Nyolc bizarr háború
2014. december 9. 12:30
Korábban
A nagy emuháború
Talán ez volt a történelem egyetlen formális háborúja, amelynek az egyik "hadviselő fele" nem ember volt, hanem egy állatfaj. Az 1930-as évek elejére Ausztráliába is begyűrűzött a gazdasági világválság, a kormány képtelen volt felvásárolni a mezőgazdasági terményeket, amelyeket a kereslet hiánya miatt sokszor le sem arattak. A parlagon heverő, több tonnányi zöldség és egyéb növény azonban felkeltette az emuk figyelmét. A röpképtelen madarak a bőséges táplálék miatt hihetetlen mértékben elszaporodtak, s a becslések szerint 1932-re már 20 ezer emu szaladgált az ausztrál pusztaságban.
A seregnyi madárnak az ausztrál katonaság üzent hadat. 1932 november közepén indult meg a hajtóvadászat, azonban a madarak nem adták könnyen az életüket. Három komolyabb próbálkozása is volt az ausztrál tüzérségnek: az emuk annyira megszokták az embert, hogy tűrték, hogy géppuskákat állítsanak fel mellettük, azonban az első puskalövésre szétrebbentek.
Az első támadásnál mindössze 50, a másodiknál pedig csupán 12 példányt sikerült leteríteniük, ugyanis egy-két golyóval a testükben is vígan tovább tudtak futni a madarak. A harmadik támadást már egy teherautó platójáról vezényelték, azonban a 2500 kilőtt töltény ellenére csupán két-háromszáz emu és egy farmer néhány tehene - mint civil áldozat - maradt a csatatéren. Körülbelül másfél hét után a védelmi miniszter lefújta az akciót, ugyanis a sajtó közreműködésével fél Ausztrália a hadsereg "baklövésén" nevetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33
- Visszanyerte eredeti színeit Perugino korai Madonnája 12:41
- Újra fókuszba került Ian Fleming világháborús hírszerző kommandója 11:49
- Kísérleti régészettel vizsgálják a dániai vaskori gödörsávokat 11:02
- Százéves a legkorábbi fennmaradt animációs játékfilm 10:22
- A stratégiai tervezéstől a történelmi csúsztatásokig: így írják újra a középkort a modern videojátékok 09:41













