Látogatható a doveri sziklák titkos második világháborús bunkere
A doveri fehér sziklák mélyén megnyitották a nagyközönség előtt azt a második világháborús parancsnoki bunkert, amely a brit partvédelem tüzérségi tüzének koordinálásáért felelt. A föld alatti komplexumot Winston Churchill miniszterelnök személyes utasítására építették 1940-ben a német hajók elleni védekezés céljából, és a National Trust örökségvédelmi szervezet által helyreállított létesítmény egy egyedülálló, korai elektromechanikus számítógépet rejtett.
- Látogathatóvá tettek egy második világháborús föld alatti brit parancsnoki központot a doveri sziklákban.
- A bunker a brit partvédelem tüzérségét irányította egy korai elektromechanikus számítógép segítségével.
- Az 1957-ben titkosított és 2017-ben újra felfedezett létesítményt eredeti állapotában őrizték meg.
A Fan Bay-i célmeghatározó szobaként ismert bunker négy méter mélyen fekszik a mészkősziklákba vájva. Jon Barker, a National Trust régésze a The Guardiannek elmondta, hogy a létesítményt 2017-ben fedezték fel újra, miután évtizedekig feledésbe merült. A katonai jelentősége miatt egészen 1981-ig titkosított objektumba Barker lépett be elsőként a lezárása óta. A szakember egyfajta "konfliktusrégészeti Tutanhamon-pillanatként" jellemezte a felfedezést, mivel a kutatók korábban csak levéltári adatokból ismerték a helyszínt, a sikeres feltárást követően azonban eredeti fizikai valójában vizsgálhatták meg a parancsnoki központot.
A vastag betonfalakkal védett terem az első szárazföldi, számítógéppel támogatott célzórendszernek adott otthont. A tűzvezető asztalnak nevezett, közel két méter hosszú elektromechanikus berendezés a La Manche csatornán mozgó ellenséges hajók pozíciójának kiszámítására és a tüzérségi egységek irányítására szolgált. A gépezetet az egykori brit katonai vezetés 1957-ben, a bunker leszerelésekor szándékosan megsemmisítette, nehogy egy esetleges invázió során az ellenfelek kezére jusson. A most megnyitott létesítményt a restaurátorok abban az állapotban őrizték meg, ahogyan rátaláltak; a padlón régi újságok, elhagyott lábbelik és korabeli hivatalos feliratok, a falakon pedig a kábeleket behúzó munkások krétával írt üzenetei láthatók.
A szűkös, föld alatti térben egyszerre legfeljebb tíz fős személyzet dolgozott. A korabeli dokumentáció hiányossága miatt az ott szolgáló katonák közül csak kevesek személyazonossága ismert a történészek előtt. A feljegyzések szerint köztük volt Wallas Eaton, a későbbi ismert brit színész, valamint egy W. P. Bryant nevű tüzér, aki a civil életben szabóként dolgozott, és feltehetően a precíz számítási képességei miatt osztották be a célmeghatározó csapathoz. A National Trust kutatói jelenleg is keresik a kapcsolatot a veteránok leszármazottaival, hogy pontosabb képet kapjanak a berendezés működéséről és a szolgálati körülményekről.
A bunker és a hozzá tartozó tüzérségi ütegek megépítése közvetlenül Winston Churchill brit miniszterelnökhöz köthető. Nem sokkal a dunkerque-i kimenekítés és a brit népet ellenállásra buzdító beszéde után a kormányfő személyesen látogatott el a kenti partvidékre. A politikus aggodalommal vélte felfedezni, hogy a német hajók akadálytalanul haladnak át a doveri szoroson. Egy 1940. júliusi feljegyzésében Churchill elrendelte az ellenséges ütegek megsemmisítését és a saját partvédelem azonnali megerősítését, egyúttal a legfejlettebb technológia alkalmazását és heti jelentéseket követelt a munkálatok haladásáról.
Ez is érdekelhet
A miniszterelnöki nyomásnak köszönhetően a parti lövegeket 100 nap alatt, a célmeghatározó bunkert pedig további 64 nap elteltével üzembe helyezték. A katonák körében Churchill kedvenceiként emlegetett fegyverrendszerek építésének sietsége ma is látható a falakon sebtében vágott nyílások formájában, mivel a berendezéseket még a hivatalos tervrajzok elkészülte előtt telepítették. Ebben az időszakban Dover a brit honvédelem legelső vonalának számított, és folyamatosan ki volt téve a megszállt Franciaország területéről érkező német tüzérségi támadásoknak.
A második világháború során a brit partvédelem kulcsszerepet játszott a szigetország túlélésében, különösen az 1940-es angliai csata és a német Oroszlánfóka hadművelet, vagyis a tervezett partraszállás fenyegetésének idején. A Csatorna feletti ellenőrzés fenntartása és a német haditengerészet mozgásterének korlátozása stratégiai prioritás volt a szövetségesek számára.
