Digitálisan csomagoltak ki egy háromezer éves egyiptomi múmiát

2026. november 9.-Múlt-kor

Nagy felbontású komputertomográfiás (CT) vizsgálatok segítségével tárták fel egy 3000 éves, "Fonatos hölgy" néven ismert ókori egyiptomi múmia titkait, anélkül, hogy a pólyát fizikailag megbontották volna. A Michigani Egyetem kutatócsoportjának multidiszciplináris elemzése rávilágított arra, hogy a modern, roncsolásmentes képalkotó eljárások miként képesek pontosítani az ókori egyiptomi társadalom egészségügyi állapotáról és temetkezési szokásairól alkotott képünket.

Összefoglaló
  • A 3000 éves, Kanadában őrzött múmiát CT-vizsgálatokkal "csomagolták ki" a kutatók.
  • Az apró termetű, középkorú nő belső szerveinek egy részét nem távolították el a balzsamozók.
  • A fogazat kopása az egyiptomi étrendre, sérülése a halál utáni "szájmegnyitás" rítusára utalhat.

A vizsgált múmiát eredetileg egy egyiptomi rejtekhelyen fedezték fel, majd 1860-ban szállították Kanadába. A kutatók becslése szerint a nő valamikor a Kr. e. 1292 és 1077 közötti időszakban élhetett, az ókori egyiptomi civilizáció hatalmának csúcsát jelentő Újbirodalom (18-21. dinasztia) idején.

A CT-technológia több száz röntgenfelvétel digitális összeillesztésével készített részletes 3D-s modellt a testről. Az elemzés kimutatta, hogy a test rendkívül jó állapotban maradt fenn, a csontok és a lágyszövetek egyaránt jól kivehetők a felvételeken. A nő egyik legszembetűnőbb jellemzője a több mint három évezreden át épségben maradt hosszú, fonott haja.

A vizsgálat egyik legérdekesebb eredményét a fogazat elemzése adta. A fogak erősen kopottak és sérültek voltak, ami az ókori egyiptomiakra jellemző, sivatagi homokkal és kőzúzalékkal teli gabonaalapú étrend egyenes következménye. A szkennelés során a szakemberek fogínybetegséget, egy törött őrlőfogat, valamint egy a torok irányába elmozdult metszőfogat is azonosítottak.

A kutatócsoport megállapítása szerint ezek az egyedi fogászati leletek egy ősi halotti rítus, az úgynevezett "szájmegnyitás" szertartásának fizikai nyomai lehetnek. Ezt a gyakorlatot a halál után, közvetlenül a temetés előtt végezték, azzal a céllal, hogy a túlvilágra távozó lélek visszanyerje érzékszerveit, képessé váljon a beszédre, az evésre és az ivásra.

A lágyszövetek tomográfiás elemzése meglepő részleteket árult el a balzsamozás folyamatáról is. A felvételek tanúsága szerint a balzsamozó papok a belső szervek egy részét, köztük a máj maradványait a testüregben hagyták. Emellett kiszáradt agyszövetet is találtak a koponyában, ami azt jelzi, hogy a balzsamozás során az agyat - a korszakban egyre inkább elterjedő gyakorlattal ellentétben - nem távolították el az orron keresztül. A szakemberek szerint az alkalmazott technikák ezen kombinációja egyértelműen az Újbirodalom korának tehetős, de nem királyi származású elitjének temetkezési gyakorlatához illeszkedik.

A csontváz paraméterei alapján a "Fonatos hölgy" apró termetű, mindössze 151 centiméter (4 láb 11 hüvelyk) magas nő volt, aki 35 és 50 éves kora között hunyt el. A részletes orvosi vizsgálat ellenére a kutatók nem találtak olyan végzetes sérülésre vagy egyértelmű betegségre utaló nyomot, amely megmagyarázhatná a halál okát. A felvételeken látható apró, elmeszesedett lerakódások a szakértők szerint egy hosszan tartó parazitafertőzésre utalhatnak, amely gyakori népbetegségnek számított az ókori Egyiptomban a Nílus vizének mindennapos (ivás, fürdés, öntözés) használata miatt. A bizonyítékok azonban nem egyértelműek, és semmi sem utal arra, hogy ez a fertőzés okozta volna a nő halálát, így az ok továbbra is rejtély maradt.

A mumifikálás gyakorlata az ókori Egyiptomban a vallási hitrendszer központi eleme volt. Az egyiptomiak hite szerint a halál után a lélek (a *ba* és a *ka*) túléléséhez elengedhetetlen volt a fizikai test megőrzése. Az Újbirodalom (Kr. e. 1550-1069) idejére a balzsamozási technikák elérték fejlődésük csúcsát. A folyamat általában hetven napig tartott, amelynek során a testet nátronnal kiszárították, a belső szerveket (a szív kivételével) hagyományosan eltávolították és kanópuszedényekben helyezték el, végül a testet gyantával átitatott vászoncsíkokkal tekerték körbe.

A Michigani Egyetem kutatása rámutat, hogy bár a balzsamozásnak léteztek standardizált, korszakonként változó szabályai, a gyakorlatban, a társadalmi státusz és a helyi műhelyek hagyományai alapján, jelentős egyedi eltérések (például az agy és a máj testben hagyása) is előfordultak.