igazolás került most a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe.

A szegedi Kultúrpalota az értékes levél mellett egy másik Móra-ereklyével is gyarapodott: egy dedikált Móra-kötetet adott át a múzeumnak a nyáron előkerült kéziratok adományozója. A könyvet volt tanárának, Mihalovits Alajosnak ajándékozta az író.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Melyik évben gyilkolták meg Julius Caesart?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár