Elrabolt Pissarro-festmény visszaadását rendelte el egy francia bíróság

Egy párizsi bíróság elrendelte Camille Pissarro egyik tájképének visszaszolgáltatását Salomon Flavian egykori zsidó bankár örököseinek, érvénytelenítve a műalkotás közelmúltbeli londoni eladását. A The Art Newspaper beszámolója szerint az ítélet kimondta, hogy a festményt a második világháború idején, 1941-ben rabolták el a náci megszállók Franciaországban. A döntés értelmében a Sotheby’s aukciósháznak napi ezer eurós bírság terhe mellett kell nyilvánosságra hoznia a jelenlegi vásárló pontos kilétét.

A Camille Pissarro által 1902-ben festett, a normandiai Dieppe kikötőjét ábrázoló alkotás 2024. június 25-én kelt el a Sotheby’s londoni árverésén 1,2 millió fontért. Az aukciósház katalógusa feltüntette, hogy a tájkép 1935-től Salomon Flavian tulajdonában állt, és szerepelt a francia kormány által 1947-ben kiadott, az elrabolt javakat összesítő hivatalos nyilvántartásban.

A Sotheby’s az eladást egy olyan megállapodásra alapozta, amelyet a torontói székhelyű, műkincsek felkutatására szakosodott Mondex Corporation hozott tető alá a jelenlegi tulajdonos és az örökösök között. A jogi eljárás során kiderült, hogy a megegyezést Flavian hét örököse közül csupán ketten írták alá, míg a többiek hozzájárulását egyáltalán nem kérték ki az értékesítés előtt.

A bírósági tárgyaláson a Mondex és a Sotheby’s egy olyan kutatásra hivatkozott, amely szerint a festményt Edward Le Bas brit művész és gyűjtő még az 1930-as évek végén megvásárolta Paul Rosenberg műkereskedőtől. Érvelésük szerint a kép emiatt nem képezhette részét annak a magángyűjteménynek, amelyet a náci hatóságok 1941-ben elkoboztak Flaviantól. A francia bírák elutasították ezt a védekezést, megállapítva, hogy a feltételezett adásvételre semmilyen közvetlen és meggyőző bizonyíték nem áll rendelkezésre.

Ezzel szemben az örökösök ügyvédje, Corinne Hershkovitch olyan precíz és egybehangzó dokumentumokat tárt a bíróság elé, amelyek megkérdőjelezhetetlenül igazolták az 1941-es párizsi műkincsrablás tényét. A bíróság határozata kimondta, hogy a korabeli jogfosztó aktusok megsemmisítése a műalkotás minden későbbi eladását semmissé teszi a francia jog szerint, függetlenül attól, hogy a legutóbbi tranzakció Londonban történt.

A Sotheby’s szóvivője csalódottságát fejezte ki a visszaszolgáltatást elrendelő ítélet miatt, ugyanakkor üdvözölte, hogy az aukciósház elleni közvetlen kártérítési követeléseket a testület elutasította. A cég hangsúlyozta a műalkotás történetének bonyolultságát, és jelezte, hogy a brit jogrendszeren belül külön eljárásra lesz szükség a francia határozat végrehajtásához.

A Mondex jogi képviselője, Melina Wolman bejelentette a fellebbezés szándékát, arra hivatkozva, hogy az ítélet figyelmen kívül hagyott bizonyos történelmi körülményeket. Az ügy precedensértékű lehet, és nemzetközi pereskedési hullámot indíthat el a jelenlegi birtokos, a Sotheby’s, a Mondex és az eladó között az anyagi felelősség áthárítása miatt.

A szóban forgó vagyoni jogvita egy kiterjedt és szisztematikus történelmi jelenségre, a náci Németország által végrehajtott európai műkincsrablásokra vezethető vissza. A harmadik birodalom vezetése a megszállt területeken, így Franciaországban is intézményesített formában fosztotta meg vagyonuktól a zsidó származású állampolgárokat és a politikai ellenállókat.

A párizsi zsidó családok, bankárok és műgyűjtők magántulajdonát az Alfred Rosenberg által vezetett különleges egység (Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg) térképezte fel és kobozta el. A rabolt műtárgyak jelentős részét németországi múzeumokba, magas rangú nemzetiszocialista vezetők magángyűjteményeibe szállították, vagy a nemzetközi műkincspiacon értékesítették a hadigépezet finanszírozása céljából.

A második világháború befejezését követően a szövetséges hatalmak és a felszabadult államok megkezdték a felkutatott műtárgyak visszaszolgáltatását, de a folyamat rendkívül hiányos maradt. A francia kormány már 1947-ben közzétette a kifosztott javak hivatalos jegyzékét a rabolt festmények legális piaci forgalmazásának megakadályozására, azonban a műtárgyak egy része hamis eredetigazolásokkal évtizedekre magángyűjteményekben tűnt el. Az 1998-as washingtoni alapelvek elfogadása óta a nemzetközi közösség újult erővel próbálja orvosolni a történelmi igazságtalanságokat.