Észak-Afrika legrégebbi ismert védműve kerülhetett elő Marokkóban

Mintegy négyezer éves, valószínűleg védelmi célú építményrendszert azonosítottak Marokkó északnyugati részén, az Oued Beht régészeti lelőhelyen.

A falból, földsáncból és árokból álló szerkezet a jelenlegi ismeretek szerint a legrégebbi ilyen nagyszabású építmény Észak-Afrikában a Nílus völgyén kívül. A felfedezés arra utal, hogy a térség közösségei az i. e. 2. évezredben jóval szervezettebbek és összetettebbek lehettek, mint korábban feltételezték.

Az Oued Beht folyóra néző magaslat már korábban is felkeltette a régészek figyelmét. Az elmúlt évek kutatásai itt egy legalább 10–11 hektáros, intenzíven használt őskori területet tártak fel. A lelőhely legkorábbi jelentős korszaka mintegy 5400–4900 évvel ezelőttre, a késő neolitikumra esik, és a korábbi ásatások alapján ez lehetett Afrika eddig ismert legnagyobb, ebből az időszakból származó mezőgazdasági központja a Nílus vidékén kívül.

Az itt élők búzát és árpát termesztettek, állatokat tartottak, és vadon termő növényeket is hasznosítottak. A lelőhelyen több ezer csiszolt kőbaltát és más kőeszközt, finoman kidolgozott kerámiákat, valamint nagyméretű tárológödröket tártak fel. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy Oued Beht állandó település, időszakosan használt központ vagy más jellegű közösségi hely volt-e, jelentősége azonban vitathatatlan.

A 2023-as ásatások során a kutatók a lelőhely déli, természetes módon is könnyebben védhető részére összpontosítottak. A régészek itt már az 1930-as évek óta ismertek különböző falmaradványokat, de azok korát és eredeti funkcióját mindeddig nem sikerült meghatározni. Armand Ruhlmann francia régész annak idején úgy vélte, hogy egy megerősített magaslati terület maradványairól lehet szó.

Az új ásatások most viszont egy bonyolult építési sorrendet tártak fel. A felszínen látható masszív kőfal alatt egy korábbi szerkezet nyomai kerültek elő, amely döngölt agyagból és feltehetően mészkőből készülhetett. Az ehhez kapcsolódó faszénminták radiokarbon-vizsgálata i. e. 2010–1747, illetve i. e. 1896–1623 közötti időpontokat adott. A kutatók szerint tehát a helyen már az i. e. 2. évezred elején jelentős építkezés zajlott.

A falhoz földtöltés és árok is kapcsolódott. A rendszer a hegygerinc egy keskeny pontját zárta le a folyó és egy szakadék között, így a magaslat déli részét fizikailag elkülönítette és könnyebben védhetővé tette. A kutatók ezért valószínűnek tartják a védelmi funkciót, bár hangsúlyozzák: egyelőre nem zárható ki, hogy a szerkezetnek más, például területhatárt vagy társadalmi státuszt jelző szerepe is volt.

Arra sincs bizonyíték, hogy valamiféle külső támadás vagy „invázió” miatt építették volna. Elképzelhetőbb, hogy a növekvő népesség, a termőföldek és más erőforrások feletti ellenőrzés, illetve a tájon átvezető útvonalak birtoklása tette szükségessé az ilyen építményeket. A sánc és az árok létrehozása mindenesetre jelentős munkaerő összehangolását igényelte, ami szervezett közösséget feltételez.

A felfedezés azért is fontos, mert az i. e. 4000 és 1000 közötti észak-afrikai időszakról jóval kevesebb régészeti adat áll rendelkezésre, mint például az Ibériai-félszigetről. A kutatók szerint azonban egyre több jel mutat arra, hogy Északnyugat-Afrika nem elszigetelt térség volt, hanem szoros kapcsolatban állt a Földközi-tenger nyugati medencéjének más közösségeivel.

A túlparton, az Ibériai-félszigeten ugyanebben az időszakban az El Argar-kultúra erődített magaslati településeket hozott létre, fejlett fémművességgel és jól érzékelhető társadalmi különbségekkel. Az Oued Beht-i felfedezés nem bizonyít közvetlen kapcsolatot ezekkel a közösségekkel, de azt mutatja, hogy hasonló társadalmi változások zajlottak a Földközi-tenger afrikai oldalán is.

A tanulmány szerzői már azt is felvetik, hogy az új felfedezések révén kezd körvonalazódni egy északnyugat-maghrebi bronzkornak nevezhető régészeti időszak. Ez azonban egyelőre óvatos megfogalmazás: magán az Oued Beht lelőhelyen a bronz használata még nem bizonyított egyértelműen, ezért elsősorban kronológiai és társadalmi párhuzamról beszélhetünk.

A hely stratégiai jelentősége később sem merült feledésbe. Az ásatások szerint a magaslatot a 11–13. században ismét használták, amikor a korábbi építményrendszert részben újjáépítették. A közelben középkori vidéki település nyomai és temetkezések is előkerültek. Egy sírt radiokarbon-vizsgálattal a 13. századra kelteztek.

Oued Beht így nem egyetlen korszak történetét őrzi. A neolitikus földművelő közösségtől az i. e. 2. évezred megerősített magaslatán át a középkori településig ugyanazt a tájat évezredeken keresztül újra és újra birtokba vették. A kutatók szerint a lelőhely további feltárása alapvetően módosíthatja azt, ahogyan Észak-Afrika késő őskoráról és a Földközi-tenger két partja közötti kapcsolatokról gondolkodunk.