Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A nekrofil gésa
Sada Abe 17 éves volt, amikor kezelhetetlen viselkedése miatt családja eladta őt egy gésa-háznak. A gésák kiképzése azonban hosszú éveket vett általában igénybe, amely Sada Abe esetében elmaradt, így sosem volt igazán esélye arra, hogy komoly karriert fusson be. Ezért rövidesen prostituáltként kezdett dolgozni, amelynek során szifilisszel is megfertőződött.
Nevéhez kapcsolódik Japán 20. századi történetének egyik legnagyobb szex-botránya. 1936-ban a lány Oszaka városának hírhedt Tobita negyedének egyik bordélyházában dolgozott, amikor letartóztatták egy szeretője meggyilkolása miatt. Az áldozat a bordély egyik perverz vendége volt, akinek különleges kívánságai közé tartozott, hogy fojtogassák őt szex közben. Egy ilyen alkalommal történt, hogy Sada Abe meggyilkolta őt, majd az egyértelműen mentális problémákkal küzdő lány levágta a férfi nemi szerveit és a kimonójába rejtette azokat.
Miközben a rendőrök keresték őt, Sada Abe az öngyilkosság gondolatával is eljátszott. Ekkor egy búcsúlevelet is írt barátainak, amiben azt is részletezte, hogy pontosan mit is csinált meghalt szeretője testrészeivel: „Nagyon vonzódtam Ishida péniszéhez és úgy éreztem csak azután távozhatok, hogy elbúcsúztam tőle. Kicsomagoltam a papírból és hosszan bámultam a péniszt és a herezacskót. A számba vettem, sőt megpróbáltam magamba is illeszteni... de nem sikerült, bárhogy is próbáltam. Ezután úgy döntöttem, hogy elmenekülök (...) Végül le fogok ugrani az Ikoma-hegyről, miközben magamhoz szorítom a péniszét.”
Sada Abe letartóztatását követően az áldozat nemi szerveit elkobozták és a Tokiói Egyetem orvostudományi múzeumába szállították. A második világháborút követően egy rövid ideig még ki is állították a bizarr történet mementóit.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Ókor
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire
- Már az ókori görögök is felemás véleménnyel voltak a rongyrázásról
- Attila hun király legendái és halálmítoszai
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását?
- Félszáz kínai agyagkatona érkezik Szegedre a hónap végén
- Egy elsüllyedt római hajóról származó márványoszlopokra bukkantak a tenger mélyén Izraelben
- A Vezúv újabb két ókori áldozatára bukkantak Pompejiben
- 2300 éves ollót és rituálisan elpusztított kardot is rejtett egy németországi kelta sír
- Ingyenes családi hétvégével nyitja meg kapuit a Campona Victrix, a Nemzeti Múzeum legújabb kiállítóhelye
- Kételyekkel fordult a normandiai partraszállás felé Winston Churchill 09:50
- Ferenc József és Erzsébet koronázására is árnyékot vetett a családi gyász 08:20
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap