Rejtélyes obszidián nyílhegyeket vizsgáltak törökországi ásatásokon

Tizenkét, a közép-anatóliai Tepecik-Çiftlik neolitikus lelőhelyéről származó, geometriai jelekkel díszített obszidián nyílhegyet vizsgáltak francia és török kutatók nemrég. Bár a Kr. e. 7100 és 6100 közé keltezett bevésések jelentése egyelőre rejtély, a szakértők szerint nem kizárt, hogy ezek egykor az egyéni és közösségi identitás kifejezésére szolgálhattak.

Alice Vinet és Denis Guilbeau vezetésével a PLOS ONE folyóiratban közölt kutatás technológiai, funkcionális és ikonográfiai szempontból elemezte a különleges leleteket. A Tepecik-Çiftlik területén talált 740 nyílhegy közül mindössze tizenkettőn, vagyis az összes darab 1,6 százalékán figyeltek meg szándékos bevéséseket, és hasonlóan alacsony arányt dokumentáltak más közép-anatóliai lelőhelyeken is.

A jelek az egyszerű keresztektől és hullámos vonalaktól a V alakú, négyzetes és téglalap alakú motívumokból összerakott bonyolultabb mintákig terjednek. Bár két teljesen azonos díszítést nem sikerült azonosítaniuk a kutatóknak, bizonyos formai hasonlóságok ugyanakkor a különböző lelőhelyek leletei között igenis megfigyelhetők, például egy Tepecik-Çiftlikből származó nyílhegy kereszt alakú jele egy Çatalhöyükben talált példány motívumára emlékeztet, ami egy széles körben elterjedt jelrendszer ismeretére utal.

Eddig összesen 54 ilyen nyílhegyet dokumentáltak hét közép-anatóliai lelőhelyen, amelyek nagyjából a Kr. e. 8300-tól körülbelül Kr. e. 6100-ig terjedő időszakra datálhatók. Különösen figyelemre méltó, hogy hasonló tárgyak Közép-Anatólián kívül eddig nem kerültek elő, noha a kappadókiai obszidiánnal több száz kilométerrel távolabb is kereskedtek, és az alapanyag egészen a Levante déli részéig eljutott.

A kutatók szerint a földrajzi elterjedés ezért nem magának az obszidiánnak a hozzáférhetőségével magyarázható, hanem valószínűleg bizonyos közép-anatóliai neolitikus közösségek sajátos kulturális gyakorlatát tükrözi. A Tepecik-Çiftlikből származó tizenkét nyílhegy közül hat a Göllüdağ, további hat pedig a Nenezi Dağ obszidián nyersanyaglelőhelyhez köthető a kutatók makroszkópos vizsgálata alapján, bár formális eredetvizsgálatot nem végeztek.

A mikroszkópos elemzés és a kísérleti rekonstrukció szerint a mintákat az obszidiánnál keményebb kovakő eszközökkel karcolhatták a felületekbe, annak ellenére, hogy a kovakő a lelőhely kőeszközanyagának kevesebb mint egy százalékát adja. Az egyes nyílhegyeken egytől húszig terjed a bevésett vonalak száma, és több motívumot két-három egymást követő karcolással alakítottak ki, ami arra utalhat, hogy készítőik számára a jelek láthatósága fontosabb volt a kivitelezés technikai pontosságánál. A kutatás ezek mellett kimutatta, hogy a jeleket nem mindig a nyílhegyek készítésekor vésték a tárgyakra: három esetben még a végső megmunkálás előtt, három másik nyílhegyen viszont csak utána kerültek ezek a felületre, hat darabnál pedig nem lehetett megállapítani a sorrendet. A bevésések tehát különböző időpontokban és akár eltérő céllal is készülhettek.

A bevésések egyik lehetséges magyarázata szerint a jelek egyfajta személyes jelölésként szolgálhattak, amelyek megmutatták, ki készítette vagy birtokolta az adott nyílhegyet, esetleg ki ejtette el vele a zsákmányt. Ezt az elképzelést inuit néprajzi párhuzamok alapján már 1988-ban felvetették, a mostani kutatás szerzői azonban hangsúlyozzák, hogy a motívumok változatossága és a megjelölt nyílhegyek ritkasága miatt egy szabványos, közösen használt jelrendszer létezése nem igazolható.

A funkcionális vizsgálatok során a tizenkét nyílhegy egyikén olyan jellegzetes törést találtak, amely egyértelműen arra utal, hogy lövedékhegyként használták. Egy másik darabot később dörzsölő anyagok kaparására használhattak, a többi példányon azonban nem maradt egyértelmű nyoma annak, hogy kilőtték volna őket. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy eredetileg ezek is nyílhegyként szolgáltak, mivel használat közben nem minden lövedékhegyen keletkeznek jellegzetes törések.

A leletek előkerülési helye alapján a nyílhegyeket valószínűleg nem feltétlen rituális vagy temetkezési célokra használták, mivel nem temetkezésekből vagy egyértelmű kultikus kontextusból, hanem túlnyomórészt települési környezetből származnak. A kutatók ezért úgy vélik, hogy a tárgyak a vadászathoz vagy akár fegyveres konfliktusokhoz is kapcsolódhattak, miközben a szimbolikus, személyes vagy csoportidentitást kifejező jelentést sem lehet kizárni.

A tanulmány az első átfogó elemzés az anatóliai bevésett nyílhegyekről az 1988-ban megjelent kutatás óta, és tizenegy korábban nem ismert Tepecik-Çiftlik-i példánnyal bővíti az eddig rendelkezésre álló leletanyagot. Bár a geometriai jelek jelentése továbbra sem fejthető meg egyértelműen, több mint kétezer éves fennmaradásuk és Közép-Anatóliára korlátozódó elterjedésük arra utal, hogy egy sajátos, több neolitikus közösség által ismert kulturális hagyomány részét képezhették.