Szapolyai János (1484-1540) - Szapolyai István nádor (1490-1499) és Hedvig tesseni hercegnő fiát - nagyravágyó szülei eleve uralkodásra szánták. (Nyilván a Hunyadi-család gyors felemelkedése lebegett szemük előtt.) Szapolyai János több ízben megkérte II. Ulászló 1503-ban született leánya, Anna kezét. Végül kénytelen volt beérni az erdélyi vajdasággal (1510), hiszen nagybirtokos társai is ferde szemmel nézték aspirációit. Szapolyai nyilván semmivel sem volt rosszabb képességű a két Jagellónál. A királyság helyzete volt olyan, hogy minden, `nemzeti` uralkodó megválasztására irányuló kísérlet a belpolitikai helyzet további romlásához, az idegen dinasztiák fokozott aktivizálódásához, Magyarország elszigetelődéséhez vezetett volna. Szapolyai 1526-ban is csak egyetlen hibát követett el: hagyta magát királlyá választani. Ezzel - hiszen előre lehetett tudni, hogy a Habsburgok nem mondanak le trónigényükről - a török karjaiba vezette a magyarság vele tartó részét.
Ausztria, Franciaország és a Szárd-Piemonti királyság megköti a zürichi békét, s ezzel véget vet az 1859-ben kitört háborúnak. Ausztriának le kell mondania Mantova és Peschiera erődök kivételével egész Lombardiáról Franciaország javára, amelyet az Torinónak ad át. Franciaország - miután a közép-itáliai kisállamok sorra csatlakoztak az új észak-olasz királysághoz - az 1858. júliusi plombi?res-i szerződésben megígért fegyveres segítségért megkapja Nizzát és Savoyát. Itália számára az Ausztria fölötti győzelem újabb lépést jelent a nemzeti egység felé. Az Ausztriának végső vereséget hozó 1859. június 24-i solferinói csata borzalmai hatására kezd el foglalkozni a svájci Henri Dunant a gondolattal, hogy megalakítja a Nemzetközi Vöröskeresztet (1863).
A szimbolizmus a kor egyik legjellemzőbb irodalmi és művészeti irányzata. Képviselői közül 1891-ben a francia lírikus, Arthur Rimbaud november 10-én Marseille-ben, az amerikai regényíró, Herman Melville pedig szeptember 28-án New Yorkban hunyt el. Rimbaud befolyása a szimbolizmusra alig felbecsülhető. Költeményei sötétek és titkosak, ezoterikusak. Melville főművében, a `Moby Dick, a fehér bálna` (1851) című regényben az ember és a természet közötti harcot ábrázolja, amely katasztrófához vezet.
Öveges József Pákán született. 1919-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet a budapesti egyetemen, 1920-ban pappá szentelték. A piarista rend gimnáziumaiban tanított Szegeden, Tatán, Vácott és a fővárosban; 1946-ban elhagyta a piarista rendet. 1946-47-ben a Közgazdasági Egyetem tanárképző intézetében fizikatanár, ezután 1955-ös nyugdíjazásáig a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára volt. Az 1950-es évek első felétől írásaival, könyveivel - több mint harminc kötete jelent meg - rádió- és televíziós sorozataival lerakta az új magyar természettudományos ismeretterjesztés alapjait. A kísérletező fizikatanítás, a népművelés és az erre irányuló módszerek, valamint intézmények kiemelkedő szószólója volt. Több mint 12 éven át mutatta be közérthető, ízes magyar nyelven fizikai kísérleteit a képernyőn - milliókkal szeretette meg ily módon a fizikát. Megszervezte az ún. jelenségbemutató kiállításokat, amelyeken a látogatók is kísérletezhettek. Az Élet és Tudomány című lapnak megalapításától, 1946-tól szerzője, később szerkesztője volt. Ő hívta benne életre a Kísérletezzünk és gondolkozzunk című rovatot. A Kossuth-díjat 1948-ban kapta meg.
