A két világháborút felölelő időszakot szokás az európai polgárháború korának nevezni. Ennek egyik epizódja volt a spanyolországi konfliktus, amelyet kirobbanásának pillanatától hatalmas nemzetközi figyelem övezett. Németország, Olaszország és a Szovjetunió közvetlenül is beavatkozott az eseményekbe: hadianyaggal, fegyverekkel és jelentős létszámú reguláris haderővel támogatta a szemben álló feleket. A világ minden tájáról tömegével érkeztek azonban olyanok is, akiket nem egy idegen nagyhatalom küldött, hanem saját elhatározásukból mentek harcolni Spanyolországba. Winston Churchill őket nevezte „fegyveres turistáknak”.

Az 1936. július 17–18-án kitört katonai felkelés egy gyorsan végrehajtható fegyveres államcsínynek indult, amely – nem utolsósorban a külföld beavatkozás következtében –rendkívül véres, majdnem három évig tartó polgárháborúba torkollott. A lázadó tábornokokat és támogatóikat, azaz a nacionalistákat Németország és Olaszország, míg a velük szemben álló spanyol kormányt és híveit, vagyis a köztársaságiakat a Szovjetunió és kisebb részben Mexikó segítette. A hivatalos propaganda szerint a nacionalisták azért mozgósítottak, hogy megállítsák az Európára leselkedő „ateista kommunizmus” veszedelmét, míg a köztársaságiak a „demokráciát” akarták megvédeni a rátámadó „fasiszta fenevadtól”.

A két oldal közötti konfliktust azonban nem lehet erre az egyetlen ellentétpárra leszűkíteni. Sokféle törésvonal, mint például (anti)kommunizmus–(anti)fasizmus, forradalom–ellenforradalom, királyság–köztársaság, autoritárizmus–libertáriánizmus létezett, ráadásul az egyes táborokon belül is számtalan érdek- és nézetellentét feszült egymásnak.

Mint minden háborúban, így a spanyolban is akadtak „zsoldosok”, akik csak pénzért vagy kalandot keresve csatlakoztak valamelyik oldalhoz. A többség számára azonban ez a konfliktus mindenekelőtt ideológiai-világnézeti összecsapás volt, a szemben álló feleket nagyon is áthatotta mély politikai meggyőződésük. 

A kommunizmus elleni szent háború lovagjai

Az utóbbi időkig egyáltalán nem volt köztudott, hogy a nacionalisták oldalán sokkalta több külföldi vett részt a harcokban, mint a köztársaságiaknál. Egy fiatal brit kutató, Christopher Othen 2013-as, nagysikerű – magyarul még nem olvasható – könyvében (Franco’s International Brigades) mintegy 180 ezer főre teszi a Francisco Franco Caudillo tábornokhoz csatlakozott külhoniak számát, akiknek a fele önkéntesnek tekinthető.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. nyár számában olvasható.