Római polgár és kalózok foglya is volt Írország védőszentje, Szent Patrik
2021. március 17. 10:28 Múlt-kor
Egyetlen szavára hasadék keletkezett a földön, kiűzte a mérges kígyókat az Ír-szigetről és egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el az íreknek a Szentháromság jelentését. Szent Patrikról, Írország elsőszámú védőszentjéről számtalan legenda látott napvilágot, és bár életéről csak keveset tudunk, a kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének kultusza továbbra is töretlen.
Korábban
Nem fogadott el sem fizetséget, sem ajándékot
A Kr. u.. 461. március 17-én Saulban, az első írországi keresztény templom megépítésének helyszínén elhunyt legendás térítő neve elsősorban Írországhoz köthető, manapság azonban egyre több országban terjednek el a püspök személyétől szinte teljesen elszakadó Szent Patrik-napi ünnepi mulatozások.
Patrik az i. sz. 4. század végén született Britanniában, római polgárjoggal rendelkező, keresztény, jómódú szülők gyermekeként. Tizenhat éves korában ír kalózok elrabolták és eladták az Ír-szigeten rabszolgának, ahol aztán hat éven át pásztorként dolgoztatták.
Az itt töltött évek azonban nem vesztek kárba, Patrik ugyanis a legenda szerint ezalatt megtalálta az Istenhez vezető utat. Vallásos látomásai által vezérelve megszökött fogva tartóitól, majd Britanniába való visszatérése után egy újabb jelenés már az írek keresztény hitre térítésére biztatta.
Hamarosan Galliába utazott, ahol az auxerre-i püspök mellett hosszú éveken át készült misszionáriusi feladatára. A 430-as évektől kezdett Írországban tevékenykedni, ahol számos akadállyal kellett megküzdenie.
Bár nem fogadott el semmilyen anyagi juttatást vagy ajándékot, sőt, sok esetben ő fizetett a helyi hatalmasságoknak, a keresztény tanításokkal addig csak elvétve találkozó szigetlakók sok esetben bizalmatlanok voltak vele szemben.
Patrikot egy alkalommal meg is verték, javait ellopták és láncra verték, de a pogány vallás elemeit a kereszténységgel ötvöző, ügyes térítő politikájának köszönhetően több ezer pogány írt térített keresztény hitre, emellett pedig kolostorok és templomok tucatjait építtette fel szerte az országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége
- A finnek meglepetésszerű győzelmet arattak a szovjetek felett a kolbászháborúban
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Nem várt következményekkel járt a Pearl Harbor-i támadás
- Valósággal befagyott a németek Moszkva elleni támadása
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen 19:05
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából 18:05
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt 16:04
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja 14:20
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona 08:20
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap