Búvár mentette meg a Winchesteri székesegyházat
Hat éven keresztül, naponta hat-hét órát töltött a Winchesteri székesegyház alatt húzódó, elárasztott árkokban William Walker búvár. Teljes sötétségben, szinte kizárólag tapintás alapján dolgozott, miközben kézzel távolította el a rothadó faanyagot és cementzsákokat helyezett el, hogy megakadályozza Anglia egyik legnagyobb középkori templomának összeomlását.
- William Walker hat éven át dolgozott a Winchesteri székesegyház alatt, napi hat-hét órát töltve az elárasztott árkokban.
- A búvár több ezer cementzsák, betonblokk és tégla elhelyezésével segített megerősíteni a veszélyesen megsüllyedt épület alapjait.
- Munkáját 1912-ben V. György király kitüntetéssel ismerte el, Walker pedig 1918-ban, 49 évesen halt meg.
A Winchesteri székesegyház ma Anglia egyik legismertebb középkori épülete, és 170 méteres hosszával a világ leghosszabb középkori székesegyháza. A 20. század elején azonban komoly veszélybe került: repedések jelentek meg a falakon, az épület megsüllyedt, a falak pedig több helyen kidudorodtak.
A problémát 1905-ben vizsgáló Thomas Graham Jackson építész megállapította, hogy a székesegyház alatt található talaj túl puha ahhoz, hogy biztonságosan megtartsa az épület súlyát. A feltárás során kiderült, hogy a székesegyház egy közel ezeréves, bükkfa rönkökből kialakított alapozáson állt. A fa nagy része idővel elkorhadt, ezért az épület egyre mélyebbre süllyedt az alatta lévő agyagba.
A mérnökök végül egy körülbelül 2,5 méterrel mélyebben fekvő, vastag kavicsréteget találtak, amely már alkalmasnak tűnt új alapok kialakítására. A terv szerint az elkorhadt faalapozást beton- és téglapillérekre cserélték volna. A munkálatok során azonban megemelkedett a talajvíz szintje, és az árkokat elöntötte a víz.
Ekkor Francis Fox mérnök egy szokatlan megoldással állt elő: búvárt kellett küldeni az elárasztott árkokba, hogy eltávolítsa a tőzeget és a rothadó faanyagot, majd cementzsákokkal zárja el a felszivárgó vizet. A feladatra William Walker bizonyult a legalkalmasabbnak, aki korábban hajóroncsoknál, elárasztott bányákban és nagy mérnöki munkákon is dolgozott búvárként.
Walker 1906-tól hat éven keresztül ereszkedett le a székesegyház alatti, akár hat méter mély árkokba. A víz annyira zavaros volt, hogy gyakorlatilag semmit sem látott, ezért szinte kizárólag tapintás alapján dolgozott. Ráadásul a terület egy része korábban középkori temető volt, így időnként emberi maradványok között végezte a munkáját.
A feladat eredetileg mintegy 50 árokra tervezett munkából végül 235 árkot jelentett. Walker kézzel távolította el a tőzeget, az üledéket és a korhadt fát, majd cementzsákokat helyezett el. Mire 1911 augusztusában befejezte a munkát, becslések szerint 25 ezer zsák cementet, 114 900 betonblokkot és mintegy 900 ezer téglát helyeztek el az alapozás megerősítéséhez.
Walker közben családjához is igyekezett hazajutni. Pénteki munkája után mintegy 110 kilométert kerékpározott South Norwoodba, majd hétfőn vonattal tért vissza Winchesterbe. 1907-ben újraházasodott, és második feleségével, Florence Anna Wayjel hat gyermekük született.
Ez is érdekelhet
A székesegyház megmentését 1912-ben ünnepi istentisztelettel köszöntötték, amelyen V. György király is részt vett. Walker ezüst rózsás tálat kapott az uralkodótól, és a Királyi Viktoriánus Rend tagjává nevezték ki. A király korábbról is ismerte a búvárt, Walker ugyanis egy időben az ő búvároktatója volt, amikor György még haditengerészeti kadétként szolgált.
Walker 1918-ig folytatta búvármunkáját, majd 49 évesen az influenzajárvány áldozata lett. Amikor évekkel korábban a sajtó a Winchesterben végzett munkájáról kérdezte, szerényen csak annyit mondott: „Nem volt nehéz. Egyszerű munka volt, de nagyon óvatosan kellett elvégezni.” A székesegyház alapjainak megerősítését azonban még ő maga is különleges megtiszteltetésnek tartotta.