A kékesi kolostor falai között Gentilis bíboros megállapodást kötött Csák Mátéval, amelyet oklevélbe is foglalnak. A ferences szerzetes a Szentszék megbízásából érkezett Magyarországra, hogy Károly Róbert mellé állítsa a vele szemben álló főurakat. Az egyik legveszélyesebb ellenfél a Felvidék észak-nyugati részét elfoglaló Csák Máté volt. A főúr nem akart Budára menni, ezért a bíboros indult a Pilisben található kékesi pálos kolostorba, hogy a tárgyalásokat lefolytassák. A megállapodás szerint Csák Máté elfogadja Károlyt Magyarország törvényes urának, aki felé engedelmességgel tartozik. Megígérte, hogy nem viszálykodik többet, és mások trónigényét sem támogatja. Az oligarcha végül összekulcsolt kezét a legátus kezébe adva fogadott hűséget, amelyet békecsókkal erősítettek meg. A megállapodás fényében ekkor még úgy tűnt, hogy a legveszélyesebb ellenfelet sikerült Károly Róbertnek leszerelnie.
Bár az uralkodó halála esetében ebben illetékes nádor Habsburg Ferdinánd érdekében 1526. november végére Komáromba hirdette meg a királyválasztó országgyűlést, a magyar rendek 1526. november 10-én Székesfehérvárott Szapolyai János erdélyi vajdát választották királlyá. Annak ellenére, hogy ezen a főrendeket csak főpapok képviselték, és mindössze a dunántúli vármegyék és a bányavárosok képviselői jelentek meg hiánytalanul, Szapolyai megválasztása a magyar alkotmányosság jegyében történt. A rendek ugyanis végül sohasem tették magukévá azokat a dinasztikus szerződéseket, amelyekre Ferdinánd a trónigényét alapozta. A korabeli európai felfogás értelmében - miszerint a trónról az azt betöltő dinasztia jogosult rendelkezni - azonban az utóbbi igénye tekinthető megalapozottabbnak. Ennek ellenére az 1526. december 17-i, pozsonyi királyválasztáson jószerével csupán néhány főúr jelent meg; igaz, köztük voltak az előző és az elkövetkező évtizedek meghatározó személyiségei (pl. Báthory István nádor, Nádasdy Tamás és Török Bálint). Miután Ferdinánd fegyverrel legyőzte és elüldözte ellenlábasát, az 1527. november 3-i székesfehérvári diétán azok is urukká fogadták őt, akik egy évvel korábban Szapolyaira voksoltak. Így a rendi és a dinasztikus jogelv egyesült Ferdinánd személyében. Magyarország tragédiája, hogy az ebben rejlő esélyeket a Porta is felismerte, a megosztottság fenntartása érdekében sietve védőszárnyai alá vonta János királyt.
Hunyadi győzelmeinek hatására a pápa vezetésével nemzetközi koalíció jött létre, amely céljául a Balkán-félsziget felszabadítását tűzte ki. A készülő nagyszabású offenzívától megrémült Murád szultán rendkívül kedvező békeajánlattal állt elő. Vállalta, hogy Szerbiából kivonja katonáit és visszaadja a területet Brankovicsnak, 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyar királynak, és háború esetén 30 ezer fegyverest bocsát rendelkezésére. Augusztus 1. körül Szegeden Ulászló elfogadta a szultáni békeajánlatot, 4-én azonban az országnagyokkal együtt esküt tett a pápai legátusnak, Giuliano Cesarininek, hogy a törökkel kötendő béke eleve érvénytelen lesz. Augusztus 15-én, Nagyváradon megkötötték a török-magyar `hamis` békét, egy hét múlva Szerbia várai Brankovics birtokába kerültek. Egy hónappal később a tíz évre kötött békét megszegve a magyar hadak Orsovánál átkeltek a Dunán, és benyomultak a török kézen lévő Bulgária területére. A békekötésről szállongó hírek megzavarták a szövetséges hadakat, a szerbek egyáltalán nem csatlakoztak a koalícióhoz, a Boszporuszt elzáró flotta pedig nem volt képes meggátolni a szultáni hadak átkelését. 1444. november 10-én a Fekete-tenger parti Várnánál a mintegy háromszoros túlerőben lévő török sereg megsemmisítő győzelmet aratott a visszavonulás lehetőségétől elzárt keresztény had felett. A csatában életét vesztette a fiatal uralkodó - akinek a janicsárok ellen intézett meggondolatlan rohama nagyban hozzájárult a gyászos kimenetelhez -, a pápai legátus és számos magyar zászlósúr.
