Címke: 1. világháború
Mindkét oldal vereségként könyvelte el a jütlandi tengeri ütközetet
[2023.05.31. 09:50] Hírek
107 éve, 1916. május 31-én csapott össze az első világháború legnagyobb tengeri csatájában a német és a brit flotta a dániai Jütland-félsziget közelében. Az ütközetben mintegy százezer ember vett részt, ám végül egyik fél sem győzedelmeskedett, így a britek meg tudták őrizni tengeri fölényüket.
Szinte védtelen volt London a zeppelinek bombázásával szemben
[2023.05.31. 09:05] Hírek
II. Vilmos császár zeppelinjei az első világháború folyamán, 1915 és 1918 között több mint 500 ember életét oltották ki bombáikkal, amelyeket a kor repülőgépei által nem, vagy csak nehezen elérhető magasságokból dobtak le.
Hetven perces beszédével sem tudta megváltoztatni a trianoni békefeltételeket Apponyi Albert
[2023.05.29. 18:05] Hírek
Udvarhű arisztokrata család sarjaként évtizedekig küzdött, hogy nevét ne Béccsel kössék össze. A dualizmus során szinte végig ellenzékben politizált, de Apponyi Albert mindenekelőtt az 1920. január 16-án elmondott védőbeszédével írta be magát a történelemkönyvekbe.
Emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot Andrássy Ilona grófnő a háború poklában
[2023.05.21. 09:57] Hírek
„Sok a sebesült, és micsoda sebesülések! Nem lehet felismerni, hogy ezek a hörgő, ordítozó, széjjelszakított emberek fiatalok-e vagy öregek, még kevésbé elképzelni, hogy ezek az arcok valaha mosolyogtak” – írta naplójába 1916 májusában Andrássy Ilona grófnő, az olasz front egyik főnővére.
Régészből lett gerillavezér Arábiai Lawrence
[2023.05.19. 20:20] Hírek
88 éve, 1935. május 19-én hunyt el az angliai Dorsetben Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén Arábiai Lawrence angol régész, katonatiszt, diplomata és író. Első világháborús szolgálatai, különösen az 1916-ban indult arab felkelésben való részvétele és erről írott emlékiratai világhírűvé tették.
Bukása után puccsal tért vissza a hatalomba a független Lengyelország megteremtője, Józef Piłsudski
[2023.05.12. 20:20] Hírek
88 éve, 1935. május 12-én halt meg Józef Piłsudski lengyel marsall, államfő, aki meghatározó szerepet játszott a két világháború közötti Lengyelország életében, hazájában a független, modern lengyel állam megteremtőjét tisztelik személyében.
A brit hadvezetés óvatossága is hozzájárult a Lusitania tragédiájához
[2023.05.07. 20:20] Hírek
„Üveg és fadarabok hullottak a fejünkre” (…) – emlékezett vissza a Lusitania elsüllyedése előtti pillanatokra Robert Rankin, a katasztrófa egyik túlélője. A New Yorkból Liverpoolba tartó luxushajóba 1915. május 7-én csapódott be az U–20 német tengeralattjáró torpedója.
Időt nyertek a központi hatalmak a sikeres gorlicei áttöréssel
[2023.05.05. 20:20] Hírek
„Csak aki átélte a kárpáti csata utáni mélységes depressziót, az tudja igazán megérteni, mit jelentett Gorlice: a megszabadulást a szinte már elviselhetetlen nyomás alól, a fellélegzést a legsúlyosabb gondok szorongatásából” – foglalta össze Carmon tábornok a gorlicei áttörés jelentőségét.
Tudatosan mentek a halálba Gallipoli török védői
[2023.04.25. 15:05] Hírek
„Nem azt parancsolom, hogy harcoljatok, hanem azt, hogy haljatok meg! Amíg mi elesünk, időt nyerünk, hogy más csapatok és parancsnokok vegyék át a helyünket” – ezekkel a szavakkal indította csatába katonáit Mustafa Kemal, az oszmán (török) haderő alezredese.
