Az első olimpiákon még pezsgővel és patkányméreggel „doppingoltak” a sportolók

Mindez persze nem meglepő. Az alkohol bódító hatásával kétségtelenül alkalmas arra, hogy elnyomja az ember fájdalomérzetét és a fáradt sportoló hangulatának javításával még a létfontosságú akaraterőt is megacélozhatja. Ennek megfelelően nem csak az ókori Kínában és az antik görög versenyeken gurítottak le a sportolók egy-egy pohár bort, hanem még az első újkori olimpiai játékokon is ezt ajánlották az edzők.

Ekkorra természetesen már összetettebb főzetek is használatosak voltak. Így például a korabeli „energiakoktéloknak” csak az alapja volt a bor vagy a pezsgő, azokhoz aztán olyan egyéb tudatmódosító szereket kevertek, mint a heroin, a kokain vagy éppen a sztrichnin. Utóbbi anyaggal ma leginkább a patkányméreg formájában találkozhatunk a mindennapokban, és az egyik legerősebb mérgek egyikeként tartják számon. Ekkor azonban még úgy tartották, hogy kis dózisban kiváló energiatöbbletet is nyújthat a versenyzőknek.

A régi korok bizarr doppingszereinek mellékhatásaira emblematikus példát szolgáltatott az 1908. évi londoni olimpián rendezett maratonfutás. A versenyt rekkenő hőségben rendezték még és az utolsó pillanatban még a táv hosszát is megváltoztatták. Az első három olimpián ugyanis még csak 40 kilométert futottak a maratonisták. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Londonba is ezt a távot irányozta elő, de a szervezők ehhez aztán még „hozzácsaptak” 2.195 kilométert, hogy így a futók a Windsor Kastélytól egészen az olimpiára épített White City Stadionig futhassanak. Érdekesség, hogy bár 1912-ben visszatérek a korábbi 40 kilométer körüli távhoz, majd 1920-ban még ennél is többet futottak pár száz méterrel, 1924-től ez a táv vált rendszeressé.

A versenyen 55 futó állt rajthoz, akik közül összesen 27 tudta befejezni az embert próbáló kihívást. A nehézségeken sokan ezúttal is alkohollal próbáltak túllendülni (igaz, akár babonából is tehették ezt, hiszen az első olimpián győzelmet arató Spiridon Louis egy pohár brandyvel frissítette fel magát a táv háromnegyedénél, míg az 1904-es győztes, Thomas Hicks majdnem megölte magát a verseny közben szopogatott sztrichnin-brandy-tojáslikőr koktéljával).

Az 1908-as maratonon előzetesen favoritnak számító kanadai, Tom Longboat sokáig a második helyen haladt, de aztán a 27-28. kilométer környékén kifáradt és sétálni kezdett. Hogy visszanyerje erejét, lenyakalt egy adag pezsgőt, majd folytatta – mígnem 3 kilométerrel később eszméletét vesztve összeesett.

Nem járt sokkal jobban az előtte haladó Charles Hefferon sem. A dél-afrikai futó sokáig derekasan állta a sarat az embertelen körülményekkel. Gyorsan az élre állt és 24 kilométernél már két perces előnnyel vezetett. Amikor elhaladtak a 38. kilométernél, a második helyezett már 4 perccel volt lemaradva. Szinte már biztos volt a győzelem Hefferon számára, amikor 3 kilométerrel a vége előtt „előre ivott a medve bőrére.” Az ekkor elfogyasztott pohár pezsgő hatására erős hasfájása lett és kénytelen volt lelassítani – majd végignézni, ahogy a befutóra visszaszorul a harmadik helyre.

Az igazi dráma pedig még csak ekkor következett. A verseny az olimpiai stadionban ért véget, ahova 80 ezer ember zsúfolódott be. A hatalmas tömeg soraiban volt a Sherlock Holmes történetekkel világhíressé vált Sir Arthur Conan Doyle is, aki később be is számolt a Daily Mail című lapnak az utolsó percekről. Mint elmondta, mindenki egy diadalittas bajnok érkezését várta, mire feltűnt az olasz cukrász, Dorando Pietri, „egy kis ember, piros tornanadrágban”, aki belépve a stadionba „megremegett, ahogy szembetalálta magát a hatalmas tapsviharral”.

Pietri a verseny során ugyancsak nagy mennyiségben fogyasztott alkoholos sztrichnin-koktélt, ami ekkorra már erősen éreztette rajta hatását. A stadionban először rossz irányba kezdett futni, majd amikor a versenybírók erre felhívták a figyelmét, összeesett. Ezután a bírók segítségével feltápászkodott és folytatta útját a célvonal felé – hogy mindezt még négy alkalommal megismételje addig. At utolsó 350 métert összesen 10 perc alatt tette meg, majd a célvonalon az egyik versenybíró – a Pietri életéért ekkor már komolyan aggódó orvos – Michael Joseph Bulger segítségével lépett át.

A második helyen az amerikai Johnny Hayes ért be – aki egyébként szintén fogyasztott brandyt a verseny alatt –, és az amerikai csapat természetesen azonnal megóvta a verseny eredményét, mondván, hogy Pietri nem a saját erejéből teljesítette a távot. Az óvásnak végül helyt adtak, Pietrit utólag kizárták és az aranyérem Hayes birtokába került. Az olasz cukrász ennek ellenére egy csapásra világhírű lett. Az angol királyné, Alexandra egy ezüst kupával igyekezett őt pótolni az elvett bajnoki címért, míg a Daily Mail Doyle tudósítására alapozva gyűjtést indított olvasói körében, hogy Pietri saját pékséget nyithasson Olaszországban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
• A leves, amely megállított egy háborút
• Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
• Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
• A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
• Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
• Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház