Nyolc alak a történelemből, aki talán túl sokat ivott
2018. október 16. 08:46 Múlt-kor
Korábban
A mindig jókedvű Erzsébet anyakirályné
Az alattvalók és a világ által az angol higgadtság bástyájaként megismert anyakirályné, Bowes-Lyon Erzsébet a színfalak mögött délben koktéllal indította a napot, a vacsorához pedig két pohár Veuve Clicquot pezsgővel zárta.
VI. György király és Erzsébet királyné a második világháborús bombázások alatt sem voltak hajlandók elhagyni Londont, ezzel rendkívül népszerűek lettek alattvalóik körében. A királyné azonban ezt még tetézte azzal, hogy kijelentette, az udvarnak kötelessége megőriznie jókedvét a háborús helyzet ellenére, így környezetével játszottak, énekeltek és ittak a Buckingham-palotában. Habár VI. György eddigre igencsak visszafogta alkoholfogyasztását, Erzsébetnek ez esze ágában sem volt – a leírások szerint azonban mégis fenn tudott tartani egy olyan állapotot, melyben ugyan sohasem volt józan, de ténylegesen ittas sem.
A háborút követően Erzsébet királyné hosszú élete végéig igyekezett tartani magát napi rutinjához. Délben egy egy rész gin, két rész Dubonnet aperitifből álló koktéllal kezdett, az ebédhez vörösbort, utána egy pohár portóit ivott – kötelező volt minden résztvevőnek szintén alkoholt fogyasztania az ebédhez. Este hat óra volt számára a „varázslat órája”, amikor is ivott egy Martinit, majd végül a vacsorához két pohár Veuve Clicquot-t, amely egy rózsaszín pezsgő.
Rengeteg kötelező programja természetesen nem engedte, hogy minden nap tartsa magát ehhez a menetrendhez. Megkérte ezért személyzetét, hogy kalapdobozaiba rejtsenek egy-egy üveg gint, hogy diszkréten fenntarthassa jókedvét. Ahogy maga is mondta egy alkalommal, „Nem tudnám minden programomat átvészelni egy kis apróság nélkül.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.