Zöld főváros: Budapest parkjai

A felüdülésre vágyó pestiek a XIX. század elején már két park közül is választhattak: az Orczy-család kertje mellett a világ első polgári, szabadon látogatható közparkja, a Városliget (korabeli nevén: Városerdő) is hamar népszerű sétahellyé vált. A munkásság kedvelt helyszíne később a számos rendezvénynek, többek között autó- és motorversenyeknek is otthont adó Népliget lett. A Margit-sziget Habsburgok által ültetett, ma is látható, hatalmas platánfáival több mint száz éve kápráztatja el az oda látogatót, a belváros legékesebb parkja, a Károlyi-kert 1929 után nyílt meg a nagyközönség előtt, míg az egyik legszebb kilátással kecsegtető zöldterületet, a Gellért-hegyet csupán az utóbbi évtizedekben kezdték birtokba venni a budapestiek.

Az Orczy-kert

A Pest városától még jókora távolságra lévő ligetes területet báró Orczy Lőrinc, a költő és a hétéves háború egyik hőse vásárolta meg 1783-ban. A terület szomszédságában már állt a Festetics-kert, a mai Füvészkert őse, valamint a pesti szerbek egyik zarándokhelye, az Illés-kút.

Orczy Lőrinc 1789-es halála után fia, László örökölte a kertet. 1793-ban bízta meg Bernhard Petri német mezőgazdászt és kerttervezőt egy tájképi kert kialakításával. Petri ekkor már igen sokat dolgozott a Habsburg Birodalom örökös tartományaiban, valamint Magyarországon is.

A korszakra jellemző szentimentális tájképi kertben többek között sírokkal övezett remetekunyhó, műbarlang és üvegház épült, valamint egy kisebb patak felduzzasztásával tó is létesült. A távoli város, a budai vár és a hegyek látványa pedig a kert komoly kompozíciós eleme volt. Orczy László a XIX. század elején megnyitotta a kertet a nagyközönség előtt, így a hamar népszerűvé váló Orczy-kert tekinthető a város első parkjának.

A kertet érintő legnagyobb változás 1829-ben történt, amikor a család eladta a területet az 1808-ban alakult magyar tisztképző intézetnek, az I. Ferenc feleségéről elnevezett Ludovika Akadémiának. Az intézmény beköltözése jelentősen módosította a kert eredeti térszerkezetét.

A főépület mellett számos egyéb épület, lőterek és gyakorlópályák is létesültek. Az évtizedek során a parkban több, a katonasághoz köthető emlékművet helyeztek el, többek között a névadó királyné szobrát, az ősmagyar vitézt ábrázoló I. világháborús tiszti emlékművet.

1849 után Petz Ármin, Pest későbbi főkertésze volt a park gondozója, de a hanyatlást ő sem tudta megállítani: 1867-ben leégett az üvegház, majd 1891-ben a terület végleg zárttá vált. A II. világháború után, a Ludovika Akadémia megszűnésével számos méltatlan funkció költözött a területre: volt itt buszgarázs, cipőgyár, de mozi is.

A park pedig az Úttörőszövetség kezelésében „Asztalos János Ifjúsági Park” néven működött tovább. A terület megújulása 2012-ben indult, amikor a hagyományokat felélesztve az egykori Ludovika a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központi kampuszává vált. A történeti térszerkezetet a lehetőségek szerint helyreállították, méltó állapotba kerültek a katonai emlékművek, valamint itt helyezték el a Kossuth térről a névadó korábbi szoborcsoportját.

A Városliget

A Rákos-patak egykori mellékága menti terület a XVIII. században csupán városszéli mocsár és puszta volt. A fásítás Mária Terézia erdőtörvénye után kezdődött, majd a terület a Batthyányak birtokába került.

Az időközben Pest város birtokába kerülő terület rendezésére a Szépítő Bizottmány 1813-ban pályázatot írt ki. Heinrich Nebbien nyertes és nagyrészt megvalósított terve az európai kertépítészet-történet egyik jelentős alkotása, és a világ első polgári, szabadon látogatható közparkja.

A Liget fénykora a reformkor végéig tartott: rendezték a tavat, a szigeteket és a területet átszelő vízfolyást, megtörténtek a növénytelepítések, kialakultak a sétányok és a részben ma is meglévő Rondó, vagyis a platán-körönd a Városligeti fasor végpontjánál.

A hanyatlás területcsökkenéssel és beépítéssel járt: az 1846-ban átadott Pest–Vác vasútvonal átvágta a Ligetet, amely eredetileg a mai Szabolcs utcáig tartott, majd 1866-ban átadták az Állatkertet, amely szintén újabb jelentős területet foglalt el az eredeti parkból.

Az Andrássy út átadásával alapvetően megváltozott a terület szerkezete, a Rondó helyett új fő megközelítési pont keletkezett.

Az 1885-ös Országos Kiállítás, majd az 1896-os Millenniumi Kiállítás idején számos ideiglenes pavilont emeltek. Ezek közül a közönség által leginkább megkedvelt „Történeti Épületcsoport”, vagyis a Vajdahunyad vára tartós anyagokból újjáépült.

A ma is százhektáros Liget Budapest számos emblematikus épületének, valamint közkedvelt intézményének otthona. A sokat megélt terület a jelenleg is folyó átalakítása nyomán a főváros új kulturális erőterévé válhat.

A Margit-sziget

A jelentős történeti múlttal rendelkező sziget 1790-ben vált a Habsburgok magyar ágának birtokává. József nádor, aki hivatásos kertész is volt, 1805-ben kezdte meg a sziget tervszerű vezetését alcsúti uradalmával párhuzamosan, Tost Károly királyi főkertész irányításával. Ekkor épült a középkori ferences kolostor oldalfalához a nádori nyaraló, valamint ebben az időszakban ültették a ma is meglévő hatalmasra nőtt platánfákat.

A szigetet a nádor örököse, József főherceg fürdőteleppé kívánta fejleszteni, ekkor létesült Ybl Miklós tervei szerint a fürdő, több villa, a kis és a nagy szálló. Mára az együttesből csak az utóbbi épület áll. A fürdőtelepi koncepcióhoz kapcsolódva egyesítették a Margit-szigetet a Festő- és a Fürdő-szigettel, így alakult ki a park mai, mintegy százhektáros területe.

A főváros 1908-ban vette meg a szigetet a családtól, de 1919-ig csupán belépőjeggyel lehetett bemenni, a Margit híd bejárójának elkészültéig természetesen csak csónakkal. A II. világháborúban jelentős károk érték a Margit-szigetet, ekkor pusztult el a már említett fürdőtelep jelentős része.

Az átvétel óta eltelt évtizedekben számos sport- és szabadidős létesítménnyel gazdagodott a fővárosiak, elsősorban a budaiak és az újlipótvárosiak talán legkedveltebb parkja. Így többek között szabadtéri színpad, szállodák, futókör, japánkert és zenélő szökőkút várja az idelátogatókat.

A Népliget

A főváros nagy parkjainak mostohagyermeke a kiegyezés után, 1870-ben született, helyén korábban csak a futóhomok megkötésére telepített akácos volt. A csatlakozó városrészek, Külső-Ferencváros és Kőbánya, valamint a Tisztviselőtelep jellege miatt a park elsősorban a munkásosztály és a kispolgárság szórakozását, felüdülését szolgálta, szemben az elegánsabb Városligettel és Margit-szigettel.

Így jött létre a terület jellegzetességének számító Mutatványos tér a Vurstlival, vagy a számos munkásrendezvénynek is otthont adó Nagyvendéglő. A területet a főváros Räde Károly főkertész tervei szerint igényesen alakította ki, a feltáró utak mentén máig meglévő platánsorokkal. A park jellegzetes színfoltját adták a harmincas évektől a nyolcvanas évekig megrendezésre kerülő autó- és motorversenyek.