Felesége halála sem fékezte meg Fritz Haber vegyifegyver-kísérleteit
[2023.04.22. 15:05] Hírek
Kevés történelmi személy rendelkezik bonyolultabb örökséggel Fritz Habernél. A német születésű kémikust a mezőgazdaságot átalakító, és közvetve több millió emberéletet megmentő ammóniaszintézis ellenére sokan tömeggyilkosként kezelik.
A hágai egyezmény betűjét nem, csak szellemét sértette meg az ypres-i gáztámadás
[2023.04.22. 12:20] Hírek
108 éve, 1915. április 22-én több ezer francia katona vonaglott görcsökben fekve az Ypern (Ypres) belga város körül kiásott lövészárokrendszerben. A napot sokan a vegyi hadviselés kezdetének tekintik, bár a nagy háborúban nem ez volt az első ilyen jellegű támadás.
Négyszer is merényletet kíséreltek meg a világháború fő felelősének tartott Tisza István ellen
[2023.04.22. 10:35] Hírek
1861. április 22-én született gróf Tisza István politikus, a Magyar Királyság egykori miniszterelnöke. Többen bírálták, végül az őszirózsás forradalom egyetlen áldozataként csak annyit mondott halálát megelőzően: „Ennek így kellett lennie”.
A rendezés mellett a részvétel jogától is megfosztották Magyarországot az 1920-as olimpián
[2023.04.20. 09:50] Hírek
A 103 évvel ezelőtt, 1920. április 20-án kezdődött VII. nyári olimpia az első világháborúban győztes nagyhatalmak döntéséből kifolyólag a vesztes államok sportolói nélkül indult.
Szívmelengető és borzongást keltő történetekkel is szolgált bőven az első világháború
[2023.04.17. 18:11] Hírek
A legszebb pillanatok azok voltak, amikor a harcoló felek nacionalista érzelmeiket félretéve és feletteseik parancsát figyelmen kívül hagyva barátkozni kezdtek egymással, rádöbbenve, hogy az ellenséges vonalak mögött küzdő katonák ugyanolyan emberek, mint ők maguk.
Kokainnal növelték a katonák harci morálját az első világháborúban
[2023.03.28. 14:20] Hírek
Az újabb kutatások alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az első világháború harcterein meghatározó szerep jutott a kokainnak. Hogyan figyeltek fel a drogra az európai hadseregek, és miként jutott el a frontvonalba?
A távirat, amely beléptette az Egyesült Államokat a világháborúba
[2023.02.24. 16:05] Hírek
Arthur Zimmermann Mexikót az USA megtámadására buzdító üzenetét a brit titkosszolgálat lefülelte, majd 1917. február 24-én hivatalosan is átadta Walter H. Page londoni amerikai nagykövetnek. Az USA részben a táviratnak köszönhetően lépett be a háborúba.
Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
[2023.02.22. 11:20] Hírek
„Az egyik gránát felrobbant a lövészárokban, ahol legalább húsz bajtársam tartózkodott. Mindenkit beborított a por és a füst, egyesek testét szétszaggatta a szétrepülő acél. Négyen meghaltak. Többen halálosan megsebesültek” – emlékezett vissza Benito Mussolini a sebesülésére.
Rekordszámú díjat zsebelt be a Nyugaton a helyzet változatlan a londoni BAFTA-gálán
[2023.02.21. 15:06] Hírek
Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.
Tíz hónapnyi vérfürdő a semmiért: a verduni csata
[2023.02.21. 09:50] Hírek
Az 1916. február 21-től közel 10 hónapon át tartó verduni csata a katonák többsége számára egyet jelentett a halállal. Az utókor gyakran csak „verduni vérszivattyúként” vagy „verduni pokolként” hivatkozik az első világháború leghosszabb ütközetére.
Ezernyi rendelet óvta Svájcot az első világháború borzalmaitól
[2023.02.08. 18:05] Hírek
A politikai és katonai semlegességet kinyilvánító alpesi országban a parlamentek kivételes hatalommal ruházták fel a svájci kormányt, rögtön a háború kirobbanását követően, 1914. augusztus 3-án. Ennek keretében 1914 nyarától közel 1600 szükségrendelet kiadására került sor.
