Szándékos hőkezeléssel feketítették be az ókori etruszk bronzszobrot

Egy mintegy 2200 éves, Firenzében őrzött etruszk bronzszobor felületét az ókori mesterek szándékosan, egy speciális eljárás során feketíthették be - mutatták be a legújabb laboratóriumi vizsgálatok eredményeit és a korábbi restaurálási adatokat a kutatók. Az elemzések rámutatnak, hogy az életnagyságú alkotás sötét tónusa nem a föld alatti természetes korrózió, hanem egy tudatos metallurgiai folyamat eredménye.

Az Arringatore, vagyis a Szónok néven ismert szobor Aule Meteli előkelő etruszk polgárt ábrázolja, aki tógát visel, jobb karját pedig a tömeghez szólva felemeli. A mintegy 177 centiméter magas, a Kr. e. 2. századra datálható figurát a firenzei Nemzeti Régészeti Múzeumban állították ki.

A jelenlegi kutatás a 2008 és 2009 között elvégzett restaurálás tapasztalatait ötvözi a legújabb műszeres tesztekkel. A szakemberek a tisztítási munkálatok során eltávolították a későbbi barna bevonatokat, és sima, szinte teljesen fekete területeket találtak a szobor arcán, haján, ruházatán, valamint a karján.

A fekete foltok eredetének megállapítása érdekében a kutatócsoport tizenöt apró mintát vett a felületről, amelyeket mikroszkópiás módszerekkel, röntgenanalízissel és Raman-spektroszkópiával vizsgáltak meg. A tesztek kimutatták, hogy egy sötét réz-oxid, a tenorit helyezkedik el egy másik, vöröses színű réz-oxidból álló kupritréteg felett.

Ez az anyagszerkezet a szobor több ép felületén is megfigyelhető volt. A rézötvözeteknél a vöröses réteg természetes úton is kialakul, a sötétebb ásvány megjelenéséhez azonban erőteljes oxidációs környezetre, azaz tudatos hőkezelésre van szükség, amelyet a tanulmány szerzői szándékos fekete patinaként írtak le. A szakemberek kizárták, hogy ez a rétegződés pusztán a föld alatti fekvés során jött volna létre.

A vizsgálatok az ókori öntési technikákról is új részleteket árultak el. A röntgenfelvételek alapján a szobrot nyolc különálló, rézből, ónból és kevés ólomból álló ötvözetből öntött darabból szerelték össze, amelyek üreges falai mindössze néhány milliméter vastagok voltak. A ruházaton futó keskeny sávot nagyrészt rézből készítették, ami vöröses árnyalatot kölcsönzött neki, vizuális kontrasztot teremtve a sötétebb felületekkel, míg az arcot valósághű üvegpaszta szemekkel tették kifejezőbbé. A kutatók megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy a feketítés a szobor megtalálása után történt-e, de nem találtak olyan kiterjedt tisztításra vagy égetésre utaló nyomot, amely egy újkori beavatkozást igazolna.

A műalkotást 1567 júliusában fedezték fel az itáliai Perugia közelében, és a korabeli feljegyzések szerint a kiemeléskor a felszíne zöldes árnyalatú volt. A lelet röviddel ezután a firenzei Medici-család tekintélyes gyűjteményébe került, ahol a reneszánsz kor érdeklődésének megfelelően kiemelt figyelmet fordítottak az antikvitás emlékeire. Az évszázadok során a szobor felszíne a tárolási körülmények, a természetes korrózió és az ismétlődő állagmegóvási kísérletek miatt jelentősen megváltozott. A mostani kutatás rávilágít, hogy a műtárgy eredeti esztétikája sokkal kifinomultabb volt, és a fekete, valamint vöröses részletek szándékos játéka az ókori szemlélők számára is egyértelmű vizuális üzenetet hordozott.

Az etruszk civilizáció a Kr. e. 1. évezred első felében élte virágkorát Közép-Itáliában, és a térség legfejlettebb fémműves hagyományait alakította ki. Kézműveseik mesteri szinten bántak a bronzzal, amit nemcsak a nagyméretű szobrok, hanem a fegyverek és a mindennapi használati tárgyak gazdag leletanyaga is bizonyít. Az Arringatore elkészültének idején, a Kr. e. 2. században az etruszk városállamok már a terjeszkedő Római Köztársaság politikai és kulturális hegemóniája alatt álltak. Aule Meteli tógás ábrázolása egyértelműen a római kulturális asszimiláció folyamatába helyezi az alakot, miközben a kiemelkedő bronzöntési technika az ősi etruszk iparművészeti tudás továbbélését bizonyítja.