Németország kettéosztása nemcsak a Szovjetunió, hanem a nyugati hatalmak műve is volt. De az is köztudottá vált: ha valamikor a szovjet zóna és ezzel Európa katona-politikai megosztottsága megszűnik, annak nyitólépése csakis a német egység visszaállítása lehet. Ezért is tekinthető jelentősnek a magyar kormány szeptember 10-i bejelentése az NDK-menekültek kiengedéséről. Máig nem ismerjük azoknak a nagyhatalmi tárgyalásoknak a menetét, amelyek végül odavezettek: november 7-én lemondott az NDK minisztertanácsa, majd 8-án a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága, és november 9-én 18 óra 57 perckor a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának volt tagja bejelentette az NDK kelet-berlini határainak megnyitását. December 7-én a NDK-ban is megalakult a különböző társadalmi erők fóruma, a Kerekasztal, s az 1990. március 18-i első szabad keletnémet választásokon a kereszténydemokrata-konzervatív Szövetség Németországért-koalíció győzött. Az év tavasztól pedig felgyorsult a német újraegyesítés folyamata; a második világháborúban győztes hatalmak jóváhagyásával 1990. október 3-án az NDK beolvadásával az NSZK-ba, helyreállt az egységes, szuverén német állam.
1920 júliusában gróf Teleki Pál személyében a forradalmak óta az első olyan miniszterelnök került a kormány élére, akinek nem a hivatal adta meg a tekintélyt, hanem a maga tekintélyével erősítette meg a miniszterelnöki állást. November 10-én a rendőrség katonai erő bevetésével razziát tartott az ébredő szabadcsapatoknak szállást adó hotelokban, így a központul is szolgáló Britanniában, és tagjaikat őrizetbe vette, vagy távozásra kényszerítette. 1920. december 24-én, a kormányzó amnesztiát adott a forradalmakban való részvétel miatt elítélt személyeknek, ha büntetésük 5 évnél rövidebb időre szólt. Szintén közkegyelmet kaptak az 1919. augusztus 1. és 1920. február 16. közötti időben elkövetett bűncselekmények tettesei, még az esetben is, ha - úgymond - "hazafias felbuzdulásból" gyilkosságokat követtek el.
Néhány héttel 76. életének betöltése előtt Moszkvában heveny szívelégtelenség következtében elhunyt Leonyid Brezsnyev államfő és pártvezető. Másnap az SZKP Központi Bizottsága egyhangúlag Jurij Andropovot, a titkosrendőrség volt főnökét választja meg utódjául. November 15-én Brezsnyev földi maradványait a moszkvai Kreml falában helyezik örök nyugalomra, a temetésen számos külföldi állam- és kormányfő vesz részt. Brezsnyev, aki 1906-ban, Ukrajnában, Kameszkoje faluban született, Nyikita Hruscsov leváltása után vette át a főtitkári poszttal a pártnak és a Szovjetunió politikájának a vezetését. Nyikolaj Podgornij 1977-es távozása óta Brezsnyev az államfői posztot is betöltötte. Brezsnyev a szovjet rendszer "pangásának", megújulásra, reformokra képtelenségének volt a szimbóluma. Majdnem 18 évig tartó "uralkodását" két ellentétes külpolitikai tendencia jellemezte: - az ún. Brezsnyev-doktrína, amely szerint a kommunista államok önrendelkezése és szuverenitása korlátozott; ha valamely állam kísérletet tesz arra, hogy letérjen a szocialista államok közösségének a Szovjetunió által kijelölt útjáról, azt szükség esetén akár fegyverrel is megakadályozhatják (1968. VIII. 21., bevonulás Csehszlovákiába); - politikai kiegyezés a Nyugattal elsősorban a szuperhatalom Egyesült Államokkal a nemzetközi enyhülés politikája keretében (1972. V. 26., SALT-I., 1975. VIII. 1., Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmánya).