Súlyos örökséget hagyott Európára az első világháború
[2023.01.21. 17:05] Hírek
A századik évfordulónak köszönhetően az első világháború ismét a historiográfiai érdeklődés homlokterébe került, amit a korszakkal foglalkozó történészek számára is szinte áttekinthetetlen, könyvtárnyi új irodalom is nyilvánvalóvá tesz.
Konyhából a hadiüzembe: nők, aki megnyerték a Nagy Háborút
[2023.01.08. 09:50] Hírek
A nagy háború az európaiak életében számos területen hozott hatalmas változást, de az egyik legnagyobb fordulat a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt: nekik kellett betölteniük a frontra távozott férjeik és fiaik után keletkezett űrt, vagyis tömegesen kényszerültek munkába állni.
Engedelmességével bénította meg a hatalmat Hašek hőse, Švejk
[2023.01.03. 09:50] Hírek
Száz éve, 1923. január 3-án halt meg Lipnicében Jaroslav Hašek cseh író, humorista, a cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa, Švejk, a derék katona „atyja”. A Švejk a német fordítások révén szerezte világhírét, azóta már hatvan nyelvre fordították le.
A Nyugat örökségét vitte tovább az erdélyi irodalomban Kuncz Aladár
[2022.12.31. 12:20] Hírek
Kuncz Aladár író, szerkesztő 137 éve, 1885. december 31-én született Aradon. Az erdélyi irodalom újjászervezésében a Nyugat hagyományait követve a minőség elvét tartotta a legfontosabb szempontnak.
Vészterhes időkben koronázták meg az utolsó magyar királyt
[2022.12.30. 11:20] Hírek
106 éve, 1916. december 30-án koronáztak utoljára magyar királyt: a Habsburg-Lotaringiai házból származó IV. Károly fejére Budapesten helyezték a Szent Koronát.
A Szentföld egy magyar tiszt szemével
[2022.12.28. 14:50] Hírek
Mit keresett egy fiatal magyar tüzértiszt a végnapjait élő Oszmán Birodalom egyik legtávolabbi tartományában? Kieselbach Gyula 1916-ban harcolni ment Palesztinába, de a csaták szünetében volt ideje fényképezni is.
Bizarr karácsonyok a világháborúk frontjain
[2022.12.25. 20:50] Hírek
Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony szent ünnepe teremtett lehetőséget.
A Szabadság-szobrot is kilyukasztó robbanással érkezett meg az első világháború New Yorkba
[2022.12.23. 08:56] Hírek
Amikor 1914-ben kirobbant az európai konfliktus, az amerikaiak többsége, beleértve a Woodrow Wilson vezette kormányzatot is, a semlegesség mellett foglalt állást. Ez az állapot egészen addig tartott, amíg egy eset napvilágra nem hozta az Egyesült Államok területén működő német kémek hálózatát.
Nagy meglepetésekkel várta a központi hatalmak seregeit Bukarest
[2022.12.06. 15:05] Hírek
106 évvel ezelőtt foglalták el az Európa egyik legmodernebb erődrendszerével rendelkező Bukarestet a magyar alakulatokat is magába foglaló központi hatalmak, miután megakadályoz-ták a mélyebb román benyomulást Erdélybe. A román fővárosban néhányan üdvrivalgásba kezdtek az ellenség láttán.
Nem tudta megakadályozni a magyar kormány Erdély és a Délvidék elszakítását
[2022.12.01. 09:05] Hírek
104 éve, 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott a Román Nemzeti Tanács a népek önrendelkezési jogára hivatkozva kinyilvánította Erdély elszakadását Magyarországtól, valamint bejelentette csatlakozását a Román Királysághoz.
Máig ellentmondásos az iszonyú áldozatokkal járó somme-i csata megítélése
[2022.11.18. 16:05] Hírek
Közel öt hónap mészárlás után 1916. november 18-án Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka leállította a júliusban a Somme folyónál megindított antant-offenzívát, ezzel véget ért a történelem valaha volt egyik legvéresebb összecsapása.
