Emléktárgyakat gyűjthettek az ősemberek félmillió évvel ezelőtt
Az ősemberek már mintegy félmillió évvel ezelőtt is készíthettek és megőrizhettek személyes emléktárgyakat, amelyek elősegíthették az önéletrajzi memória és az egyéni identitás evolúciós fejlődését. Az izgalmas hipotézist a Tel-Aviv-i Egyetem (TAU) kutatócsoportja dolgozta ki, miután számos gyakorlati funkció nélküli, színes követ és ősmaradványt tartalmazó szerszámot vizsgáltak meg a mai Izrael területén feltárt őskori lelőhelyeken; tanulmányukat az Evolutionary Anthropology című tudományos folyóirat publikálta. Az archeológia, a pszichológia és az idegtudomány határterületén mozgó kutatás azt sugallja, hogy ezek a tárgyak kézzelfogható bizonyítékul szolgáltak a személyes történetek hitelesítésére a korai vadászó-gyűjtögető közösségekben.
- Az izraeli őskori lelőhelyeken (például a Keszem-barlangban) különleges kavicsokat és kövületeket tartalmazó eszközöket találtak.
- A Tel-Aviv-i Egyetem kutatói szerint ezek a gyakorlati funkció nélküli tárgyak a személyes memória fejlesztését szolgálták.
- Az emléktárgyak megőrzése erősíthette a közösségen belüli bizalmat és az egyéni identitás kialakulását.
A Joáv Ram és Ran Barkai vezette kutatás olyan tárgyakra összpontosított, amelyeket az ősemberek bizonyíthatóan összegyűjtöttek, magukkal vittek és megőriztek, miközben semmilyen nyilvánvaló hasznot nem hajtottak a mindennapi életben.
A Tel-Aviv közelében fekvő Keszem-barlangban a régészek kisméretű, színes kavicsokat találtak, amelyeket egyértelműen távolabbi területekről hoztak a lakóhelyre, anélkül, hogy eszközként funkcionáltak volna. Hasonlóan beszédesek a Szahnin-völgyben azonosított szakócák, amelyeket olyan tűzkőgumókból (kovakőből) pattintottak ki, amelyek közepén fosszíliák vagy szokatlan geológiai formációk láthatók, gondosan megőrizve azokat a kőfelületen, ahol jól láthatók és tapinthatók voltak.
A vizsgált lelőhelyeken (a Keszem-barlang mellett Revadimban és Dzsaldzsulijában is) a régészek felfedezték, hogy az ősemberek előszeretettel gyűjtöttek össze olyan régebbi kőeszközöket, amelyeknek a felülete az idő múlásával már patinássá, elszíneződötté vált. Érdekesség, hogy amikor ezeket a talált eszközöket újraélezték, tudatosan vigyáztak arra, hogy a régi felület nagy része megmaradjon. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy az ősi, „kopott” megjelenés önmagában is értéket képviselt, mivel elmesélte a tárgy eredetének történetét.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a kutatásuk egyelőre csupán hipotézis, nem pedig cáfolhatatlan bizonyíték. Érvelésük szerint azonban egy adott helyről származó tárgy, mint emléktárgy (szuvenír) megkönnyítette tulajdonosa számára a megtapasztalt események (például egy sikeres vadászat vagy egy találkozás) elkülönítését a csupán hallott vagy elképzelt történetektől. Mivel ezek a tárgyak hordozhatók és másoknak is megmutathatók voltak, jelentősen növelték egy-egy személyes beszámoló hitelességét, ami kulcsfontosságú volt a közösségen belüli bizalom és kooperáció kiépítésében.
Evolúciós léptékben a kutatók felvetik, hogy az emléktárgyak generációkon átívelő használata erősíthette az emberi agy memóriáért felelős mechanizmusainak fejlődését. Az anyagi kultúra (a tárgyak gyűjtése) és a biológiai evolúció ily módon kölcsönhatásba léphetett egymással, elősegítve az úgynevezett önéletrajzi memória kialakulását – azt a képességet, amelynek révén az ember a személyes élményeit folyamatos élettörténetté szervezi, és amelyen az éntudat (az identitás) alapszik. Ran Barkai ezt a kognitív ugrást a környezeti változásokkal hozta összefüggésbe: a nagytestű állatok, különösen a táplálékbázist jelentő elefántok fokozatos eltűnése arra kényszerítette az embereket, hogy a közepes méretű zsákmányállatokra és új vadászterületekre koncentráljanak.
Ez is érdekelhet
A Kr. e. 400 000 és Kr. e. 200 000 körüli időszak a Homo erectus kései és a neandervölgyi, illetve a modern ember (Homo sapiens) korai felmenőinek fejlődési stádiumát jelenti a Közel-Keleten (a kora paleolitikum végén). Ez a korszak nemcsak az egyre finomodó acheuli kőipar (a csepp alakú szakócák) miatt jelentős, hanem a tűzhasználat általánossá válása és az egyre összetettebb szociális viselkedés miatt is.
Az izraeli kutatás eredményei – amennyiben azokat a jövőbeli idegtudományi és régészeti elemzések is alátámasztják – megerősíthetik azt a feltételezést, hogy az emberi kultúra szimbolikus gondolkodása és az önreflexió igénye sokkal korábban gyökerezik, mint azt az őstörténeti konszenzus korábban feltételezte.