A keleti tömb legrégebben hivatalban levő pártvezetőjét, Todor Zsivkovot Petar Mladenov váltotta fel a Bolgár Kommunista Párt (BKP) vezetői tisztségében. Mladenovot a reformok hívének tartják. November 17-én Zsivkov kormányfői posztját is elveszítette, amit szintén az eddigi külügyminiszter kapott meg. Az állam és a párt csúcsán történt változásokat a Bolgár Kommunista Párt politikai Bizottságán belüli hatalmi harc előzte meg. Mladenov nem utolsósorban a Szovjetunió pozitív hozzáállásának köszönheti, hogy győzött a "mindenki által gyűlölt" (ez Petko Simeonov, az egyik bolgár ellenzéki csoport szóvivőjének megjegyzése) sztálinista Zsivkov fölött. Mladenov azonnal reformokat hirdetett meg: - engedélyezték az illegális ellenzéki csoportok működését; - engedélyezték a tüntetéseket; - megszüntették a kormányellenes propaganda tilalmát; - szabad választásokat terveztek; - egy bizottság megkezdte a korábbi vezetés korrupciós ügyeinek vizsgálatát. Ezzel egyidejűleg Mladenov hangsúlyozza azt a meggyőződését, hogy ki kell tartani a szocialista társadalmi rend és a kommunista párt vezető szerepe mellett. Olyan mélyreható változások, mint Lengyelországban vagy Magyarországon nem lesznek. Az emberi jogi és környezetvédő csoportok a november 18-i százezres tömegtüntetésen nyilváníthatták ki először szabadon véleményüket. A tüntetők mindenekelőtt a cenzúra, a rendőri elnyomás és a korrupció felszámolását, valamint a foglyok szabadonbocsátását és rehabilitását követelték.
Magyarországon 1935 nyarán indult útjára az agrárifjúsági mozgalom. 1936 januárjában megjelent első lapjuk, a Dolgozó Ifjúság. A katolikus püspöki kar 1936. november 10-i leiratában közölte, hogy a magyar agrárifjúság katolikus legényegyletekbe való szervezésére a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetségének keretén belül fölállította a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkárságát, Szeged székhellyel. A központ 1939 februárjában Szegedről Budapestre költözött. 1940. november 12-én független lett, és ekkor nevét Katolikus Legényegyletek Országos Testületére változtatta. A KALOT egy évtizeden át működött, ötezer helyi csoportja és félmillió tagja volt, húsz népfőiskolát működtetett, kulturális bemutatókat szervezett és vállalta a paraszti érdekvédelmet. A KALOT 1945-től az Ideiglenes Nemzeti Kormány engedélyével folytatta tevékenységét, de 1946 nyarán egy merénylet ürügyén Rajk László belügyminiszter megkezdte a központ fölszámolását,1946. július 18-27. között 611 helyi szervezetet oszlattak fel. A KALOT 1988-ban újraéledt: november 24-én II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség néven megalakult a KALOT jogutódja. Az 1989-ben Nagykátán a helyi egyesület szervezésében iskolát szerveztek: a KALOT elsősorban a hátrányos helyzetű falusi fiatalok szellemi felemelkedését tűzte ki célul, s ennek jegyében működik a nagykátai egyesület is. 1995-ben a szervezet két részre szakadt. A Katolikus Népfőiskolai Szövetség és a KALOT 95' 2000-ben egyesült és a Fővárosi Bíróság 2000. május 29-én kelt végzésével jogerőre emelkedett a a KALOT Katolikus Népfőiskolai Mozgalom elnevezés. A mozgalom céljai elérését három dimenzióban végzi: belső építkezés, regionális nyilvánosság országos nyilvánosság. A mozgalomnak 2001-ben huszonhat helyi csoportja működött, tagsága meghaladta az ötszázat, a pártoló tagok száma elérte háromezret.
1848 nyarán Pest város parancsnokaként altábornaggyá nevezték ki. 1848 szeptemberétől a Jellasics ellen küldött honvédsereg parancsnoka, a szeptember 29-i pákozdi csata győztese. A csata után az osztrák határig üldözte a menekülő bán seregét. A schwechati ütközet után, amelynek kudarcában Móga habozásának és késedelmeskedésének is jelentős szerepe volt, november 1-jén lemondott rangjáról és visszavonult. A világosi fegyverletétel után 5 évi várfogságra ítélték. Szászerkeden érte a halál.
Schneider Artúr néven Budapesten született 1883. február 28-án. 1902-től szerepelt színpadon, 1909-20 között, 1935-36-ban, majd 1946-tól volt a Nemzeti Színház tagja, 1948-tól örökös tagja. Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette maradandóvá. A legkiválóbb előadóművészek egyike volt. Művészetét a rádióban készült felvételek és a filmszalagok őrzik. Egyaránt kiváló alakítója volt a magyar és külföldi klasszikus, valamint a modern szerepeknek. 1912-1951 között sok filmben is játszott, s filmszereplései egyértékűek voltak színpadi alakításaival. Legendás alakítást nyújtott a Valahol Európában című film főszereplőjeként. Az 1940-es évek végén a Színházművészeti Szövetség elnökeként kiállt számos nehéz helyzetbe került kollégájáért. E bátor tevékenysége nem tetszett a rákosista kultúrvezetésnek, s amikor a színész-kitelepítések elleni kérelmét visszautasították, érezve a már őt is fenyegető veszélyt, öngyilkos lett. Legendásan zsörtölődő és hirtelen haragú ember volt. Alakításai során a legkisebb zavaró tényezőt sem viselte el. Egyszer óriási botrányt kavart azzal, hogy leszólt a színpadról a közönségnek, fejezzék be a beszélgetést. Máskor a fényt rosszul beadó színpadi munkást egyszerűen felpofozta. Így amikor vendégművésznek hívták egy másik színházba, a direktor a felkéréshez utóiratot is mellékelt: `Itt küldöm egyúttal fővilágosítómnak a fényképét, hogy megfelel-e Neked...`
A toscanai nemesi családban született Leó korán egyházi pályára lépett, s tehetsége, kiváló teológiai ismeretei révén már I. Coelestin idejében (422-432) befolyásos személyiség, nagy tekintélyű diakonus volt a pápai udvarban. 440-ben egyhangúlag választották a római egyház 45. pápájává. Nevét a história úgy örökítette meg, mint `aki szembeszállt Attilával`. A hunok a Duna mentén dél felé haladva, közvetlenül 400 után érkeztek meg a magyar alföldre, 434-ben pedig már elérték a Rajnát. Attila, többszöri próbálkozás után 452-ben tört be Itáliába, de csak Leó pápa és két római konzul békéért esedező szavainak köszönhette a nyugati világ, hogy Róma előtt visszafordult a rettegett hódító. Az itáliai mondák szerint Leó nem üres kézzel ment a hun vezér elé, hanem gazdag ajándékokkal igyekezett `jobb belátásra bírni` őt. Az utókor elismerését a korában folyó hitviták megoldásával is kiérdemelte. Már életében szent emberként tisztelték a nagy egyházfőt, akinek ékesszólása, bölcsessége és hatékony intézkedései hosszú időre megalapozták a pápaság tekintélyét. Művei közül híresek: 96 beszéde, 173 levele. Relikviáit a vatikáni bazilikában őrzik. 688-ban szentté avatták.
Feladata, hogy rávegye a kánt, hogy szorgalmazza a Portán az oroszok elleni háborút, és támogassa a fejedelemnek adandó katonai segítséget
