Még a gettóban is őrizte Móra Ferenc emlékét titkos szerelme, Kalmár Ilona
2022. április 10. 09:50 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
Korábban
Kettős levelezés – titkolt vágyakozás
A szenvedélyes szerelem dacára egyikük sem lépett ki korábbi élethelyzetéből. Móra a férj, az apa, a nagyapa, a köztiszteletben álló szegedi polgár a családja körében maradt. Kalmár Ilona pedig augusztus 7-én férjhez ment Horváth Istvánhoz.
A fennmaradt Móra-hagyaték tanúsága szerint azonban a közöttük lévő szerelmi viszony az író élete végéig megmaradt.
Ez idő alatt a személyes találkozásokon kívül kettős levelezést folytattak.
Egyrészt a baráti nexus révén „hivatalosan” levelezésben álltak egymással; ezek a levelek „Horváth Istvánnénak”, Budapest, Damjanich utca 42. címre íródtak. Ugyanis Móra időközben baráti kapcsolatba került a férjjel, így nem csupán neki, hanem feleségének is legitim módon írhatott.
A titkos levelezés ugyanakkor „Földváry Kica” kisasszonnyal történt post restante rendszerben (a levelet a feladó kérése alapján nem házhoz vitték, hanem a postán őrizték addig, amíg a címzett érte nem ment) érkeztek a Petőfi Sándor utcai főpostára.
Ezekből a személyes hangvételű, szenvedélyes írásokból elsősorban Móra érzelmeinek mélységéről tudhatunk meg többet, aki gyakran naplószerűen, naponta akár többször is, különböző napszakban, olykor kiegészítve korábbi gondolatait fogott tollat, és jegyezte le gondolatait.
Móra a meghitt érzésekkel telített szerelmes levelekben is gyakran utalt közéleti történésekre. A szerelemi szenvedély és a hétköznapok valósága akár egy mondaton belül is összeért.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét tegnap
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről tegnap
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat tegnap
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része tegnap
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét tegnap
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát tegnap
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai tegnap
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit tegnap