A hátországban lezajlott forradalom nyomán kért végre fegyverszünetet Németország 1918-ban
[2022.11.11. 19:20] Hírek
104 éve, 1918. november 11-én írta alá a vereségét elismerő Németország a franciaországi Compiègne közelében, egy vasúti kocsiban a fegyverszünetet az antanthatalmakkal, ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború.
Katonák ezrei estek el szimbolikus okból az első világháború utolsó napján
[2022.11.11. 07:25] Hírek
Az első világháború végét jelentő, 1918. november 11-ei fegyverszünet aláírása és életbe lépése között eltelt hat óra csaknem 3000 katona életébe került – az utolsó egy amerikai volt, aki az utolsó percben esett el.
A világháborút túlélte, de a spanyolnátha végzett Apollinaire-rel
[2022.11.09. 14:50] Hírek
104 éve, 1918. november 9-én halt meg Guillaume Apollinaire francia költő. Az első világháború kitörése után katonáskodott, 1916 márciusában megsebesült, kétszer is koponyalékelést hajtottak rajta végre, és fejét élete végéig vaspánt fogta össze.
Az Auróra ágyúlövése adott jelet a Téli Palota ostromára
[2022.11.07. 11:50] Hírek
105 éve, 1917. november 7-én (az Oroszországban akkor használatos Julián-naptár szerint október 25-én) „győzött a szocialista forradalom” Oroszországban. Ennek következtében kitört a polgárháború a bolsevikok és a demokratikus erők, valamint a régi rend hívei között, a külföldi intervencióval tarkított harc 1921-ig tartott, s végül a bolsevik hatalom győzelmével zárult.
Csúfos kudarchoz segítették hozzá a méhek a brit expedíciós haderőt
[2022.11.02. 18:00] Hírek
Az első világháború 1914-es kitörésekor nem csupán Európa változott hadszíntérré: a főbb hadviselő felek tengerentúli gyarmatokkal is rendelkeztek, és a szinte teljesen különféle országok gyarmataira felosztott Afrikában meglátták a lehetőséget arra, hogy egymástól vegyenek el további területeket.
Arábiai Lawrence tragikus halála után merült csak fel a bukósisakok kötelezővé tétele
[2022.10.31. 08:57] Hírek
Thomas Edward Lawrence az arab nemzeti mozgalom hőseként számos kalandot élt át, de a sebesség iránti szenvedélyének is gyakran hódolt, és halálát is ennek köszönhette. Kevesen tudják, hogy ez a tragikus eset vezetett el a bukósisakok kötelezővé tételéhez.
„Ennek így kellett lennie” – a történelem szorításában vergődő miniszterelnök, Tisza István
[2022.10.31. 08:50] Hírek
104 éve, 1918. október 31-én négy katonaruhás fegyveres Hermina úti villájában szóváltás közben lelőtte gróf Tisza Istvánt, aki előbb 1903 és 1905, majd 1913 és 1917 között volt Magyarország miniszterelnöke.
Két világháború és megannyi csata sem volt képes legyűrni az elpusztíthatatlan katonát
[2022.10.29. 16:20] Hírek
Sir Adrian Carton de Wiart közel hat évtizedes szolgálati ideje alatt harcolt a búr háborúban, az első és a második világháborúban, repülőgépét lelőtték, volt hadifogolytáborban, ahonnan megszökött, golyót kapott a koponyájába, a csípőjébe, a lábába, a bokájába, de még a fülét is megroncsolta egy lövedék.
Nem hagyta magára gyilkossá vált barátját Albert Einstein
[2022.10.21. 14:50] Hírek
Albert Einstein 1917. április 29-én levelet írt barátjának, Michele Bessónak. A tudós a levélben a kvantumfizika és a relativitáselmélet kérdését is érintette, ám emellett az 1916. október 21-én gyilkosságot elkövető közeli barátjával kapcsolatos véleményét is megosztotta.
Zavaros kémjátszmák nyomán csukódott le örökre a „hajnal szeme”
[2022.10.15. 08:50] Hírek
A Mata Hari művésznéven világhírnévre szert tett táncosnő az első világháborúban belekeveredett a nemzetközi kémügyek intrikáiba, végül letartóztatták, halálos ítéletét 105 éve, 1917. október 15-én hajtották végre.
