Több száz amforát rejtett a most megtalált hajóroncs

Egy Kr. e. 5-4. századból származó, több mint háromszáz amforát szállító ókori hajóroncsot azonosítottak a dél-olaszországi Monasterace partjainál. A Jón-tenger mélyén nyugvó, egy szélerőmű-beruházást megelőző műszeres felmérés során felfedezett leletegyüttes Magna Graecia és a tágabb mediterrán térség ókori borkereskedelmének megértésében segíthet.

A régészeti leletre egy tengeri szélerőműpark 2023-as megvalósíthatósági tanulmányához kapcsolódó mélytengeri felmérések során bukkantak rá. A tengerbiológusokból, geológusokból és víz alatti régészekből álló kutatócsoport 2025-ben kezdte meg a roncs részletes fotogrammetriai dokumentálását.

A háromdimenziós modellezés feltárta, hogy a mintegy háromszáz kerámiaedényből álló rakomány két, egymástól tíz méterre lévő csoportban fekszik a tengerfenéken. A szakemberek megállapították, hogy ezt a természetellenes elrendezést a fenékhálós halászat okozta, amely az évszázadok során jelentősen megbolygatta az eredeti lerakódást, és a mechanikai behatásokkal továbbra is komoly veszélyt jelent az edényekre.

Bár az UNESCO 2001-es, a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló egyezménye alapvetően a helyszínen történő megőrzést szorgalmazza, az olasz kulturális minisztérium a folyamatos halászati roncsolás miatt kivételesen a teljes rakomány felszínre hozatala mellett döntött. A Reggio Calabria-i és Vibo Valentia-i régészeti, képzőművészeti és tájvédelmi felügyelőség által irányított, nemzeti forrásból finanszírozott mentőakciót Roberta Filocamo építész és Alessandra Ghelli víz alatti régész koordinálja.

A műveletben a csendőrség kulturális örökségvédelmi és búváregységei, valamint Laura Sanna és Francesco Tiboni tengeri régészek is részt vesznek. A jelenlegi fázisban a kerámiák állapotfelmérése és a mikroszkopikus laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges mintavétel zajlik, amely meghatározza a későbbi, a tengeri korrózióhoz igazított restaurálási eljárásokat.

A feltárás kiemelkedő történeti jelentőséggel bír a klasszikus kori tengeri kereskedelem kutatásában. A dél-itáliai partvidék és Szicília az i. e. 8. századtól kezdve a görög gyarmatosítás legfontosabb célpontja volt; az itt kialakult gazdag és sűrű városállam-hálózatot (például Szürakuszai, Tarasz, Kroton) a történetírás Magna Graecia (Nagy-Görögország) néven ismeri. Az i. e. 5. és 4. századra ez a régió a Földközi-tenger egyik legfontosabb gazdasági és kulturális csomópontjává vált, amelynek fő exportcikkei közé tartozott a bor és az olívaolaj.

Az előzetes tipológiai vizsgálatok szerint a tengerfenéken fekvő amforák formája egyértelműen a dél-itáliai és szicíliai görög kerámiaműhelyek termékeire utal. A régészek azt remélik, hogy az agyagedények anyag- és formaelemzésével, valamint az esetlegesen fennmaradt szerves maradványok vizsgálatával pontosan azonosítani tudják a gyártási központokat.