Rejtélyes, lassan épülő halmokat tártak fel Nicaraguában

A hollandiai Leideni Egyetem régészei a nicaraguai Aguas Buenas lelőhelyén végeztek kiterjedt ásatásokat, ahol több száz rejtélyes, földből és kőből rakott halmot vizsgáltak meg. Az Antiquity című régészeti folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint a terepbejárás és a GPS-es térképezés során a szakemberek összesen 372 dombot azonosítottak a mintegy 30 hektáros területen. A felmérés egyértelműen kimutatta, hogy a halmok nem véletlenszerűen helyezkednek el, hanem egy tudatos, félköríves formákat és koncentrikus mintázatokat alkotó terv alapján épültek, amely a sűrű növényzet miatt a földről szinte egyáltalán nem érzékelhető.

A kutatócsoport 2025-ben az azonosított halmok közül húszat nyitott meg próbaásatásokkal, minden domb tetején egy egy négyzetméteres tesztgödröt ásva. A vizsgálatok meglepő eredményt hoztak: minden egyes halom hat és tizennégy közötti, jól elkülöníthető réteget tartalmazott. Az eredmények alapján a dombokat nem egyetlen építési fázisban emelték, hanem hosszú időn, feltételezhetően generációkon keresztül, rétegről rétegre hordták össze.

A rétegek elemzéséhez a kutatók hordozható optikai lumineszcens (pOSL) eszközt használtak, amely a sötétben, vörös fény mellett képes kimutatni a betemetett ásványi szemcsékben tárolt energiát, segítve az egymást követő építési szakaszok elkülönítését. Bár a módszer pontos kormeghatározásra a terepen nem alkalmas (a laboratóriumi eredményekre még várni kell), a rétegtan egyértelműen bizonyította az építkezés hosszan elnyúló folyamatát.

Az ásatások során feltárt rétegrend az egész területen viszonylag egységes mintázatot követett. A halmok alapját gyakran vulkáni hamuban gazdag talaj alkotja, amelyre kerámiatöredékeket, majd rózsaszínes riolitból álló rétegeket hordtak. A legkülönlegesebb építészeti jellemző a dombok tetejét borító, legalább tíz halom esetében megfigyelt fehér riolitkupola.

A kutatók megállapították, hogy ezt a megégetett, fehéres kőzetréteget az idők során többször is megújították, hasonlóan a mai andalúziai vagy görögországi falvak évente meszelt házaihoz. A szakemberek ezt a jelenséget "lassú monumentalitásnak" nevezték el, amely arra utal, hogy a halmok fizikai megjelenésének folyamatos karbantartása legalább annyira fontos volt, mint az építmények eredeti létrehozása.

Bár a lelőhely pontos funkciója továbbra is rejtély, a belső, négyszögletes formába rendezett dombok esetében a régészek jelentős mennyiségű kerámiát, kőeszközöket, faszenet és paticsfal-maradványokat (vesszőfonatra tapasztott agyagot) találtak. Ezek a leletek egy tartósabb emberi jelenlétre utalnak, amely vélhetően a dombok folyamatos karbantartásához és a közösségi rituálékhoz köthető.

A külső, félköríves íveket alkotó halmok alatt a kutatók nagyméretű kerámiaedények raktárait is azonosították, amelyek közösségi fogyasztásra vagy rituális felajánlásokra engednek következtetni. A korábbi radiokarbonos kormeghatározások és a kerámiatöredékek alapján a területet Kr. u. 300 és 900 között használták, egy időben a klasszikus maja civilizáció virágzásával.

Közép-Amerika déli részét (a mai Nicaragua, Costa Rica és Panama területét) a régészet sokáig perifériaként kezelte, mivel hiányoznak belőle a tőle északra fekvő Mezoamerika (például Teotihuacán, Tikal) gigantikus, elit által irányított kőpiramisai és városai. Az ehhez hasonló hatalmas, de lapos, koncentrikus földmunkákat és platformokat a szakirodalom általában a társadalmi hierarchia jeleként értelmezi, feltételezve egy vezető réteget, amely képes volt tömegek munkáját megszervezni. Az Aguas Buenas-i lelőhely kiterjedése hatalmas: mintegy 50 ezer köbméternyi föld és kő megmozgatását igényelte, ami 20 ember folyamatos, húsz éven át tartó munkájának felel meg.

A holland kutatók szerint azonban a nicaraguai lelőhely sajátos vonása éppen a társadalmi hierarchiára és az elnyomó elitre utaló nyomok teljes hiánya. A halmok lassú, rétegzett felépítése sokkal inkább egy decentralizált, közösségi összefogáson alapuló folyamat eredménye lehetett, amelynek célja a társadalmi kohézió fenntartása volt. A kutatócsoport jelenleg is vizsgálja a vulkáni hamurétegek és a halomépítés közötti kapcsolatot, feltételezve, hogy a természeti katasztrófák, például a jelentős vulkánkitörések inspirálhatták a közösségeket a táj tudatos, rituális célú átalakítására.