267 brit katona tűnt el nyomtalanul a föld színéről Gallipolinál
[2022.10.11. 14:50] Hírek
„A sandringhamiak eltűntek” – adta hírül 1916. január 7-én, fél évvel a gyilkos roham után az Eastern Daily Press címoldala. A cikk nem tudott többet, mint hogy a 250 fős brit zászlóalj 16 tisztjével az élen mélyen benyomult a török vonalak mögé, ahol „egyszerűen eltűntek. Egyikük sem tért vissza többé”.
Kortársai meghurcolták Remarque-ot, amiért felfedte a háború valódi arcát
[2022.09.25. 11:50] Hírek
Az 1970.szeptember 25-én Svájcban elhunyt Erich Maria Remarque a 20. század legsikeresebb írói közé tartozott. A háború, amelyet átélt, soha nem hagyta nyugodni. Az apokaliptikus élmény számos művének gerincét adta, így az egyik leghíresebb regényének, a Nyugaton a helyzet változatlan címűnek is.
A váci internálótábor első világháborús foglyai
[2022.09.15. 14:12] Hírek
Amikor 1914 augusztusában kitört a világháború, civilek – elsősorban férfiak – ezrei kerültek zárt táborokba Európában és világszerte. Mivel ezek a személyek nem voltak katonák, a hadijog szerint nem minősültek hadifogolynak.
Lassú és nehézkes volt, mégis a hadviselés új korszakát nyitotta meg a Mark I harckocsi
[2022.09.15. 11:50] Hírek
106 éve, 1916. szeptember 15-én vetette be az első tankokat a brit hadsereg az első világháború egyik legvéresebb ütközetében, a somme-i csatában. Bár az első harckocsiknak inkább csak lélektani hatásuk volt, az új haderőnem gyökeresen átalakította a hadviselést.
Már csak ezen a héten látható az első világháborús kiállítás a Várkert Bazárban
[2022.09.12. 14:00] Hírek
Szeptember 18-ig lehet megtekinteni a Várkert Bazárban az Új világ született – 1914–1922 című időszaki kiállítást, amely az első világháború centenáriuma alkalmából nyílt meg 2018 őszén – közölte a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány az MTI-vel.
A sport jelentette az életet az első profi magyar futballistának
[2022.09.11. 19:20] Hírek
A 147 éve, 1875. szeptember 11-én Budapesten született Gillemot Ferencről túlzások nélkül állíthatjuk, hogy egyike volt a Magyarországon valaha élt sportpolihisztoroknak. Gillemot pazar sportkarriert futott be, hiszen kerékpárosként, evezősként, futóként és futballistaként is sikereket ért el, és nemcsak a pályán versenyzőként, hanem azon kívül edzőként is.
Szívderítő és bizarr anekdotáknak egyaránt táptalaja volt az első világháború
[2022.08.22. 18:05] Hírek
A legszebb pillanatok azok voltak, amikor a harcoló felek nacionalista érzelmeiket félretéve és feletteseik parancsát figyelmen kívül hagyva barátkozni kezdtek egymással, rádöbbenve, hogy az ellenséges vonalak mögött küzdő katonák ugyanolyan emberek, mint ők maguk.
A törökök Trianonja, avagy így hullott darabjaira az Oszmán Birodalom
[2022.08.10. 19:25] Hírek
A 102 éve, 1920. augusztus 10-én aláírt sévres-i békeszerződés egy óriási, egykor hódító birodalmat darabolt fel, nem egy nemzetet. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy az első világháború előtti kiterjedéséhez viszonyítva az Oszmán Birodalom szenvedte el a legnagyobb területi veszteségeket.
Milliók vesztek oda és birodalmak omlottak össze az I. világháború poklában
[2022.07.28. 08:55] Hírek
108 éve, 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének szarajevói meggyilkolása után üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, ezzel kitört a négy éven át tartó, Európa térképét újrarajzoló első világháború.