A területet igencsak megviselték a II. világháborút követő kemény telek: a faállomány nagy részét eltüzelték. Ma számos sportlétesítmény tagolja a kissé elhanyagolt állapotú parkot, de várható, hogy a környező épületek restaurálása, így az Eiffel-csarnok megújulása vagy a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének elkészülte segítheti ennek az értékes területnek a megújulását és újrafelfedezését.

A Gellért-hegy

A nagy történelmi múltú egykori Kelen-hegy közparkként való hasznosítása viszonylag újkeletű. Noha az 1815-ben megnyitott egyetemi csillagvizsgáló környezete már a reformkorban népszerű sétahely volt, az 1851-ben felépült Citadella és a filoxéravészig meghatározó szőlészeti-borászati tevékenység évtizedekig késleltette a parkszerű kiépítést.

Az első komolyabb kertépítészeti munkák az Erzsébet híd építéséhez kapcsolódtak. 1904-ben készült el a híd tengelyében álló Szent Gellért-szobor a hozzá kapcsolódó sétány-támfal rendszerrel és a vízeséssel. A húszas évek során épült a hegy aljában a pálos rendház a hozzá kapcsolódó sziklakápolnával, majd elkészült a hegycsúcsra vezető sétány.

A város távoli pontjairól is látható hegycsúcs „megkoronázására”, egy nemzeti panteon kiépítésére számos terv született, végül 1947-ben a Szabadság-szobor, akkori nevén a Felszabadulási emlékmű került a Citadella elé, ami a rendszerváltás után Budapest egyik – immár politikai tartalmától megfosztott – jelképévé vált.

A hegyen maradandóbb fejlesztések 1965-ben történtek, így ekkor adták át a hegy nyugati, Buda felőli oldalán a Jubileumi parkot is, ami tájépítészeti megoldásaival, egyedi játszószereivel még elhanyagolt állapotában is az időközben divatossá vált „retró” életérzést közvetíti.

Szintén jó megoldással „illesztették tájba” az 1974 és 1980 között kibővített víztározót, amely a főváros jelentős részének vízellátását biztosítja. Az innovatívnak számító munkák előtt is tisztelegve a FŐKERT a nagy csúszdás játszótér teljes felújításával ünnepelte 150. születésnapját 2017-ben.

A Károlyi-kert

A pesti belváros kevés arisztokrata lakóhelye közé tartozik az Egyetemi templom és a Ferenciek tere között megtalálható klasszicista Károlyi-palota. A Barkóczy Ferenc egri püspök által emelt épület már Mária Terézia korában a város egyik legelőkelőbb háza volt a városfal felé elnyúló barokk kerttel.

A Károlyiak 1768 óta birtokolták az ingatlant, a mai állapotát Károlyi György tulajdonlása alatt nyerte el 1832-ben, a kertet tájképi stílusban alakították át. Ez a kert a jelenlegi állapotánál jóval zártabb volt, ugyanis a mai Henszlmann Imre utca helyén lakóház állt. Ezt 1896-ban az Andrássyak vették meg, és nyitották meg a mai utcát a kertre néző (és így természetesen jó áron kiadható) elegáns bérházakkal.

A századforduló után a Károlyiak anyagi helyzete megrendült, felmerült az együttes eladása és bérházakkal való beépítése. Szerencsére ez nem történt meg, a főváros 1929-ben megvette a telket, a palotába a Fővárosi Képtár költözött, a kert pedig – Räde Károly főkertész tervei szerint felújítva – közkertté vált. A patinás épületek között meghúzódó kert – szép kilátással az Egyetemi templom tornyaira – ma is a belváros egyik népszerű pihenőhelye.

A cikk a Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. támogatásával valósult meg.