Ezeréves csontokból rajzolódott ki Finnország középkori népességtörténete
Ősi DNS segítségével sikerült kimutatni, hogy a Svédországból Finnországba irányuló nagyobb léptékű bevándorlás csak viszonylag későn, a középkor folyamán hagyott erőteljes genetikai nyomot a finn tengerpart népességében. A Turkui Egyetem vezette kutatás szerint a mai délnyugat-finnországi partvidék lakóinak genetikai összetétele jelentősen eltér attól, amelyet ugyanazon térség mintegy ezer évvel ezelőtti lakóinál figyeltek meg.
- A 11–13. században Finnország délnyugati partvidékének és belső területeinek lakói még genetikailag nagyon hasonlóak voltak.
- A középkor után a partvidék genetikai összetétele jelentősen megváltozott a Svédországból érkező bevándorlás hatására, miközben a belső területeken nagyfokú folytonosság maradt fenn.
- Az ősi DNS Gotlanddal, Svédországgal, Lettországgal és a Ladoga-tó térségével is kapcsolatokat mutatott ki, bizonyítva Finnország szoros balti kapcsolatrendszerét.
A kutatók 38, i. sz. 800 és 1250 között élt ember maradványaiból vettek mintát 17 régészeti lelőhelyen. Közülük 34 személy genomja bizonyult alkalmasnak a részletes vizsgálatra: ketten a késő vaskorban, 32-en pedig a kora középkorban éltek. A minták Finnország délnyugati partvidékéről és a belső Häme térségéből származtak.
Azt már tudjuk, hogy a két térség között már ekkor is jelentős kulturális és gazdasági különbségek voltak. A partvidék jóval szorosabb kapcsolatokat ápolt Skandináviával, míg Häme kultúrájában nyugati és keleti hatások egyaránt megjelentek. A DNS-vizsgálatok azonban meglepő eredményt hoztak: 1050 és 1250 között a partvidék és a szárazföld belsejének lakói genetikailag még lényegében ugyanahhoz a népességhez tartoztak, a két terület története csak ezt követően vált el egymástól.
Häme és más belső területek lakossága csaknem ezer éven át jelentős genetikai folytonosságot mutatott. A partvidék népessége ezzel szemben számottevően átalakult: a mai lakosokban jóval nagyobb a skandináv eredetű genetikai komponens, mint a középkori partvidéki népességben. A kutatók számításai szerint ez a komponens a mai tengerparti népességben mintegy 25 százalékponttal magasabb, mint az ősi mintákban.
Ronan James O’Sullivan, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények arra utalnak, hogy a Svédországból érkező bevándorlás nagyobb népességi hatása csak a kora középkor után vált érzékelhetővé. Emberek természetesen már 1250 előtt is rendszeresen átkeltek a Balti-tengeren, de a part menti finn népesség genetikai átalakulását okozó migráció döntően későbbi lehetett.
A történeti és régészeti adatok is hasonló folyamatot jeleznek. A korábbi kutatások a jelentősebb svéd betelepülést elsősorban a 13. század végére és a 14. század elejére tették. A genetikai eredmények alapján a bevándorlók legvalószínűbb kiindulási területe a mai Svédország középső és északi része, Svealand és Norrland lehetett. A hatás elsősorban Finnország délnyugati partvidékére korlátozódott, és jóval kevésbé érte el a belső területeket.
Mindez időben egybeesett Finnország Svéd Királyságba történő fokozatos politikai integrációjával. A 13–15. században a svéd hatalom erődök, egyházi intézmények és közigazgatási struktúrák kiépítésével erősítette meg jelenlétét. A kutatás szerint azonban ez nem jelentette azt, hogy nagy tömegek telepedtek volna le Finnország egész területén: a bevándorlás genetikai hatása elsősorban a partvidéken mutatható ki.
A DNS egy másik, még régebbi kapcsolatrendszert is feltárt. A kutatók összesen 103, a Balti-tenger térségéből származó ősi ember genomját kapcsolták össze egy genetikai rokonsági hálózatban. Ebben 266 olyan DNS-szakaszt azonosítottak, amelyeket különböző személyek közös őstől örökölhettek. Finnország legtöbb ilyen kapcsolatát Gotlanddal, Lettországgal és a mai Oroszország területével mutatta, de Svédországgal, Norvégiával és Dániával is kimutatható volt genetikai összeköttetés.
Ez is érdekelhet
Különösen érdekes kapcsolatot találtak a Kronan svéd hadihajó két áldozatával. A hajó roncsából előkerült két személy DNS-ének egyes szakaszai rokonságot mutattak a kora középkori Finnországban élt emberekével. Korabeli iratokból tudjuk, hogy Finnországból is toboroztak embereket a svéd haditengerészetbe, így a genetikai eredmények arra utalhatnak, hogy a Kronan legénységének legalább néhány tagja finnországi gyökerekkel rendelkezett.
A genetikai adatok összességében azt mutatják, hogy a középkori Finnország távolról sem volt elszigetelt. A térség lakói már a viking korban is részesei voltak a Balti-tengert átszelő kereskedelmi, kulturális és népességi kapcsolatoknak. A Svédországból érkező későbbi bevándorlás azonban tartósan megváltoztatta a partvidék népességének genetikai összetételét – olyan nyomot hagyva, amely mintegy hétszáz évvel később is kimutatható.
